Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-05-23 / 11. szám
1929 május 23 83 Hegyen épített Táros kedő bizalommal keresték fel lelkészüket és nála mindig megértő szívre és segítségre kész barátra találtak ügyes-bajos dolgaikban. így módjában volt sok jószolgálatot tenni és amiképpen egykor az ő tanítója elhatározó befolyást gyakorolt az ő sorsára, úgy ö is lelkipásztori tanácsai révén más mederbe terelte nem egy ifjúnak életét, mint szülei gondolták. Egyházunk iskoláját mindig nagyon szerette. Alig kezdette meg működését, máris éreztette az iskolás gyermekekkel szeretetét. 1873 karácsony havában személyes ismerősei és hívei körében könyveket, füzeteket, írószereket gyűjtött össze és kiosztotta azokat az iskola szegény tanulói között. Ezt azután évről-évre folytatta, a tanítókat is bevonta e munkába és igy alakult ki az a közismert karácsonyfa-ünnepség iskolánkban, mely évről-évre sok örömet szerez minden tanulónknak. A nagyvárosi nyomor enyhítésére alapította a Mária Dorottya jótékony nőegyletet, melynek lelkes nőtagjai kenyérrel, ruhával, melyet legtöbbször maguk varrtak és szénnel segélyezték a szegényeket. Ebbe a munkába belevonta jóságos lelkületű feleségét, rokonait, ismerőseit, később két leányát és szüntelenül kopogtatott a jómódú hívek ajtaján és szivén a szegények érdekében. Ez az egylet Scholtz lelkészkedése idején szerényen, csendben munkálkodott és sok Ínséget és nyomort enyhített, mert tagjai minden szegényt előbb személyesen felkerestek és megismerkedtek viszonyaival. A 90-es évek elején nagy veszély fenyegette az egyházat, mert az állam az egyházi épületeket — szüksége lévén a telekre — kisajátítani készült. Scholtz lelkész az elöljárósággal együtt megjelent a honvédelmi miniszternél, hogy megmentse az épületeket. De a miniszter ridegen, katonás rövidséggel bánt el a könyörgőkkel, hivatkozva a törvényre, mely a kisajátítás feltételeit szabályozza. Scholtz ’ekkor segítőtársat keresett és talált Szilágyi Dezső igazságügyminiszterben, kinek közbenjárása folytán a honvédminiszter az egyháznak a Disz-téren való régi épületeiért felépítette mai templomunkat, iskolánkat és lelkészi házunkat. Ebben a munkában hathatósan támogatta a lelkészt sógora : Sztehlo Cornél, ki akkor egyházi és iskolai gondnok volt. Scholtz ernyedetlen munkásságával szélesebb köröknek figyelmét is magára vonta és igy történt, hogy az egyházmegye is megtisztelte öt bizalmával, különböző tisztségeket ruházott rá és aránylag fiatalon a bányai egyházkerület főjegyzője is lett. Mikor 1898-ban hivei megünnepelték budai lelkészkedésének 25-ik fordulóját, a tisztelgők nagy száma jelent meg előtte és kifejezte neki háláját, szeretetét és nagyra becsülését. Egyik barátja, dr. Szmik Lajos, nagyon szép beszédben sorolta fel és méltatta a vallás-erkölcsi élet ápolása, az ifjúság nevelése, a közjótékonyság irányítása körül szerzett érdemeit és tisztelői nevében arany és ezüst pénzekkel telt ezüstserleget adott át neki. Scholtz meghatva köszönte meg az ünneplést, a felajánlott serleg tartalmát elfogadta, de nem a maga, hanem az iskola jeles növendékei részére, kiknek minden iskolai év végén 3 aranyat juttatott ösztöndíjul. Mikor Sárkány Sámuel püspök agg korára való tekintettel leköszönt püspöki hivataláról, tisztelői közül számosán Scholtzot jelölték a díszes állásra, ő azonban ekkor maga helyett régi barátját és lelkésztársát, Bachát Dánielt, ajánlotta, kit azután meg is választottak. Ekkor lépett Scholtz Bachát örökébe, mint a budapesti egyházmegye esperese. Mikor pedig Bachát alig néhány hónapi püspöki működés után 1906 nagypéntek napján hirtelenül elhunyt, Scholtz nem térhetett ki többé híveinek bizalma elöl és el kellett foglalnia a püspöki hivatalt 1906 őszén. Ekkor 64 éves volt, testi és szellemi erőinek még teljes birtokában. A püspöki hivatalt 12 évig viselte. Ezen idő alatt meglátogatott több népes alföldi gyülekezetét, templomokat avatott, figyelemmel kisérte az iskolák működését és személyesen jelent meg sokszor a vizsgákon. 1910-ben belekerült a főrendiházba és mint törvényhozó is teljesítette kötelességét. Püspöki hivataloskodása egész idején különösen az aszódi kerületi leány- nevelő-intézet érezhette atyai szereteténck melegét. Gondoskodását kiterjesztette az egyetemes egyház Luther-otthonára is. Negyvenévi budai lelkészi szolgálata alkalmából a királyi kegy is feléje fordult : Őfelsége I. Ferenc József király *eperjesi« elönévvel gyermekeire is kiterjedő magyar nemességgel tüntette ki. A háború megpróbáltatásai között érték őt is keserves veszteségek : 1915-ben elvesztette hűséges hitvestársát, 1917-ben pedig forrón szeretett leányát, Margitot, ki a Deák-téri polgári iskolának jeles tanárnője és kiváló festőművész is volt. Ezek a veszteségek megrendítették egész lelkét, kezdte érezni ö is, hogy erői megfogyatkoznak és az évek terhe súlyosan nehezedik vállára. Ebben az időben egy kis öröme is volt, midőn 1916-ban egyháza, a kormány, az egyetemes egyház, a főváros közönségének képviselői állták körül nagy szeretettel és ünnepelték lelkészi szolgálatának 50-éves fordulója alkalmából. Ezen jubileum után mindjobban foglalkozott a visszavonulás gondolatával és azt meg is valósította. 1918 tavaszán lemondott a püspöki hivatalról, nyáron a lelkészi állásról és ősszel a jól megérdemelt nyugalomba vonult. A pihenés esztendeit először Oszkár fiánál Pesten, majd később Ella leányánál Budán töltötte a legnagyobb visszavonultságban, csak kevés meghitt barátját fogadva, inig végül 1925 jul. 12-én aggkori gyengeségben elhunyt. Mikor 1905-ben először találkoztam vele, olyan kedves közvetlenséggel és szives barátsággal fogadott, hogy mindjárt megnyerte szivemet és tiszteletemet. Úgy éreztem, mintha már régen ismerősök, sőt jó barátok lettünk volna. És ezt a közvetlen baráti modort megtartotta velem szemben akkor is, mikor esperes, püspök, főrend és magyar nemes lett. Szerény fellépésén a nagy kitüntetés, a magas hivatal és tágasabb munkakör nem változtatott semmit. Sokszor meghívott csa- Jádi körébe, gyakran lehettem asztalának vendége
