Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

VI. INTÉZKEDÉSEK A GYÜLEKEZET ÉRDEKÉBEN 2,19 —3,1a - 2. Pál mentséget keres Epafroditosz hazatérésére (2,25—30)

apostol a hazai környezetet alkalmasabbnak találta a teljes gyógyuláshoz. Nem emésztődik továbbra is idegenben, s talán a gyülekezet is igyekszik majd megnyugtatni rosszul sikerült küldetése miatt sérült önérzetét. Halálos beteg volt ugyan, de Isten megkönyörült rajta. Ebben a megfogalmazásban nemcsak Pálnak Isten gyógyító hatalmába vetett hite jut kifejezésre. A gyülekezetnek is tudomására akarja hozni, hogy Isten irgalmas volt Epafroditoszhoz. Isten kezéből kell nekik is visszafogadniuk őt, mert ha Isten mellé állt, akkor ők sem lehetnek túl szigorúak iránta. Ezen kívül Pál újra élni kíván a gyülekezet iránta érzett szeretetének tőkéjével, és ezért az előzőekhez hozzáfűzi még: Epafroditosz meggyógyításával rajta is megkönyörült Isten. Betegsége mélyen érintette Pált is, mert szerette őt, és egy volt ővele. „Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék?" — írja egy másik levélben (1 Kor 11,29). Isten azonban elvette szomorúságát, hogy szomorúság szomorúságra ne érje. Nem tudjuk, hogy Epafroditosz betegségén kívül még milyen más szomorúság érte. Talán fáj neki, hogy nem folytathatja az evangélium hirdetésének munkáját? Talán az szomorítja, hogy zsidókeresztyén ellenfelei fogsága alatt könnyen befurakodhattak a gyülekezetekbe? Vagy talán a tárgyalás bizonytalan kimenetele ül a lelkére? Különös, hogy éppen abban a levélben, amelyben annyiszor említi az örömöt, mint egyetlen más levelében sem, egy elejtett megjegyzéssel azt is elárulja, hogy mennyi szomorúság nehezedik reá. Bizonyára azért jut eszébe az öröm annyiszor, mert maga is küzd érte. De az az öröm, amelyről a gyülekezetnek ír, nem is a gondtalan és sima élet talaján, hanem a hit látásában — éppen a nehéz és elszomorító események között — virágzik ki. (28—30) Azt is szeretné Pál, ha Epafroditosz hazaküldésével a gyülekezetnek is örömöt okozhatna, és így a filippiek öröme csökkentené az ő szomorúságát is. Az apostol ebben a fogalmazásban újra (2,17 — 18!) kísérletet tesz arra, hogy megragadja azokat az összetett és kölcsönös folyamatokat, amelyek a szeretet közösségébe került emberek életét betöltik. Már akkor is csökkent szomorúsága, amikor Isten meggyógyította Epafroditoszt. Tovább fog oldódni szomorúsága, ha a lábadozót otthon tudhatja már, és nem magánál, akinek annyira bizonytalan a helyzete. Szomorúságában az is enyhülést fog jelenteni neki, he lemondva Epafroditosz szolgálatáról az aggódó otthoniaknak a viszontlátás örömét szerzi meg. Nem halogatja tehát Epafroditosz hazaküldését, de azért szükségesnek látja hozzátenni: „Fogadjátok őt az Úrban teljes öröm136