Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

2. A hálaadás himnusza 1,3—14

aki mindkettővel rendelkezett. Aristoteles a ,,szofiá"-t értékelte többre. Cicero szerint az isteni és emberi tudás együttese a „szófia", míg a „fronézisz" az a képesség, amellyel az ember, elkerülve hamis célokat, teljes erejével nekifeszül a jó cél elérésének. Platón megkülönböztette a dolgokat olyanokra, amelyeket meg kell tenni s olyanokra, amelyeket nem szabad megtenni s így szerinte a „szófia" tájékozottság az isteni dolgokban, míg a „fronézisz" a mindennapi életben való értelmes tájékozottság. Milyen nagyszerű, hogy mi keresztyének mindkettőt Krisztustól ajándékba kapjuk, tudva és megtapasztalva, hogy aki tájékozott a kinyilatkoztatás dolgaiban, az igazodik el legjobban a hétköznapok világában is! Végül legyen meditációnk tárgya a „titok". Korábban úgy gondolták, hogy Isten csak a zsidók Istene. Most nyilvánvaló lett, hogy Isten szeretete átfogja az egész világot. Eddig az emberiség osztott világban élt. Mindenütt a szakadás, törtség uralkodott zsidók és pogányok, emberek és állatok, görögök és barbárok gyűlölködésében és kíméletlen harcában. Isten titka az, hogy az összes, elszakadt szálat egybeköti és az egymástól elszakadt, sőt egymással szembefeszülő csoportokat felfűzi Krisztusban egy csodálatos egység kötelékére. Jézus azért jött, hogy ezt a differenciált világot integrálja. Ez Isten világtervének nagyszerű témája. A történelemnek van célja, nem végtelen körforgásban pereg az emberiség élete. Nagyszerű kiváltság erről tudni, s ebben bízni, hiszen ez adja meg az emberi életnek értelmiét. Pál meg van győződve arról, hogy eljön az a nap, amikor mindenki előtt nyilvánvalóan minden ember és minden élőlény, az egész univerzum egybefoglalódik a Krisztusban. Ennek a kezdete az „Ekklészia" s ebből fakad minden keresztyén embernek az a feladata, hogy munkálja ezt a páratlan egységet egyetemes váltság alapján megbocsátó szeretettel az egész világon. Nem vagyunk tehetetlenül, szánalmas szemétdombra vetve, amely céltalanul és végtelenül forog az univerzumban (Maurois). 4· 51