Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 1. Az evangélium nem emberi eredetű (1,11—12)

vizionálást. Lehetetlen felsorolni a fantáziának azokat a vadhajtásait, amelyekkel a történelem során a „pálfordulást" magyarázni próbálták. Ha valaki a damaszkuszi úton történt esetnek — 1,13—16-ból nyilvánvaló, hogy Pál erre hivatkozik a galáciaiak előtt — a Cselekedetek könyvében olvasható leírásaiból esetleg ilyesmire következtet, most Páltól személyesen hallhatja: amit átélt, kinyilatkoztatás volt. Apokalüpszisz. Egy tőle függetlenül, már korábban is létező Valakiről hullott le az a láthatatlan lepel, amely őt a testi szem és az emberi tapasztalás elől elrejti. Ha nem feledkezünk el az „apokalüpszisz" szó biblikus értelméről, az is nyilvánvaló lesz előttünk, hogy Pál itt nemcsak a Názáreti Jézus megjelenéséről és a vele történt találkozásról beszél. Ennél jóval többről van itt szó. Kinyilatkoztatásban részesült. Tehát Jézus megjelenésével Isten igazi lénye és szándékai tárultak fel előtte. Hogy milyen módon? A Cselekedetek könyve szóbeli kijelentésről is tud, amely mindhárom változat szerint (9., 22., 26. fej.) a „Jelenés" kilétét fedte fel — „én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl!" — és ezenkívül utasításokat is kapott a továbbiakra nézve. Csel. 9. fej. és 22. fej. szerint a damaszkuszi Ananiáshoz kell mennie, míg a 26. fej.-ben a pogányok körében végzendő szolgálatra kap megbízást. Minden szónál több és nagyobb kinyilatkoztatást jelenthetett azonban Pálnak maga az a tény, hogy Jézus éppen neki jelent meg, és az a mód, ahogyan Jézus bánt vele. Egyszerre a napnál is világosabb lett előtte, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát, és akinek a tanítványai állítják. Valóban csak ő lehet az Istentől küldött Messiás, hiszen él és megjelent neki, aki őt világcsalónak és népe félrevezetőjének tartotta. Nyilvánvalóvá lett egyszer s mindenkorra számára az is, hogy Isten érdemre való tekintet és személyválogatás nélkül bárkit visszafogad kegyelmébe. Mert ha az Istentől jött Messiás őt, az üldözőjét nem tiporta le, hanem magához emelte, kinek lehet reménytelen a helyzete Isten előtt? S ki lenne alkalmasabb a pogányok között végzendő szolgálatra, ha nem az, akinek farizeusi múltja, öntudata, vallásos fanatizmusa egy pillanat alatt kárnak és szemétnek bizonyult? Pál nem is felejtette el soha a damaszkuszi úton kapott kinyilatkoztatást. Levelei a bizonyságai annak, hogy hányszor tért ide vissza világosságot meríteni. Különösen akkor, amikor a keresztyénséget újra a törvény igája alá hajlítani szándékozókkal vívta 57