Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-03-28 / 7. szám
Hegyen épitett város 50 1929 március 28 a kereszténység, a Krisztus vallása rég a halott történeti vallások sorába került volna s nem lehetne százmilliók szivének megnyugvása s végtelen szeretet alkotások létrehozója, ha tévedésen vagy hazugságon épülne föl: ha Jézus feltámadása nem volna történelmi valóság. Sok szívben lobban fel a hitnek lángja minden husvét ünnepén a templomokban, sokan tanulják ott az »örökkévalóság« színében nézni az életet, de még többen maradnak, akik ott csak előkészülnek arra, hogy egykor megtegyék a döntő vallomást; Igen Uram én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek fia... De egyszer valamikor minden ember lelkében kinyílik a husvét gyönyörű virága : az örökélet boldogító hite. Sokan talán csak halálos nagy betegágyon látnak megnyíló egeket, amint ott a diadalmas Bárány áll az angyalok éneklő seregében, sokan pedig előbb is megérzik az örökkévalóság boldogító érzését. Megérzik akkor, midőn kedves halottak után temetőket járnak. Kiknek szivében van még tiszta érzés, akiknek lelke földhözragadt nézetek és szemléletek rabjául nem esett elhiszik-e valaha azt, hegy az elköltözött édesanyának kimondhatatlan jósága, tiszta szeretete, végtelen ön- feláldozása, sok bus lemondása csak úgy porrá ^Nesz, mint ahogy földdé lesz gyenge teste, meg- Iszült haja, megtörött szeme ! Eltudnák-e gondolni, hogy egy gyönyörű gyermekarc, amely éppen hogy belepillantott ebbe a világba, meg elsuhant belőle, fel ne tűnjön újra az angyalok seregében ; vagy hogy egy földi angyallá nemesedett lélek, aki már itt alant a boldogság és az élet virágait fakasztotta maga körül, rabja maradhat a nyomorult koporsónak. Ilyen érzések szállonga- nak köröttünk mikor hazamegyünk kedveseink sírjától s ha aztán ilyenkor vesszük kezünkbe a mi Urunk kínszenvedéséről és feltámadásáról szóló szent történeteket, amint azokat Máté, Márk, Lukács és János könyvük végefelé megírták, akkor a sorokban, a sorok mögött fellobban a csipke- bokor lángja s ragyogó fényénél tisztán meglátszik a szent bizonyosság, amely odavisz bennünket a názárethi Jézus lábaihoz Péter apostolnak^ ama kitörő szavával: »Uram, kihez mehetnénk? Örökéletnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek a fia.« (Ján. ev. 6, 68—69.) szg. Hiterősitő előadások. A budapesti ev. vallástanárok [március 20. 21 és 22. napjain középiskolai felsőosztályos növendékeik részére hiterősitő előadásokat tartottak a Deák-téri templomban. Az előadások középpontjában a protestantizmus 400 éves jubileuma állott, de megemlékeztek a Kis Káté és a marburgi colloquium jelentőségéről is. Az evangélikus ifjúságról és a protestáns női eszményről szóló előadások szépen illettek a főtárgyhoz. A sikerült előadásokat urvacsoraosztás koronázta, melynél résztvett mintegy 250 személy. Az előadásoknál szerepeltek: Dr. Raffay Sándor püspök, dr. Szi- gethy Lajos ny. ig., Kemény Lajos lelkész. Pap Ferenc, Algöver Andor, dr. Gaudy László, Hütti Ármin, Larnnek Vilmos, Martony Elek és Reif Pál vallástanárok. A fiunövendékek résztveltek a Kossuth Lajos halálának évfordulója alkalmából tartó t istentiszteleten is, melynél vitéz dr. Kendeh- Kirchknopf kér. lelkész mondott beszédet és imádságot. > FélhUüek Ézsaiás 53., 3: Megvetve, kerülve embertársaitól, fájdalmak embere, betegségnek társa. A modern ember úgy rászokott a művészek látására, hogy még bajait is csak akkor veszi észre, ha a művész megmutatja neki. Ha meg akarja tudni, hogy miért fáj neki a félemberek társasága, elmegy Ibsen : Peer Gynt-jébe és diadallal hozza a hirt, hogy félemberek vagyunk, nem éljük a magunk életét, nem vagyunk kerek egyéniségek, minden életkörülményben másként, de mindig alkalomszerűen viselkedünk, nincs személyiségünknek örök magva, egyszóval a milliók életét összesüritő Peer Gynt típusában fölfedezi önmagát és társaságának többi tagjait, megörül e meglátásnak a fölfedezők örömével, de rögtön utána el is szomorodik a riasztó valóság fájó tudatában. Ibsen művészete modern problémává tette a félemberek életét és társadalmát. Mindenki érezte a bajt, de ez az érzés öntudatlan volt és homályos gyötrelme a ki nem tapogatható betegségnek, amely azonban érezhetően ott rágott a modern kor emberén és társadalmán. Ez a közemberi kin Peer Gynt személyében emelkedett ki az öntudat felszínére, a homályos gyötrelem húst és vért kapott Ibsen művészetében. És mi elmegyünk a színházba megnézni önmagunkat. Ráismerünk Peer Gynt határozatlan jellemében a kor típusára. Mindig mások vagyunk, sohasem ugyanazok. Otthon álmodozók, szeretünk kitérni a rideg valóság utjából. Ha tőlünk függene, csak gondolatokból szőnénk meg az élet szövetét a gyűlölt cselekvések nélkül. Kaméleon festékje van a bőrünk alatt, amit a napsugár előcsillámlása és felhők mögé buvása csereberél. Akarnokok vagyunk, az élet királyai akarunk lenni és Peer Gynttel kérdezzük : — »Micsoda elérhetetlen anyám?« de elérésére lépéseket nem teszünk, hanem várjuk a jó szerencse ölünkbe hullását. Nem tudunk akarni, ez a betegségünk. Gyengék vagyunk a jóra, a rosszra pedig gyávák. Ilyen az ember a XX. században, valódi Peer Gynt. Nem egész ember a jóban, nem egész ember a rosszban, nem angyal és nem ördög. Hibás öntvény vagyunk, amit a Halál fog átönteni. A Halál szerepét Ibsen a Gomböntő jellemében festette meg, aki Peer Gyntet mindenáron az olvasztó kanálba csalogatja. Annyira jó nem volt, hogy a mennyországba kerülhet, annyira rossz nem volt, hogy a pokolba jusson, ezeket a középlényeket a Halál átönti az olvasztó kanálban, hogy a benne lévő jó anyag kárba ne vesszen. Mily rettenetes szatíra ez Ibsen költészetében : az emberek csak gombok a föld mellényén, némelyik fölvarrva, másik csak fületlen gomb és föl sincs varrva a társadalom testére. Peer Gynt tiltakozik-huzódik az olvasztó kanáltól, védi énjét az átöntéstől, véli, hogy egyéniség volt, azt hiszi, hogy. elvei voltak, mire a Gomböntő (= Halál) szemébe mondja élete legnagyobb hazugságát:
