Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

4. Elhivatáshoz méltó élet 4,1—6,20

szóló szakasz a 16. verssel záródik. Bár a növekedést Krisztus adja, ugyanakkor a Test is építi önmagát, nem emberi akarat vagy erőfeszítés eszközével, hanem Krisztusban, mintegy Főtől a Főig. A „szünarmologeó" ismét az építés képe, ismét az épület és a test szimbolikus konszenzusa. „Szünbibadzó" az egyes tagok egymással való kapcsolódását jelenti (Kol 2,19), hiszen csak így lesz a test valóban testté. Az „afé" jelenti az érintést is, mint Plutarchosnál a húrok érintését (tactus). Hogyan értendő „tész epichorégiasz", ami Fii 1,19 szerint támogatást jelentene, de eredetileg egy kórusnak anyagi támogatása és egyúttal vezetése! Mindenképpen egymást támogató kapcsolásokról van szó a tagok között és munkájukkal mintegy összetartják a testet. Mindegyik azonban Krisztus ajándékának mértéke szerint, ami neki osztályrészül jutott. A „kata energeian" következtében lehetséges ez, amelyet Krisztus ad. Így az „oikodomé" csak az „agapé" útján megy végbe s ezzel a kör bezárult, visszatértünk a kiindulóponthoz. Félreérthetetlen tehát, hogy az „Ekklészia" mivoltáról szóló apostoli tanítás sem szociológiai, sem pedagógiai függelék, hanem centrálisán krisztológiai s így akar megtanítani bennünket is korunkban theológiailag és üdvtörténetileg gondolkodni! MEDITÁCIÓ Aki a közösség tagja, vállalja a megfelelő életvitel kötelezettségét, különben akadályozza a közösség létjogát, ill. küldetése betöltését. Pál elénk adja, hogy éljen az, aki az „Ekklészia" tagja! 1. Alázat (tapeinopfroszüné) tipikusan keresztyén kifejezés. Az antik gondolkodásban nincs etikai értéke, semmiképpen sem erény. Nagy Basilius (meghalt 379) a legnagyobb erénynek tekintette, szemben a pogány „megalopszychia"-val, ami az alázatot szolgalelkűségként értette. Miért áll mégis számunkra az etikai értékek első helyén az alázat? 8« 115