Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

BEVEZETÉS - 2. A címzettek

sének helyére és idejére vonatkozóan tehát egyetlen támpont adódik: az a tévtanitás, amely miatt a levél megszületett. A második levél tartalmát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a filippi gyülekezetet megkörnyékező tévtanítók Pál zsidókeresztyén ellenfelei voltak. Pál leveleinek egyes kijelentéseiből egy nagysza­bású, a törvényt érvényre juttatni akaró zsidókeresztyén offenzíva bontakozik ki előttünk, amely a harmadik missziói út idején érte a páli gyülekezeteket. Gal 2,2-ben hallunk arról, hogy az apostol mun­katerületére „áltestvérek" lopódzkodtak be, hogy kikémleljék a gyü­lekezetek szabadságát, tehát a törvényhez való viszonyukat. De említi Pál az „áltestvéreket" 2 Kor 11,26-ban is megpróbáltatásai­nak sorában. Valószínűleg Macedóniában is velük kellett felvennie a harcot (2 Kor 7,5). Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy az ellen­felek aknamunkája Kisázsiából kiindulva haladt a görög száraz­földön élő gyülekezetek felé, és Pál Efezusból Macedónián át Ko­rinthusba tartva döbbent rá a veszély nagyságára. Macedóniában meglátogatta a filippi gyülekezetet is, s az ott tapasztaltak még akkor is aggodalommal tölthették el, amikor Korinthusba ért. Innen írhatta azután a második Filippi-levelet. Ebbe a képbe jól beleillik a Pálnak Fii 3,18-ban olvasható kijelentése, hogy már sok­szor szólt a gyülekezetnek ellenfeleiről, akik Krisztus keresztjének ellenségei. A második levél korinthusi keleketkezése mellett szól az is, hogy gondolatmenete és teológiája a Római-levéllel rokon. A Római-levél pedig tudvalevőleg Korinthusban keletkezett. Ha ez az érvelés helytálló, akkor a második levél Kr. u. 58-ban íródott. 2. A címzettek A filippi gyülekezet A gyülekezeteknek is van egyéniségük. Sajátos összetétel, külön­böző helyzet, eltérő gondok és örömök, valamint az apostolhoz fűződő más és más jellegű kapcsolat teszik jól megkülönböztethe­tővé az egyes gyülekezeteket. A filippi gyülekezet egyéni arcula­tának megrajzolásához bő anyagot találunk a Filippi-levélben, Pál többi levelében és a Cselekedetek könyvében. A gyülekezetet Pál apostol alapította. A gyülekezet alapít ás moz­galmas eseményeit és nehézségeit a Cselekedetek könyvének „mi" forrása szokatlan részletességgel örökíti meg. Lukács, aki a többes első személy mögött rejtőzik, nyilván azért foglalkozik ilyen részle­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom