Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

BEVEZETÉS - 1. A Filippi-levél

formájában két, ugyanannak a gyülekezetnek írt páli levél össze­toldásából keletkezett. Nem kellett volna ezzel az irodalomkritikai kérdéssel ilyen bőven foglalkoznunk, ha nem adódnának ebből az exegézis számára fontos következmények. Eltekintve attól, hogy a két levélnek keletkezési körülményeit, indítékait is külön kell tárgyal­nunk, az egyes helyek magyarázatánál sem támaszkodhatunk minden további nélkül egy más helyzetben keletkezett levél mon­danivalójára. Természetesen, ha feltételezzük, hogy a mai levél eredetileg két különálló levél összeszerkesztéséből jött létre, akkor magyaráza­tot kell adnunk arra is, hogy mi késztette az ismeretlen szerkesz­tőt a levelek összetoldására. Mivel konkrét adatunk erre vonatkozó­an nincs, találgatásokra vagyunk utalva. Az őskeresztyénség törté­netéből két tényezőt vehetünk itt számításba. Pál leveleit a gyüle­kezetek ugyan hűségesen őrizték, de az egyháztörténeti helyzet megváltoztatásával a levelek eredeti indítékai is elhományosultak. Ezért a különböző leveleket nem az aktualitásuk szerint értékelték, hanem abból, a szempontból, hogy azok a nagy apostoltól származ­nak. így már nem érezték szükségét annak, hogy a levelek továbbra is megőrizzék a keletkezésük körülményeiből adódó különállásu­kat. Másfelől megnövekedett az igény az iránt, hogy az egyes gyüle­kezetek birtokában levő iratok a többi gyülekezet közkincsévé vál­janak. Ennek az igénynek meglétét tanúsítja Polikarposznak a filippibeliekhez írott levelének néhány sora: „Ignáciusz leveleit, amelyeket hozzánk küldött, kívánságotok szerint elküldöttük nektek. Ezek a levélhez vannak csatolva. Ezekből nagy hasznotok lehet. Mert a hitet, kitartást, és mindazt, ami a mi Urunkra céloz, tartalmazzák." (13,2) Bizonyosra vehető, hogy a gyülekezetek a számukra tekintélyt biztosító apostoli leveleket nem adták ki a ke­zükből, hanem lemásolva juttatták el a többi gyülekezetnek. Ami­kor viszont a leveleket másolták, már tekintettel lehettek arra, hogy a kisebb lélegzetű levelek külön könnyen elkallódhatnak, s ezért azután betoldották a hosszabb levelekbe. Hogy ez nem puszta fel­tevés, annak legékesebb bizonyítéka éppen a már említett Polikar­posz-levél, amely szintén két levél összetoldásával kapta mai for­máját. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom