Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-01-31 / 3. szám
Hegyen épített város 20 1929 január 31 Álarcban Farsang van. Mulatságok, táncok, álarcos bálák ideje. Rózsaszínű álmok, vig kacagások vagy ártatlan huncutságok koboldjai röpködnek a báltermek levegőjében. Derűs lánylelkek és gondtalan ifjak bimbó-leikének kifeslése ez. Az idősebbeknek régmúlt emlékek felidézése, ujra- élése gyermekeik örömében. Vigság, zene, tánc, álarc mögé bujt dévajság járja. Éjfélkor felhangzik a rendező szava : Mes dames, le az álarccal ! Meglepetések, kis csalódások, de mindez nem zavarja a további mulatozást. Hazatérve a bálból, könnyű mozdulattal lökjük az álarcot a haszontalan lim-lom közé. De most nézzük az élet nagy karneválját. Ez nemcsak pár hét az évből, ez majdnem az egész életen át tart. És nem annyira a fiatalság, mint inkább az idősebbek, hol szomorúbb, hol kevésbbé szomorú, de mindig komoly ügye. Az élet farsangjában gyakran jár a szegénység az egyetlen, utolsó jó ruhában, a gond — jókedvben, nyomor és fájdalom — hazug körömben, letört remény — fáradt mosolyban és elérhetlen vágy — lemondás álarcában. Gazdagság nem boldogít, igaz, de a súlyos szegénység nagy teher. Az a szegénység, amely kitárhatja a világ elé rongyait, száraz kenyerét, az még a könnyebb teher. De az a szegénység, amely a régi önérzet foszlányaiból álarcot visel, nyomorúságát takargatja, éhezik és nem tud kérni. Óh ez borzasztó teher. Vagy a gond, a jövőért való rettegő aggodalom, mikor hallja szeretteinek sorvadó ajkáról a rémes kérdést és — mosolyt, reménytkeltő mosolyt erőltet magára ; ehhez nagy, erős lélek kell. Vagy, aki ifjan friss erejében világokat vélt meghódítani, nemes terveivel égigérő oszlopot akart emelni és most — letört reményeinek ködéből hősies mosolyt erőszakol arcára. Oh, hány szívben szüfetett meg a vágy egy kedves, egy drága lélek után, de felemelte tiltó kezét a kegyetlen élet — és a vágyat el kellett temetni a lemondás közönyös álarca alá. Mind-mind álarcban járunk. Egyiké átlátszóbb, másiké sűrűbb. Emezé jobban palástol, amazé félrecsuszik, kivillan alóla a valóság. Még a legnyitottabb könyvü léleknek is van egy lapja, melyet nem enged elolvasni senkinek. így járjuk az élet karneválját. Ezt az álarcot azonban nem tudjuk oly könnyen levetni, mert lassanként összeforr énünkkel. Eldobni is oly nehéz, mert nemesebb anyagból van szőve. Becsületérzésből, bánatból, fájdalomból, szeretetből. Tiszteljük egymás álarcát és ne igyekezzünk fellebbenteni! Csak az egyetlen jóságos Isten lát keresztül álarcunkon. Ö előtte kitárjuk lelkünket, megnyitjuk szivünket, mutatjuk sebeinket. És a mi jóságos atyánk számontartja titkos könnyeinket, elfojtott zokogásunkat, néma fájdalmunkat. Jóságos kezével megsimogat, áldott leikével megvigasztal, erőt ád küzdelmeinkben és igér — egy szebb hazát. Bethaniai Mária. Grisar Luther életrajza magyarul Grisar Hartmann jezsuita szerzetes a jezsuita tudomány egyik legnagyobb büszkesége. Huszonnyolc esztendővel ezelőtt azzal keltett nagy feltűnést, hegy kritikus álláspontra helyezkedett a lorettói szent ház és Nagy Konstantin adományának a legendájával szemben, azóta azonban megint — visszatért a helyes útra és nagy tudását egyházvédő munkákban kamatoztatja egyháza számára. Ennek a munkájának egyik legjelentősebb terméke az a terjedelemre és anyaghalmazra ' hatalmas háromkötetes Luther életrajza, amely 1911—12-ben látott napvilágot és meglehetős nagy port vert fel. A katholikus kritika nem tudott betelni