Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 3. Mit bizonyítanak a jeruzsálemi tanácskozás eredményei? (2,1—10)

eljegyzettek egysége. Kockán csupán az ingyen kegyelemnek minden emberhez címzett evangéliuma forogna. Végül is ez az a nagy tét, amelynek terhe az apostolra nehezedik, és amelyért eltökélten síkraszáll az apostolok jeruzsálemi tanácskozásán. (3> Erre utal az a mondat is, amelyben az evangéliumáról nyújtott beszámoló eredményét összegezi. Nem szól egy árva szót sem arról, hogy a „tekintélyesek" miként foglaltak állást: egyetértettek-e vele az evangéliumban, vagy pedig kifogást emeltek egyik vagy másik pontja ellen. Minden szónál többet mond viszont az a tény, hogy az egybegyűltek nem kényszerítették a Pállal levő, görög származású Tituszt a körülmetélkedésre. A kijelentés súlyát csak az érzékelheti, aki tudja, hogy a körülmetélkedés nemcsak egy zsidó törvényes előírás a sok közül, hanem mindent eldöntő aktus. Aki körülmetélkedik, „kötelezi magát az egész törvény megtartására" (5,3). Amikor tehát a jeruzsálemi vezetők nem formáltak igényt a görög származású Titusz körülmetélkedésére, ezzel közvetve elismerték Pál minden törvényes előírástól mentes evangéliumának jogosultságát. Mert Tituszt semmiképpen sem tarthatták Pál és Barnabás kíséretéhez tartozó jelentéktelen személynek. Titusz a Krisztusban hivő. de körülmetéletlen pogányok képviseletében jött Jeruzsálembe, s ilyen értelemben „volt Pállal". Vagyis mint a minden emberi feltételtől mentes kegyelem evangéliumának eleven bizonyítéka, és a jeruzsálemi vezetők álláspontjának kikerülhetetlen próbaköve. A vele szemben tanúsított magatartás sem csupán őt érinti. Személyében minden pogányból lett keresztyén ott állt Pál mellett a „tekintélyesek" körében, és ami áll Tituszra, az érvényes minden nem zsidó származású keresztyénre is. Nyilvánvaló: a galatákra is! A Tituszt érintő állásfoglalásban Pál a legfontosabb mozzanatnak azt tekinti, hogy a jeruzsálemi tekintélyek nem kényszerítették őt a körülmetélkedésre. Egyes magyarázók véleménye szerint Pál itt burkolt célzást tesz Titusz minden kényszer nélkül, önként vállalt körülmetélkedésére. Pedig a kényszer szempontja egészen más okból kerül előtérbe. A levél következő soraiból, de a Péter antiokhiai magatartását elítélő szavakból is (2,14) világosan kitűnik, hogy az apostol nem magát a körülmetélkedést ítéli el, hanem azt a kényszert, amellyel valakit rá akarnak szorítani az aktus vállalására. Természetesen nem fizikai kényszerről van 88