Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1929-01-19 / 2. szám

1929 január 19

13

Hegyen épített város

gosabb hatalmi eszközökkel megakadályozta. Ilyen inódon Mexikó lakói az európaiak előtt elképzelhetetlen tudatlanságba és nyomorba merültek. A jobbérzésü mexikói polgárok népük sorsán kétségbeesve, nem riadtak vissza a borzalmas eszközöktől sem, csakhogy hazájukat elnyomóik hatalmaskodása alól felszabadítsák.

Az osztrák birodalomban a liberális német párt 1897 óta szintén végzetesnek találta a »Belvedere«-^! (Ferenc Ferdinánd lakosztálya Bécs- ben) hathatósan támogatott klerikális-szláv áramlat bekövetkezhető uralmát. A már nagynehezen elért alkotmányosságot, németségét és a polgárok egyéni szabadságát féltette. Tudományos szakkönyvekben, iránymüvekben, röpiratokkal, előadásokkal hívták fel az osztrák-németek figyelmét a bekövetkezhető veszélyekre.

A nagy mozgalommal párhuzamosan a római egyháztól való elszakadás mozgalma is megindult. Különösen a műveltebb német körökben volt meg a hajlandóság az evangélikus hitre való áttérésre. Lovag Schönerer képviselő kiáltványban szólította fel polgártársait az áttérésre. Grácban 1898/99: telén külön »Los von Rom« bizottság alakult meg a mozgalom irányítására. Stájerország minden községében volt a bizottságnak egy-egy bizalmi embere. A célt szilárdan tűzték ki: »Rómát gyengítsük lehető sok kitéréssel, a protestántizmust erősítsük lehető sok áttéréssel. A megnyerteket tartsuk össze, segítsük egyházi szervezkedésüket minden lehető anyagi és szellemi támogatással.«

A mozgalom rövid időn belül nagy sikert aratott. Már nemcsak a müveit körökben tértek át az evangélikus hitre, hanem az iparosok, kereskedők, sőt a földmivesek és munkások sok ezre is.

Róma nem nézte tétlen a mozgalmat. Megindult a mozgalom vezetőinek üldözése. Házkutatás, vizsgálati fogság, bűnügyi és fegyelmi eljárás, hivatalból való elbocsájtás stb. napirenden volt. Minden hatalmi beavatkozás megtört mégis az áttértek hit- és elvhiiségén. Az üldözésre felfigyelt a protestáns világ. A németarszági »Evangelischer Bund«, a »Gusztáv Adolf Egyesület«, Hollandia, Svájc, Svédország, Anglia és Amerika siettek az üldözöttek oltalmazására és az uj evangélikus egyházi szervezetek megerősítésére. Világos képet szerzünk e mozgalomról egy példával. Stájer- ország Stainz nevű községének tisztán német a lakossága. Erősen németérzésü és klerikalizmus- ellenes. Egy ártatlan gyermekünnepélyen a katlio- likus pap vakbuzgóságában megsértette a gyermekek szüleit. Erre dr. Kogler, ottani népszerű ügyvéd, — még róni. kath., de már a »Los von Rom« bizottságának a bizalmi férfia — kilenctagú családjával együtt áttért az evangélikus vallásra. Példáját többen követték. Templomuk, imaházuk nem volt. Grácból küldött lelkész tartott havonként egyszer istentiszteletet dr. Kogler ügyvéd házában. Megindult a gyermekek vallás- oktatása is. Magánösszejövetelciken gyakorolták az egyházi éneket. Gondoskodtak egyházi felszerelésről, templomalapot létesítettek. A környező községekben hasonló módon terjedt a mozgalom. A közeli községek evangélikusai egymást támogatták és erősítették hitükben De megindult az ellenmozgalom is. Stainzban evangélikus kultur- est megtartására egyetlen vendéglős sem adott termet. Dr. Kogler e célra lakását volt kénytelen felajánlani. Egy hollandi misszionáriust kitiltottak Stainzból és egész Ausztriából, mert nagy sikerrel téritett a parasztok között. A róni. kath. ház- tulajdonosok nem adtak lakást az evangélikusoknak. Gazdasági károkat is okoztak az áttérteknek. Minden lehetőt elkövettek, hogy a fiatal egyházat tönkretegyék. Ennyi küzdelem mellett is szilárdan megalapozódott az evangélikus egyházközség Stainzban.

A németországi evangélikus egyesületek nagy támogatásával 1900-ban templom számára telket vásároltak és 1901 szeptemberében már űnnepies keretben felavatták a szép, renaissance-izlésü kis templomot. Nagy csapás volt a stainzi evangélikusokra a rendíthetetlen hitű, kiváló szervezőtehetségnek, dr. Kogler ügyvédnek a halála (1902). Minthogy az evangélikusoknak még nem volt temetőjük. sok küzdelem után a róni. kát. temetőben temették el.

Végül ugyancsak a januári számban megjelent cikkemnek következő befejező mondatai sem jelentek meg :

*A stainzi evangélikus lelkész, Pohl Leopold is az »Anschuss «-tói reméli hívei számának a gyarapodását és a vallásosság mélyülését. Cikksorozatomat a hála megnyilatkozásával fejezem be Pohl Lt’pohl stainzi lelkész ur iránt, aki adataim gyűjtésében nagy segítségemre volt és akiben őszintén tisztelendő személyiséget ismertem meg.«

1928.

Mozgalmas év volt s mégis kevés volt az áldása, kézzelfogható eredménye. 1928 hajnalán az élniakarás vágyával s boldogság reményében indultunk útnak és mégis oly sokszor beh sokszor csalódnunk könnyeznünk kellett, annyi erőt pazaroltunk el, munkánkat mégsem kísérte szerencse. Hittuk, hogy a megpróbáltatások után ránk mosolyog majd a napsugár és ismét tündökölni fog a Hegyén épített város, de ez csak reménység maradt s mi továbbra is a bizonytalanság ködében tapogatóztunk, sötétségben jártunk. A magyar átok ütötte fel tanyáját otthonainkban, tanácskozó termeinkben és rombolt, de nem volt ereje az építésre. Kevés volt a lendület, az igazi buzgóság, ezért kellett sokszor éreznünk a nemtörődömség és közöny átkát, ha valamit az örökkévalóság jegyében akartunk cselekedni. Bizony kevés volt az öröm, mit 1928 nyújtott és sok a bánat és sok a keserűség.

Ezt az érzést fokozta még más is. Mintha a halál fekete angyala gyakrabban járt volna közöttünk, mint máskor és vágta a rendet, napról-napra éreztük, hogy ismét kevesebben vagyunk.Mintha gyülekezetünk küszöbén telepedett volna le, hogy hívja az elfáradottakat, a betegágyon szenvedőket, az életnek mosolygó fiataljait és az ártatlan gyermekbimbókat és várakozzék, türelmesen várakozzék. S hívására mennyien elmentek közülünk olyanok, akikre várt még munka és hivatás, buzgó egyháztagok, kik mindig meghozták áldozatukat a templom oltárára. Hetenként háromszor is megkondultak a harangok és a lelkészt temetőbe szólította papi tiszte, hivatása. 110 temetési szertartást végeztünk, eltemettünk 52 férfit s 58 nőt. Különösen a tüdővész végezte pusztító munkáját, az Uj János kórháznak halottai majdnem 100%-ban tüdővészc- sek voltak. Az eltávozottak között a legidősebb volt özv. Nemesik Józsefné, szül. Schülz Zsuzsanna, kinek 100 evet adott megérni az isteni kegyelem s a legifjabb Bakos