a dicséretével és természetesen a nagy tárgyilagosságát emelte ki. A protestáns kritika azonban — joggal — egész más álláspontra helyezekedett és kimutatta, hogy Grisar nagy munkája semmi más, mint az akkoriban megjelent és a reformátorokat példátlanul leszóló Borromaeus-enciklika durvaságainak állítólagos történeti érvekkel és tárgyilagosság-szenvelgésével való alátámasztása. Akkoriban Szi- monidesz Lajos tollából a Sztehlo Kornél szerkesztésében megjelent Evangélikus Lapban jött is egy kritika, amely Grisar munkájának ezt a jellegét élesen és határozottan kidomborította. Ebben a kritikában a következő megállapítások vannak : Grisar müve Luther »emberi gyöngeségeinek és tévedéseinek« a katalógusa. Pedig Luther hős is volt, bilincseket törő, évezredes előítéletektől szabadulni igyekvő óriás — ezt azonban Grisar nem képes megérteni. Az ember azt hinné, hogy hála Luther nagyságának, rengeteg irodalmi működésének, levelezésének, korán köréje sereglő tanítványainak és jóbarátainak, akik még diskurzusaikat is pontosan feljegyezni törekedtek, legalább Lutherről maradt annyi elsőrangú forrás, amelyek alapján úgy külső életviszonyait, mint teológiai fejlődését, jellemét, lelkét meg lehet ismerni. Grisarnak azonban ez mind nem elég. Ő a barátok és az ellenségek által költött »legendákat« is bevonja vizsgálódása körébe. Első pillanatra érthető az »igazság« megállapítására vonatkozó eme törekvés, de ha az ember az egész könyvet végigolvassa, akkor látja, minő pokoli ötlet volt a Luther legendák tárgyalása. Megvan az ürügy rá, hogy minden jót, amit valaha Lutherről mondottak, a maga »valóságára« redukáljon s van alkalom arra, hogy azt a tömérdek piszkot, amit Lutherre ellenségei ráfogtak és mondtak, mind felfrissíthesse és újra emlékezetbe idézhesse s miután egyes gonosz pletykákat lapokon keresztül megtárgyalt, egy-két (elvesző) sorban konstatálja a valótlanságukat. Noha kijelenti, hogy könyvében csak olyan dolgoknak van helyük, amelyek »törvény előtt« is bizonyithatók, mégsem átallja szétszórtan a leggyalázatosabb rágalmak és pletykák »utánnyomását«, amire majdnem mindig egy kétsoros cáfolattal szerzi meg magának a jogot. Ez az eljárás magában hordja Ítéletét. A sok rágalom felmelegítésének mégis volt annyi haszna, hogy bebizonyosult, mennyire nem igazak ezek a rágalmak. Mert ha igazak lettek volna, Grisar lett volna az első, aki >>prozess- und aktenmaessig« bizonyította volna rá Lutherre, hogy reformációja csak azért történt, hogy Katáját elvehesse, amint azt ellenfelei ma is szívesen állitgatják. Grisar azonban már nem meri állítani... Végül megállapítja, hogy katholikus szempontból ez a könyv hasznos lehet, mi azonban csak azt látjuk belőle, hogy a katholikusok még akkor is, amikor Luthernek — »igazságot« akarnak szolgáltatni, visszaélnek az ő őszinteségével, kicsinyes és nagyságára irigykedő rossz- indulattal Ítélik meg, vakok lelkének hősi vonásai, eszméinek uj utat törő ereje iránt. Grisar könyve protestáns részről ebben az értelemben szinte egyhangú visszautasításban részesült. A legértékesebb ellenzés, amit kiváltott, D. Otto Scheel eddig kétkötetes hatalmas Luther-müve, amely Grisarét meg- szégyenitő alapossággal dolgozza fel nagy reformátorunk életét, még pedig az aprólékos eseményekre is annyira kiterjeszkedve, hogy egyhamar ne érhessék a protestáns világot olyan meglepetések, mint aminő Grisar könyve volt, amely rengeteg, a köztudatból kiveszett és letárgyaltnak hitt anyagot melegített fel és oly színben tüntette
