Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-12-19 / 21. szám
-Hegyen épített város 1929 december .IS) ltiÖ Élettel való szövetségnek a köve, a Messiás az Klet kenyere, az Élet vize, az Élet fejedelme... * Senki sem él, aki nem szeret. Aki gyűlöl, a halálban marad. A halálnak ma is sok a szövetségese. Dickens örökítette meg ezt a típust gyönyörű »Karácsonyi ének«-ében. Vannak emberek, alak még karácsonykor sem tudnak fölmelegedni, nemesebben érezni, igazi Scrooge-tipusok. A nagy angol iró ezt mondja róluk: Kemény ember volt, kapzsi, fösvény, fogas, szőrösszívű, irigy, vén, bűnös. Kemény és rideg, mint kova, melyből acél még soha szikrát nem csiholt; titoktartó, magának élő, zárkózott, mint az osztriga. A hidegség, mely belőle áradt, megfagyasztotta vén vonásait... Mint fagyos zuzma. a leple be fejét, szemöldökét és borostás állát. Alacsony hőmérsékletét magával vitte mindenüvé. Irodáját jégveremmé tette forró nyárban és egy fokkal sem engedett még karácsonykor sem. Pedig karácsonykor fel kell engedni minden szívnek. Mert az Isten szive hajol le az emberekhez. Az Atya küldi hozzánk a Fiát. Hisz karácsonykor még a természet is ünnepei. Lagerlöf Zelma szerint karácsony éjszakáján a vizek megakasztották folyásukat, a legcsekélyebb szellő sem rezgeti, sőt még a nyárfa is abbahagyta remegését. A tenger partján hullámok nem mossák a partot és a sivatagban a ho nok nem nyikorgóit a talp alatt. A fű nem mert nőni, a harmat nem tudott lehullni és a virágoknak nem volt bátorságuk, hogy illatot árasszanak. Ezen az éjszakán a vadállatok nem vadásztak zsákmányukra, a kígyók nem haraptak ... Csak az ember nem tudná áhitatos imádatát fönntartani karácsony szent ünnepén? Amikor megnyílt az Ég és az Isten keze lenyúlt a földre hozván a Drága Szegletkövet? Ezen a Szegletkövén épül minden szépség, minden jósága minden önfeláldozás, amit az ember szive csak megközelíteni képes. Jézus lett az emberiség minden értékének a mérője és próba* köve. Halott ember, aki a születésén örülni nem tud. Szomorú, elhagyatott, magános élet, mely nem tárul ki széles kapuival a bethlehemi bölcső előtt, melyben szunnyad a halált győző szeretet. Boldog élet, melyből kicsordul a karácsonyi öröm és a hála Isten kegyelméért! Enclreffg János. Olvasóinknak Isten atyai kegyelméből gazdagon megáldott karácsonyi ünneplést kívánunk. Érezzék azt a nagy szeretetet, melyet Isten szent fiában ajándékoz e világnak és sugároztassák azt tovább egész leikökből: mutassanak jó akaratot minden ember iránt. Csak igy lesz majd békesség a földön az emberek között és csak a szeretet által munkálhatjuk Isten dicsőségét. Dicsőség legyen Istennek! Kié a Karácsony? Karácsonynak két oldala van. Az egyik csupa fény. Olyan, mint a legszebb álom, a leggyönyörűbb költemény. A másik komoly valóság, amelyben árnyék, hideg és szomorúság is akad, a nap azonban mégis átvilágít rajta. Karácsony költészete az evangéliumokat is bearanyozta sugaraival. Krisztus születésének és gyermekségének csodálatos története derűs költészet, amelyben még a szent szülők hajléktalansága és Heródes gonoszsága is csak a fényt még jobban kiemelő és még csillogóbbá tevő árnyék szerepét tölti be. Ugyanaz az érzület, amely azokat az elbeszéléseket létrehozta, tovább adta, feljegyezte, az evangéliumokban fenntartotta és a keresztény világnézet szerves alapjává tette, két évezreden át tovább szövögette, tovább füzogette ezt a fonalat. A régi apokrif evangéliumok képzeletük minden gyöngyét és drágakövét felhasználták Krisztus születésének és felnövekedésének a kiszinezésére. De mellettük nem nyu- , godott a népköltészet sem. A maga naiv virágaival ez is feldíszítette a megváltó gyermek szivéhez nőtt alakját. Eddig ezeket a szent legendákat tudós munkákban lehetett együtt találni, apokrif Írások gyűjteményeiből, vagy Daehnhardt Natursa- gen zum neuen Testament« cimü nagy tudós munkájához hasonló könyvekből kellett ösz- szekeresgélni. Most van már olyan könyv is, amely a tiszta áhitat számára tudományos apparatus, jegyzetek és hivatkozások, kritikai megjegyzésekkel való hangulatrontás nélkül csör- gedezteti ennek a meseforrásnak a vizét. Walther Schmidkunz irta, Mathilde Adc néhány bájos képpel illusztrálta ezt a kis könyvet, amelynek »Christusmaerchen« a címe. Ebben az áhitatos mesemondás hangján felvonulnak a Krisztusról szóló legendák. Apokrif írásokból, keresztény népek ajkáról lejegyzett naiv, mennyek titkait sejtető, de azért földszagu történetek következnek benne egymás után. Hogy is volt csak? A világ atyja és szent fia már a világ keletkezése előtt együtt éltek. Az atyának akkor is sok dolga volt szerte a mindenségben. A fiú gyermekkézzel sárból golyókat kerekített. Mikor az atya visszatért, arra biztatta, hogy hajítsa a magasba a sárgolyókat. A fiú fel- hajigálta sárlabdáit. Azok fennakadtak a levegőben, fényleni, izzani kezdtek. így lett a világ, igy lettek a csillagok, a nap és a hold. Aztán a földnek nagyon rosszul kezdett menni a sora. A fin eltökélte, hogy lejön a földre és segít. Mikor lejövőben volt és József elment, hogy megszületését segitni bábát keressen, csodát látott: megállt a szél, megszűnt a viz csobogni, elhallgattak a madarak, megmerevedtek egy pillanatra az emberek... Ez volt a pillanat, amikor a fin megszületett.
