Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-06-06 / 12. szám
A BUDAI LUTHER-SZÖVETSÉG EGYHÁZI ÉS POLITHJU HETILAPJA FŐSZERKESZTŐ Dr. SZLÁVIK MÁTYÁS K ODA PEST, IX. JURÁNICS-U. 13 FÓMUNi\ATArS Dr. SGHINOLER GYULA ELŐFIZETÉS FÉt ÉVRE 3 PENüó A budai luthkk-szővetség 5041.SZ i OSTATAKARÉK-CSEKKSZAMLAjARA KÜLDENI ó KIADÓHIVATAL BUDAPEST, DONAII-ü. 48, II LM. 15 FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HOTTL ÁRMIN BUDAPEST. L. VERBÖCZY-U. 28 Iz pedig a; örök élei hogi megismerjenek leged, az egieil igaz Isteni és aki elknldtel, a jézus Krisztusi! lános ei. II. 3. Az önzés megszállottjai É/saiás 5, 20—21 : Jaj azoknak, kik a rosszat jónak mondják s a jót ro«í7nak, akik homályt fénnyé tesznek és fényt homállyá, keserűt édessé tesznek és édeset keserűvé. Jaj azoknak, akik bölcsek őnszeniűkhen és maguk előtt értelmesek. Kik azok, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak, akik a homályt fénynek becs- telenkedik feltüntetni, a fényt homálynak, a keserűt édesnek, az édest keserűnek? A költői lelkületű D. Duhm azt mondja az ö Ézsaiás kommentárjában, fugy »nein tudjuk«. Talán ezek, talán azok. Amikor D. Duhm kommentárjának ezen passzusához érkeztem, ceruzával a margón igy feleltem a kérdésre: az önzők. És ahogy az évek lassan vonulnak fejem fölött és uj embertípusokat kényszerit megismerni az élet, még egy szót teszek a régi felelet után : az önzés megszállottjai. Mert ilyenek is vannak. Nem közönséges, szürke önzők, hanem színesek és rikítók, mint az exotikus népfajok nemzeti viseletűkben és tébolyodottak, mint az.ópium szívók, elrákosodott lelküek, akik ön- magukon kívül nem akarnak látni senkit és semmit. Nagy, halálos csönd terjeng szét egyéniségükön, az élet értelmének a kitermelése, makacs pont a világmindenség ostobaságaira : ez az önzés megszállottsága. Nincs más rajtam kivid, én vagyok a föld közepe, az élet értelme, a nap másra ne világítson, a csillagok másnak ne mutassák az utat, rajtam kivid más ne érvényesüljön, másnak érdekei, gondolatai, pénze, boldogsága ne legyen és ha mégis volna, az csak a sors iróniája lehet. Az ilyen emberek sértenek úgy, hogy nem tudjak, hogy sértettek, utálatosak anélkül, hogy sejtenék az emberek eliszonyodását, mert az önzés megszállta szemüket, hogy ne lássanak, megszállta fülüket, hogy ne halljanak, megszállta agyukat, hogy másra ne gondolhassanak, mint énjük bálványára. Ezeknek az embereknek a felvevő készülékük kizárólag az önzés luillámhosz- szára van beállítva, más melódiára ebben a földi életben szükségük nincsen. Csak ahhoz a témához szólnak hozzá, ami az önzésükkel némi kapcsolatba hozható, egyéb témára elviselhetetlenül ásítanak. Okozok, akik bölcsek önszemükben és maguk előtt egyedül értelmesek. Beteg emberek az önzés megszállottjai. És beteg az a korszak is, amely ilyen embereket termel. Hogy a világ folyása fenntartható-e az önzés megszállottainak elméletével, hogy létezhetik emberi társadalom és erkölcs az ö mindeneket kizáró és letipró gondolataikkal, azzal ők nem törődnek. Az emberi társadalomnak és erkölcsöknek csak addig van értelmük és létjogosultságuk, amíg az ö szekerüket tolni képesek. Ha ők meghalnak, a világnak úgy sem lesz értelme többé, akár el is pusztulhat. Erkölcs az, ami önzésüket felhizlalja. Ezzel szemben minden erkölcstelenség, ami önzésük bővítéséhez hozzá nem járul, még ha kultúra, közjó, vagy árvák gyámolitása is az. Az önzés szempontjának hisztérikus keresztülvitele az élet egész mezején az, amit az önzés megszállottságának nevezünk. Ezek az emberek mondják a rosszat jónak, ha önzésüket a rossz éltette, ezek mondják a jót rossznak, ha a jó keresztezte önzésüket, ezeknek homályos
