Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1929-11-21 / 19. szám

1929 november 21 155 Hegyon épített város pedagógiai munkájáról, Szántlw Róbert a megszállt terü­leteken élő evangélikusok egyházi és iskolai viszonyairól, Szlovák Miklós pedig a vallástanárok helyzetéről. Az össze­gyűltek mély szomorúsággal állapították meg, hogy úgy jogi, mint anyagi helyzetük a legnagyobb mértékben ren­dezetlen és siralmas. Reif Pál elnök komoly okokból kérte az összegyűlt kollegákat, hogy mentsék (it fel a további elnókléstől. A vallástanárok hálás köszönetuket tolmácsol­ták működéséért és mivel elhatározásánál szilárdan kitar­tott, megválasztották elnöknek ár. H. Gaudy László vallás- tanítási igazgatót. Midőn az uj elnökeit e helyen szívesen koszöntjük, kívánjuk, hogy sikerüljön neki rövidesen a vallástanárok sérelmeit és panaszait orvosoltatni: lássák be egyházunk felelős kormányzói, hogy nemcsak az arató, de a magvető is dolgozik és minden hű munkás méltó a maga jutalmára és jusson eszükbe, hogy akik a legfonto­sabb munkát végzik, nem érdemlik meg a legmostohább elbánást ! A német evangélikus egyházak szövetsége, melynek elnöke D. dr. Kapler Hermann, egyetemes felügyelőnk meghívására az egyetemes ev. egyház vendége volt, 1922- ben alakult Wittenbergben Luther sirja körül. Célja a német tv. országos egyházak közös érdekeinek védelme és képviselete, a német protestantizmus öntudatának ápo­lása és a német protestantizmus erőinek felhasználása a rtformáció valláserkölcsi feladatainak szolgálatában. Külö­nös gondot fordít a külföldön élő német származású pro­testánsok lelki gondozására és keresi az érintkezést az érdekelt egyházakkal és szövetségekkel. A szövetség sok­oldalú munkaágai közül különösen k ttő köszönti.t sokat a mostani 'Inöknck, nevezetesen a külföldre szakadtak lelki gondozásának munkája és az ökonomikus egyházi törekvések. Midőn 1925-ben a stockholmi kér. világkonfe­rencián a német protestánsok nagy számmal jelentek meg, már I). Kapler volt a vezetőjük és 1928 ban Kapiert válasz­tották a leköszönt D. Soederbloom helyébe az európai kontinentális csoport elnökévé. Nfiki köszönik a németek, hogy a legkülönbözőbb egyházi alakulatokkal élénk össze­köttetésbe került szövetségük. D. Kapler kíséretében volt lie. teol. Theodor Heckel főkonzisztóriumi tanácsos, a szö­vetség teológiai előadója is. D. Kapler kísérőjével megjelent a kormányzó előtt, Klebelsberg gróf vallásügyi miniszter tiszteletére ebédet adott. Nov. 16-án az egyetemes egyház épületében több óráig tartó zárt tanácskozáson D. Kapler az ev. és ref. egyházak meghívott kiválóságai előtt előadást tartott a német egyházak belső életéről, küzdelmeikről, törekvéseik­ről és eredményeikről. Reméljük, hogy a kiváló német egyházi vezérférfiu körünkben való tartózkodása által is smrosabb lett az a viszony, amely magyar ev. egyházunk és a német protestantizmus között évszázadok óta fennáll. Unitárius testvéreink nov. 15—17. napjain emlékeztek meg a magyar reformátorok egyik legnagyobbjának, Dávid Ferencnek munkásságáról, küzdelmeiről és lánglelkü hité­ről, mely arra is erőt adott neki, hogy meggyőződéséért meghaljon a börtönben 1579-ben. A kolozsvári unitárius teol. akadémia tanára, dr. Varga Béla tartotta az emlék­beszédet. Nyilatkozat. Lapunk 147. oldalán Klaniczay László egyháztagnak a sajtóról szóló 1914. évi XIV. t.-c. 20. §-ára való hivatkozással beküldött helyreigazítását közöltem azzal a megjegyzéssel, hogy eredeti tudósításomat fenn­tartom. E megjegyzés magyarázatául közlöm, hogy Kla­niczay László ellen indított pörömben az eljáró biró ismé­telten intette a vádlottat bocsánatkérésre s utoljára az okf. 19-én megtartott hosszú tárgyalás vége felé szinte fenyegetően rászólt : »Én a biró tanácsolom, kérjen bocsá­natot.