Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-10-10 / 16. szám
1929 október 10 127 Hegyen ópitett város egyház eddig törvényesen körülhatárolt fegyelmi jogit terjedt. Ahhoz, hogy valami konkret és bebizonyított lényért egy lelkészt feddésre Ítélhessenek, mozgósítani kellett az egész törvényszéki apparátust, a vádlottnak számos joga, két fellebbezési és egy i>erujilási joga volt, ahhoz ellenben, hogy egy egyhangúan meghívni szándékolt lelkész megválasztását, egész jövendő boldogulását stb. sth. megakadályozzak, a javaslat szerint elég egy szigorúan bizalmasan tanácskozó bizottság aggodalma ... Ez az egy perspektíva teljesen elegendő arra, hogy ezt a szándékolt reformot halva- sz ü le te 11 ne k 1 >é Ivégezze. A gyülekezetek szem lantjából csakugyan életkérdés az, hogy viszonyaiknak megfelelő, igényeiket kielégítő, kiváló, az evangéliumot és az egyház szellemét méltóan képviselő lelkészeket válasszanak, ha lelkész! hivataluk elárvul. És igaz az is. hogy a szabad választási jog nem korlátlan és nem lesz a jövőben sem az. Bizonyos feltételekhez és formalitásokhoz mindig kötni fogják Az azonban kétségtelen, hogy ezek a megkötések azokig a határokig nem mehetnek, amiket ez a javaslat felállít. Sőt már az is kérdés, hogy eddigi Egyházi Alkotmányunk nagyvonalú és bölcs rendelkezésein túlmenő lelkészválasztási szabályrendeleteink is nem mentek-e a jelölés és a választás megszorításában túl azon a mértéken, ami ma indokolt és felállítható?! Mert azt nem szabad sem reformok ki- eszelöinek. sem zsinatunk megválasztandó tagjainak elfelejteniük, hogy az egyház jövő sorsa nem az egyházi hatóságok kezében van, hanem a gyülekezetek teherbírásán, egészséges szellemén, összetartásán, a lelkészeikkel való békességen és a velük való összeforrlságon alapszik Az idők ugyan nagyokat változtak. Ma már a rádió révén sem a gyülekezetek, sem a hívek nincsenek oly feltétlenül helyi lelkészeik lelki befolyásolására ráutalva, mint akár ezelőtt tizesztendövel. De azért a rádió utján való vagy az egyházhalósági lelkigondozás, a személyes rokonszenv és bizalom egyházhatósági vagy mechanikus pótlása még nincs kitalálva. Az egyház igazi alapját csak azért, mert egy egyetemi város egyszer nem a legjobban választ, sem azért, hogy teológiai fakultásunk egyes tanárai lelkészeink sorsára iskolai impresszióik alapján holtuk napjáig befolyást gyakoroljanak, nem szabad megbolygatni De azért sem, hogy espereseink vagy püspökiünk szorosan felsorolt komoly eseteken túlmenő — svéd vagy más — módon befolyó.- solják a lelkészválasztásokat vagy hogy minden felelősség elkenésével és eltolásával ugyanezzel a joggal akármilyen bizottságok ruháztassa^ nak fel. A választásokba való felelőtlen ^avatkozásokból elég volt annyi, amennyit az utolsó emberöltő felmutat. Ahol eddig egy választásba felülről ltcavatkoztak , annak még mindig a gyülekezetek békéjének oly mélyreható megbolvgalása volt az eredménye, hogy az eddigi tapasztalatok a további beavatkozásokat ép- |H*n nem javalják. Arról is lehetne beszélni,, hogy az eddigi illegálisan, de azért mégis »hivatalosaknak nevezett jelöltek mindig a minién tekintetben alkalmasak« közül kerüllek-«* ki?l Az az érzésünk azonban, hogy a dologba felesleges ilyen mélyen bemennünk. Ez a javaslat úgyis halvaszületett és még egy csendes temetés tisztességére sem elég érett. Elég, ha a gazdái maguk földelik el. Mikolai .iron. Thzclellel kérjük a/ előfizetési dijtk megköt- (lését! Minthogy löbhsziz prhlinvl ingyen küldünk szél és szulocnciónk ez időszerűit nincs, adományokat a lap fenntartására h dús köszönettel fogantuk. Ami legnehezebb JaiKikkiil halmozóit Xagyok, halai masok S holmi előkelőbb Kiválóság előtt. Ki téged mind lenéz: Fejed felemelni II ász kén. A'em oly nehéz. I)e szenlszomoruan Heszédtelen bubán Szorongok, könnyezők fis gyászolók elölt, Ki mint kétségbe sell: Fejed felemelni Ilii sz kén. Már nehezebb. Am éleitépdesett llonggosok. éhesek. Koldus kéregétől: S átkozódók elolt. !l<d illád elvezet: Fejed' felemelni I hisz kén. Legnehezebb! Petrovics Pál. őrömmel közöljük, hogy a kispesti ev. gyház októlxT 1-én tartott tanácsülésében elhatározta, hogy a megüresedett lelkészi állásra Xandrássg Elek helyettes lelkésznek egyhangú meghívását fogja ajánlani a közgyűlésnek. A magasztos lelkészi állásnak ilyen egyhangú bizalom alapján való betöltése javára szolgál az egyháznak, megkönnyíti a lelkész munkáját és áldást hoz mindkettőjükre. Vajha e szép és nemes eljárásnak sok-sok követője volna. Akkor Sámlinkban minden erő Isten dicsőségére érvényesülne az építő munkában.