Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)
III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 3. Mit bizonyítanak a jeruzsálemi tanácskozás eredményei? (2,1—10)
álláspontját a jézusi örökséggel összhangban levőnek találták, és ezért azután az ő oldalukra is álltak. Vajon elérték-e Pálék, amit akartak? A frontok továbbra is fennmaradtak — mondja Meyer. Így is van, amennyiben a frontok fennmaradását úgy értjük, hogy a zsidókeresztyének a jeruzsálemi határozat után is vállalták a törvény igáját, míg a nem zsidó származású keresztyének élhették életüket enélkül is. Aki viszont ebben Pálék kudarcát látja, félreérti szándékukat. Mert ők elsősorban nem a törvény ellen harcoltak, hanem az ellen a kényszer ellen, amelyet az „áltestvérek" akartak alkalmazni a nem zsidó származású keresztyénekkel szemben. De ha Pálék nem engedtek ennek a kényszernek, ők sem követelhették meg, hogy a zsidó származásúak eldobják maguktól atyáiktól örökölt életformájukat. Mert ez is az evangéliumi szabadság megsértése lett volna. Végeredményben tehát a missziói munka szétválasztását az evangélium igazságához igazodó döntésként kell értékelnünk. De vétenénk az igazság ellen, ha azt a benyomást keltenénk az apostoli gyűlésről, hogy ott sikerült a felmerült vitás kérdéseket és a meglévő feszültségeket a zsidó és nem zsidó származású keresztyének között egyszer s mindenkorra megoldani, illetve feloldani. „Előfordult-e egyáltalán az egyháztörténet során — teszi fel a kérdést találóan F. Mussner — hogy egy zsinatnak sikerült olyan megoldásokat találnia, amelyek nyomán nem keletkeztek újabb problémák"? Továbbra sem tartotta tiszteletben mindenki a másik munkaterületét. Bár Pál kínosan ügyelt arra, hogy „mások fáradozásával ne kérkedjék", s ezért inkább új és még érintetlen missziói terület után nézett (2Kor 10,15—16), zsidókeresztyén ellenlábasai mégis gyakran kaszáltak bele az ő vetésébe (lKor 1,12; 2Kor 11,12; Fii 3,2). A jeruzsálemi gyűlés döntött ugyan a pogány származású keresztyének sorsáról, de nem tisztázta a zsidókeresztyének helyzetét és kötelezettségeit a vegyes eredetű gyülekezetekben. Tulajdonképpen ebből a tisztázatlanságból eredt Péternek éppen a következő szakaszban pellengérre állított kétszínű magatartása az antiokhiai gyülekezetben (2,11— 14). Pál levelei, mindenekelőtt a Galata-levél pedig azt bizonyítják, hogy az „áltestvérek" a gyűlés után sem hagytak fel aknamunkájukkal. Sőt a zsidókeresztyénség törvényeskedő irányzata felfogásával 101