« Ezután a biró a tárgyalást rövid időre felfüggesz­tette. Szünet után a biró minden előzetes bevezetés nélkül azt kérdezte tőlem, hajlandó vagyok-e kijelenteni, hogy senkit sem gyűlölök? En természetesen ezt a kijelentést nyugodtan megtettem, anélkül, hogy gondolhattam volna, hogy ez valami feltételféle lehetne. Alig hangzott el az én kijelentésem, a vádlott rögtön megszólalt : »Bocsánatot kérek«, mire a biró az ügyet befejezettnek jelentette ki. * LIgy látszik, maga a vádlott is érezte, hogy nekem többel is tartozik, mert másnap megjelent lakásomon és négy- szemközt férfias módon kért tőlem bocsánatot, amit meg is nyert. Hogy ezek után mégis miért kívánta a helyre­igazítást, azt nem kutatom. Bizonyos az, hogy engem olyan súlyos váddal illetett, mellyel szemben nekem bírói utón kellett védelmet keresnem. Bizonyos az is, hogy semmiképen nem vagyok okozója az (gyházkózség b.dső zavarainak, mert köztudomású az egyházi életben szereplő személyek előtt, hogy a mai bajok csiráját az a fegyelmi vizsgálat hintette el, melyet a lelkész kért önmaga ellen ; a mostan folyamatban levő eljárás, mely elsősorban a püspök panaszára indult meg, amint azt jun. 18-án a felügyelő a közgyűlésnek hivatalosan bejelentette, nem más, mint az első fegyelminek folyománya. Hogy pedig sem a lelkészt nem beszéltem rá, hogy kérjen maga ellen fegyelmit, sem pedig a püspökre semminemű hatást nem gyakorolhattam, hogy panaszt tegyen a bíróságnál a lelkész ellen, arról minden érdeklődő személyesen meggyőződ­hetik. Ha van valaki, akinek az áldatlan viszonyok gondot, bánatot, fájdalmat és kart okoztak, úgy bizonyára az érde­kelt lelkész után elsősorban én vagyok az. Budapest, 1929 nov. 21. Hiittl Ármin. Bethlen Gábor, a dicső erdélyi fejedelem, Magyar- ország választott királya halálának 300-ik fordulója alkal­mából országos ünnepélyt rendeztek nov. 9. és 10. napjain, mely részben a pesti Vigadóban, részben a Bethlen-szobor előtt folyt le. Sajnáljuk, hogy a nagy szabadsághős ünnepét nem azzal a nagy részvétellel és nyilvánossággal ülték meg, amelyet méltán elvártunk volna. Mi evangélikusok min­denkor csak áldhatjuk az isteni gondviselést, hogy hazánk­nak és hitünknek ilyen jeles férfit ajándékozott. Emlékét mindenkor kegyelettel ápoljuk és tanulunk tőle Istenbe vitelt bizodalmát és szívós kötelességteljcsPést. Nov. 7 14-ig Nürnbergi Hét volt Budapesten, melyre Nürnbergböl több mint 500 személy jött el és magával hozta e hires régi város tudományát, művészetét és sok műemlékét is. A nürnbergi Lehrergesangsverein a L) ák-téri templomban magas színvonalú ingyenes hangversenyt ren­dezett, melyben történeti sorrendben mutatták be a val­lásos énekirodalom remekeit. A templom zsúfolásig telt meg. A közönség áhítattal hallgatta a fenséges müvek renuk előadását. Igen megcsodáltuk a karnagy művészetét, aki a kart hol lehelletszerü, hol meg viharra emlékeztető erejű éneklésre késztette. E tekintetben tanulhattunk a nürnbergiektől. A sziráki ev. egyház Gömbös Gyula honvédelmi mi" nisztert felügyelőjévé választotta és november 10-én be is iktatta hivatalába. Az uj felügyelő lelkes szavakban tett vallást evangéliumi hitéről, az egyház iránt való ragaszko­dásáról és testvéri összetartásra hívta fel a haza minden felekezetű polgárait. Hegyen Épített Város ra adakoztak : vitéz Ács Béla 6, Bácsi Péter 3, Bartos Antalné 3, dr. Bene Gyula 3, dr. Betegh Péterné 3, özv. Berlin Ágostonná 3, dr. Bíró Pálné 3, dr. Borsós Endréné 3, Brebovszky Jenő 10, Brunovszky Pál 2, dr. Cornides Donát 3, Csonka Sándor 6, Csutor Kál­mánná 3, Dirner Adél 6, Dobos Lászlóné 3, Dunkel Ká­roly 10, Entz Emma 3, Feyér Gyula 3, Gaál Elemér 3, dr. Glatz Árpád 3, Gönlöry Lujza 2, Gyenes Dezsőné 3, Haas János 6, özv. Hanko Jánosné 5, Hank Olivér 12, Havas Gyula 3, dr. Havas Jenő 9, Hennel Emil 3, Heinzí Jakab 4, lller Jakabné 10, Jákobéi Gyula 3, özv. dr. Je­szenszky Istvánná 6, dr. Juhász Jenőné 6, Király Ernő 12, Konnerth Károly 2, Kontsér Kálmán 3, Kosztra Pál 2, Kováts I. Krcsmarik Istvánná 3, Krompecher Szilárd 10, Lászlóffy Lászlóné 2, Lechnitzky Gyula 10, Léhn János 1.50. Lehotzky Róza 3, Liposits Jánosné 6, Martin Lerencné 3, Mártony Elek 3, Mentsik Ferencné 3, Mezei Mihály 3, Mispál Lajos 9, dr. Moesz Gustáv5, dr. Netzasek Adolfné 6, margittai dr. Neumann Miksáné 6, Nötel Pál 3, Parlag József 6, Pass László 6, Pataky László 10, vitéz dr. Péterfy József 6, Pintér János 7, Pippig Rezső 5, Pocsubay János 3, Polgár Pál 1.50, özv. Pöschl Vilmosné 6, Rell Béla 1.50, dr. Rónai Károly 40, Rózsa Irén 3, Scheiring Ferencné 3, Schulek János 3, Selmeczy Miklós 6, özv. Stefezius Istvánné 2, Stromszky Sándor 5, Szauberer Anna 3, Szkoh Andor 5, Szlovák Pál 3, iglói dr. Szontágh Antal 4, dr. Thirring Lajos 6, özv. Topscher Lajosné 3, Trebuss Pál 3, Tschürtz Sámuel 3, Vassdinnyey Pálné 2, dr. Vasskó Gyula 3, Vietorisz László 6, Vincze Pál 1.50, Wirker Istvánné 3, Zander Adél 3, Zelenka Zoltán 5, Zenker Jánosné G, özv Zimmer Ágostné 6 P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom