Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-11-21 / 19. szám
150 1929 november 21 Hegyen épített város nyit tudunk, hogy meg kell halnunk és azután jön az ítélet. Boldog, aki mindennap gondol erre és e gondolatban féli az Istent, szereti felebarátját, megteszi kötelességét és nyugodtan várja a halált, Isten követét, mely őt atyjának házába, atyjának keblére vezeti. Egyetemes egyházunk közgyűlése november 15-én %10-kor kezdődött a Deák-téri leánykollégium dísztermében D. báró Radván- szky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő és D. Geduly Henrik püspök elnöksége mellett. A közgyűlésre rendkívül sok egyházi férfiú gyűlt össze csonka hazánk minden részéből, kik örömmel látták viszont soraikban egyházunk egyik legérdemesebb fiát, az ősz báró Prónay Dezsőt, ki korát meghazudtoló fiatalos élénkséggel kisérte a tanácskozások menetét. Az egyetemes egyháznak előkelő kedves külföldi vendégei is voltak D. dr. Hermann Kapler és lie. theoj. Theodor Heckei személyében, kik közül az első a legnagyobb német országos egyháznak, a porosznak felügyelője és egyúttal a németországi ev. egyházak szövetségének elnöke, a második u. a. szövetség theológiai referense és kiváló valláspedagógiai iró. A közgyűlés Geduly püspök imádságával kezdődött, mely után br. Radvánszky felügyelő felolvasta nagy hatást keltett, evangéliumi gondolatokban gazdag megnyitó beszédjét. A felügyelő megállapítja, hogy egyházunk a jubileumok esztendejét éli: Luther két kátéja megjelenésének, a speyeri protestationak, Károlyi Gáspár születésének 400 éves fordulója hálára készteti Isten iránt hivő lelkünket. Néhány héttel ezelőtt a felekezeti helyzet hazánkban kiélesedettnek látszott. Akkor került kezébe egy külföldi sajtótudósitás, mely arról szólt, hogy az atheisták propaganda felvonulást rendeztek a kereszténység ellen. Ez és ehhez hasonló jelenségek kell, hogy egységes harci rendbe kényszerítsék a kér. felekezeteket. Egyházunk mindenkor mérsékelt álláspontot foglalt el, de azért nem csoda, ha egyesek elragadtatják magukat. Még áldozatok árán is meg kell óvnunk a békét. Volt idő, mikor a pápa aranyláncot küldött a török ellen harcoló protestáns hősnek, midőn aranyérmet ajándékozott a tudós evangélikus lelkésznek. Hálásan gondolunk arra, hogy az 1791 -i XXVI. t.-c. csakis felvilágosodott lelkű r. kath. urak segítségével jött létre. A felekezeti viszonyok békés rendezésére Németországban prot. és rom. kath. egyházi férfiakból bizottság létesült, hogy az ellentéteket kiegyenlítse. A közös veszedelem ellen hazánkban is a Krisztusért, a létért kell összefogni. Az államnak is e célért kell dolgoznia. Mérjen egyenlő mértékkel, ne dédelgessen egyeseket, ne bánjék mostohán másokkal. Az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtása tenné a felekezeti békének a legjobb szolgálatot, ez biztosítaná az egyenlőséget és viszonosságot. Az államnak is érdeke, hogy.jó viszonyban éljen az egyházakkal. Mikor az állam szegény volt megelégedtünk a morzsákkal is, miket juttathatott egyházunknak, most azonban a jogos igényeket már sürgősen kellene kielégíteni, mert nehezen pótolható hiányokkal küzdünk. Iskoláink dologi kiadásai és a nyugdijjárulékok szinte elviselhetetlen terhet jelentenek az egyházakra. Nem szabadna egyházunkat olyan kísérletekkel nyugtalanítani, mint amilyen az u. n. törpeiskolák megszüntetését kívánó min. rendelet. Az államnak az egyházi iskolákat féltő gonddal kellene ápolnia, mert ezek olyan konstruktiv tényezők, melyek a legveszedelmesebb időkben is biztos pillérei az államnak. Bár megértené minden felelős tényező, hogy a közös ellenséggel szemben össze kell fogni. Saját táborunkban is békének kell lenni. Akik az egyház javát akarják, nem állhatnak egymással szemben. Nálunk senkinek sem szabad tervét az egyházban keresztülerőszakolni, mert mindenki csak egy-egy építőkő az Isten országában. Erőszakolással csak rombolni lehet, mi pedig valamennyien épitő munkára vagyunk kötelezve. Azért illeszkedjék be mindenki szeretettel a közös munkába, építsük vállvetett munkával az egyházat. »Boldogok a békességre igyekezők«. — Ez legyen úgy a felekezetközi, állami és belső egyházi viszonylatokban is jelszavunk. E jelszóval nyitja meg az egyetemes közgyűlés tanácskozásait. Azután helyéről felállva üdvözli D. dr. Kapiert német nyelven, mondván, hogy Kapler kezeszoritásá- ban 40 millió ev. német testvér üdvözletét érezzük. Hálásan ismerjük el azt a sok áldást, amit egyházunk századokon át a német evangélikus egyháztól kapott. Kapler ma akarja megkoszorúzni hőseink sírját. Ez a kegyeletes terve felidézi a közelmúlt dicső harcait, mikor a magyar és német nemzet testvéri közösségben küzdött életéért. Most is, továbbra is testvéri viszonyban akarunk népével együtt állni és küzdeni felséges céljainkért. Isten hozta körünkbe, Isten áldja meg a német evangélikusságot. Legyen béke a világban. D. dr. Kapler válaszát szintén felolvasva köszönetét mond a szives meghívásért, az üdvözlésért, az evangéliumi közösségért, melyet személye és szövetsége irányában tapasztalt. Nem először jár hazánkban, nagyra becsüli nemzetünket, mely erős személyiségekben oly gazdag és sorsdöntő időkben is méltóságát kiválóan tudja megőrizni. Ma az egyetemes mozgalmak idejében a vezetőférfiak eszmecseréje gyakori, de különösen érdekes és hasznos dolog, ha a helyszínen ismerkedhetik meg a személyekkel és viszonyokkal. Örül, hogy megismerheti viharverte egyházunkat, melynek története előtte nem ismeretlen. Dévay Biró Mátyás, Huszár Gál és más kortársaik neve a németek előtt is tündöklik és ők különösen azt tartják figyelemreméltónak, hogy evangélikus egyházunk történetében bő adatok vannak arra nézve, hogy nemcsak lelkészek és tanítók, de főurak is nagy számmal álltak a reformáció szolgálatába. A protestáns ember
