Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 3. Mit bizonyítanak a jeruzsálemi tanácskozás eredményei? (2,1—10)

Missziói munkájának híre azonban eljutott hozzájuk: „Aki minket üldözött egykor, most hirdeti annak a hitnek evangéliumát, amelyet korábban irtott." Ezt a lecsiszolt — sokszor elmondhatták! — szállóigeszerű híresztelést örömmel idézi és adja tovább Pál. Mert sok mindent bizonyít. Alátámasztja mindazt, amit szolgálata önállóságáról és függetlenségéről írt a galatáknak. Hiszen a júdeai keresztyének őt még nem látták, s őt és szolgálatát csak a róla szóló hírekből ismerik. Kiderül továbbá e híresztelésből, hogy Pál missziói munkáját a júdeai gyülekezetek a saját ügyüknek tekintik. Ugyanannak az Űrnak munkáját ünneplik benne, akinek ők is szolgálnak. Egyúttal azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy Pál evangéliuma nem kitalált vagy elfajzott evangélium, hiszen Pál azt hirdeti, amiben ők is hisznek. Pálnak különösen is kedvérevaló evangéliuma tartalmának ez a megfogalmazása. Ugyanis a lényeget érinti, úgy, ahogy majd levele során ki fogja fejteni a galáciabelieknek (3,23—25). De főként azért örül az apostol ennek a róla terjedő hírnek, mert a júdeai keresztyének dicsérik érte Istent. Jó tudni a galatáknak, hogy nemcsak a pogányok, hanem maga az első hajtás a keresztyénség fáján, a sokak által egyetlen hiteles mértéknek tekintett júdeai keresztyénség is felfogta élete nagy fordulatának igazi értelmét. Elbeszélése így visszakanyarodik a kiindulóponthoz Isten kegyelmének csodáját látták és magasztalták benne. Kell-e ennél nyomósabb érv evangéliuma igaza és egyetemessége mellett? De örömének legfőbb oka mégis az, hogy nem az ő neve lett fényesebb —hogy is lehetne az az elvakult egyházüldözőé — hanem Istené. Mert az emberi élet végső értelme, hogy benne minden Isten dicsőségét, hatalmának és szeretetének csodálatos voltát hirdesse (2Kor 4,4—17). 3. Mit bizonyítanak a jeruzsálemi tanácskozás eredményei? 2,1—10 2,1—10: (1) Azután tizennégy év múlva

1 ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással-, magammal vive Tituszt

3 is. (2) Amikor felmentem, kinyilatkoztatásnak

4 engedtem; és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok

5 között hirdetek — csak a tekintélyesek elé

6 — nehogy valamiképpen hiábavaló legyen pálya76