Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-04-11 / 8. szám
Hegyen épített város 60 1929 április 11 Szocializmus és protestantizmus * Azok az eszmék és gondolatok, melyek a társadalom megrendült egyensúlyát helyreállítani igyekeznek, rendesen abból a föltevésből indulnak ki, hogy a társadalomban dúló küzdelmeknek oka nem más, mint az a rendkívül nagy különbség, mely a vagyonosokat a vagyontalanoktól elválasztja. A közgazdaság egyoldalú fejlődése folytán keletkezett e nagy ellentétet az emberiesség jóléti intézmények által igyekszik némileg kiegyenlíteni. Csak határozott rosszakarat tagadhatja, hogy korunkban állam, társadalom és egyes emberbarátok oly széles téren, oly bőséges és oly sokoldalú uton-módon enyhítik a nyomort, könnyítik a reászorultak életküzdelmeit, amiről a múlt századok fiainak távoli sejtelme se lehetett. Legújabban már az egyházi hatóságok is — eléggé megkésve — föléreznek a veszélyre, mely a társadalom nyugodt egyensúlyának fölbillenése folytán úgy az egyest, mint az egész társadalmat fenyegeti s buzgó igyekezettel sietnek anyagi áldozatokkal felemelni az elesetteket, oltalmazni az erkölcsi vagy anyagi örvény szélére jutottakat. Az ellentétek kiegyenlődésének jelenségei azonban nem mutatkoznak. A feszültség szakitó eieje nemhogy lohadna, sőt gyarapodni látszik és a társadalmat bomlasztó érzületek és vezérgondolatok lappangva bár, napról napra szélesebb rétegekre terjeszkednek. Mindezek a gondolatok és ez az érzület nem egyedül a vagyoni állapotok közt támadt óriási szakadékból sarjadnak föl. Amily mértékben felszabadul a hatalmas a természeti erők mostoha- ságának uralma s a társadalom iránti kötelességek terhe alól; hasonló vagy még nagyobb mértékben érzi a hatalomtalan életszükségleteinek fogyatékossága mellett a hatalom nyomását, mely lép- ten-nyomon akadályozza őtet természetszerű jogai gyakorlásában, megsérti emberi méltóságát és megfosztja egyéni szabadságától. Lehetetlen, hogy föl ne ébredjen lelkében annak tudata, hogy ő igaztalan bánásmódban részesül. A hatalmast elég gyakran elcsábítják a rendelkezésére álló körülmények, hogy visszaéljen hatalmával és kényelmét, élvezeteit a gyengébbek rovására igyekezzék gyarapítani. A hatalomtalan lelkében pedig a fényűzés — különösen az indokolatlanul fitogtatott fényűzés — kitenyészti az irigységet, mohó vágyat ébreszt a hatalmasok életmódja után. Könyörtelen önzéssel párosult önkény az egyik részről; irigység, gyülölség, nem ritkán rossz akarat a másik részről szítják azt a tüzet, mely mint a száraz avarba kapott láng terjed tovább és tovább. Nem kenyérkérdés tehát, vagy nem csak kenyérkérdés a szocializmus, hanem egyszersmind és *) Társlapjaink szerkesztőit tisztelettel felkérem, hogy ezt a cikket lapjukba fölvenni szíveskedjenek. S. J. talán főképen erkölcsi kérdés*) Ha máról holnapra megkétszereznők azok jövedelmét, akik az élet elviselhetetlen terhei miatt panaszkodnak, ha megsokszoroznánk szám és terjedelem tekintetében a jótékony intézményeket; egy időre talán lecsillapodnék az elégedetlenség ; de az igények feltartóztathatatlan fejlődése következtében csakhamar újra fellobbanna a fentebb megjelölt tényezők által a tüzveszedelem. Ezek ellen a tényezők ellen kell tehát kemény ostromot indítani. És mivel az egyik előidézi a másikat és igy circulus vitiosus kereng előttünk, mind a két irányban ugyanazon buzgósággal, az igazságnak ugyanazon erejével kell tusakodni a teljes diadalig. „ Azt az óriási feladatot tűzte ki a gazdasági fejlődés az embeiiség sorsa felett gondolkodók elé, hogy figyelmeztessék a hatalmasokat a keresztyéni szeretet parancsára. Inteni kell őket, hogy ne adjanak okot és alkalmat a krisztusi kijelentés bizonyítására : A gazdag nehezen megyen bé mennyországba. (Máté 19 ; 23.) Amikor saját kényelmük vagy vagyonosodásuk vágyait csak a hatalom- talanok megrövidítésével, tehát valóban igazságtalanul érhetnék el, tudjanak felebaráti szeretettel önként és örömest lemondani a kezükben levő hatalomról, tudjanak áldozatot hozni felebarátaik és a közjó javára s ne tekintsék magukat a világ központjának. Vagy hogy Pethő Sándor szavaival éljek : »A szociálpolitika irgalmas nővér jóságával hajoljon le a proletársebekre s a törvény szigorával ébressze föl a kapitalizmus alvó szociális lelkiismeretét.« (Magyarság 1928 dec. 30.) De viszont a hatalomtalant föl kell világosítani afelől, hogy az emberi tehetségek, állapotok és állások között jelentkező különbség nem emberek, hanem a Gondviselés rendelése folytán áll elő, amelyen tehát emberi erővel változtatni lehetetlen. Egyszersmind meg kell vigasztalni ugyancsak a Gondviselésnek azzal a kegyelemteljes intézkedésével, miszerint az Isten országa, a lélek gyümölcseinek (szeretet, öröm, békesség stb. Gál. 5 ; 22) kifogyhatatlan tárháza szegénynek és gazdagnak, hatalmasnak és hatalomtalannak, öregnek és ifjúnak egyenlőképen nyitva áll és kinek-kinek csak akaratától függ, hogy keresse Isten országát, ahol néki mindenek megadatnak. Bele tudván pedig nyugodni a Gondviselés intézkedésébe — föltéve, hogy a műveltségi színvonalának megfelelő életszükségletek rendelkezésére állanak — tudjon megelégedni sorsával és lemondani oly kívánságokról, amelyek az ő társadalmi állása szerinti hivatásának betöltéséhez nem okvetlen szükségesek. Ez a feladat azonban sokkal súlyosabb, hogy- sem azt törvényekkel, szabályokkal, rendeletekkel megoldani lehetséges volna. Mert nincs olyan bölcsen kieszelt törvény, melyet kijátszani ne le*) Ugyanezzel a gondolattal foglalkozik az »Evang- Egyház és Iskola« cimü lap 1900. évi 12. számában »Társadalmi mozgalmak és a protestáns egyház« cim alatt megjelent cikkem. — Meggyőző alapossággal tárgyalja ugyanezt dr. Tirtsch Gergelynek »A szocializmus erkölcsPalapja« cimü kitűnő dolgozata, melyet ugyanazon lap 1900. évi 14. számában ismertettem. S. J.
