Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-01-31 / 3. szám
VI. év«. 3. szám J Ogata&éniia J ^apesl. 1929 lanuár Sl tóaá«a »»kő; —----------A BUDAI LUTHER-SZÖVETSÉG EGYHÁZI ÉS POLITIKAI HETILAPJA FŐSZERKESZTŐ Dr. szlAvik mátyás bUDAPEST. IX., JURÁNICS-U. 13 FÖMUNkATARS : Dr. SCHINDLER GYULA ELÖFIZE1ÉS FÉLÉVRE 3 PENGŐ * A budai luther-szövetség 59141. SZ POSTATAKAREK-CSEKKSZAmUJÁRA KÜLDENDŐ KIADÓHÍV MAL BUDAPEST. DONÁll-U. 49. II EM. 15 FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HfiTTL ÁRMIN BUDAPEST. 1, VERBÓCZY-U. 28 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek léged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtel. a lézus Krisztust! János ei. II. 3. Wltt oft lUceimtfiUiUft! Máté“ ev. K.20. A sivatag forró homokján vén dervis, afféle aiab szerzetes mendegél. Nem sok látnivaló akad a végtelen pusztaságon, de ami volna, az sem érdekli. Ráncos az arca, kusza a szakálla, rongyos a ruhája s csak földre szegzett kék szeméből lobog valami benső forró láng. Ahogy egyszer felpillant, iszonyatos rémség áll előtte, olyan, mintha egyenesen a pokol rémségei közül szabadult volna föl a napvilágra. Megismeri azonnal, hogy ez a keleti pestis s megkérdi tőle, hogy hová megy. A borzalmas ragály képeazt feleli neki, hogy Bagdadba tart. ahonnan ötezer embert akar elvinni. Az öreg dervis is s a pestis is megy útjára s közben Bagdadban elpusztul ötvenezer ember. Mikor aztán a mi dervisünk visszafelé tart Bagdadba, megint összeakad az onnét jövő pestissel. Szikrázó szemmel emeli fel az öreg görcsös, nehéz botját s dühtől rikácsoló hangon kiáltja: Hah ! te Sátán faj- zatja, azt mondtad, hogy ötezer embert viszel el s úgy hallom, hogy ötvenezret raboltál el. — Ne bánts engem, — hebegi ijedten a pusztító szörnyeteg, — mert én valóban csak ötezer embert vittem el, a többi negyvenötezer az ijedtében, a félelemtől pusztult el. A mi bibliánkban talán harminc egynéhány hely van, ahol vagy égből csendülő angyali szó vagy ihletett apostol, vagy épen az Ur Jézus ajka mondja nekünk, hogy »ne féljetek !« Ezzel szemben mindössze egyetlen helyről tudok, amelyen az olvasható, hogy félni kell valamitől, de ez az egyszeri kijelentés is milyen összefüggésben áll ott. »És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik ; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.* (Máté ev. 10., 28.) Azaz hát a mi Üdvözítő Urunk szerint csak az Istent kell félni és semmi mástól a világon nem kell remegni s mi el is mondogatjuk a biztató bibliai igét: »Ha Isten velünk, kicsoda lehet ellenünk«, sőt dacos önérzettel énekeljük a mi Lutherünk hatalmas énekét, az »Erős várunk*-at, aminek a 46-ik zsoltár sorai szolgálnak alapul: *Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk ... azért nem félünk, ha elváltoznék, is a föld, ha hegyek múlanának is a tenger közepébe, zúghatnak, taj- tékozhatnak hullámai« ... a keserves valóság pedig az, hogy egész életünkben a pusztító félelem nyomorékjai vagyunk. Istenem! mi mindentől reszketünk. A betegségtől, a haláltól — az még csak hagyján ! De mi félünk a léghuzattól, az ártatlan szellőtől is; lemegünk vagyonunk, állásunk, hozzánktartozóink élete miatt, félünk embertársaink gúnyos megjegyzéseitől, sőt ártatlan mosolygásától, feljebbvalóink homlokráncolásá- tól, a nagyurak szeszélyeitől s mint a rezgő nyárfa levele, úgy remegünk semmit sem jelentő álmok s rossz vérkeringésből vagy inkább beteges képzelődésből fakadó homályos sejtelmek miatt. Megéreztem, megéreztem előre, hogy még ma ér valami, rémitgeti egyikünk, másikunk a szomszédasszonyt, ha vigyázatlanságunk miatt a tej kifut a lábasból, vagy épen megvágjuk a kisujjun- kat s közben nem gondolunk arra, hogy ezer meg ezer ilyen balsejtelmünk üres rémlátás volt csupán s épen azok a bajok hagynak békén bennünket,
