Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1929-11-07 / 18. szám

Hegyen épített város 144 1929 november 7 „Hegyen épített város“ Lapunkat 1929 januárig Hlaváts Kornél szerkesztette, semmi fáradságot nem ismerő oda­adással. Január közepén változás történt a lap szerkesztésében. Ismételt kérésünkre végre en gedve, elvállalta a felelősszerkesztést nt. Hüttl Ármin vallástanár. Önfeláldozó, fáradhatatlan munkásságával, nagybecsű hozzáértésével és mély tudásával lapunkat olyan magas színvo­nalra emelte, hogy méltán büszkék lehetünk rá. Lapunktól az 1929 június 18-iki közgyű­lésen egyelőre megvonták a szubvenciót, jelen­leg saját erejéből tartja fenn magát. Azért tovább is teljesiti vállalt kötelezettségét. Közli az istentisztelet sorrendjét és egyházi adatokat, híreket; továbbá ingyen jár a szegény egyház- tagoknak. Egyházi adó befizetésére hívja fel a híveket. Tehát nemcsak erkölcsi, hanem anyagi hasznára is van az egyházközségnek. A Budai Luther Szövetség vegyeskara Énekkarunk működésének 10. évébe lépett. Alakulása óta példás buzgalommal és kitartás­sal dolgozik. Szerepléseinek hosszú sorozatával sikert, sikerre tetéz és ma a magyar ev. ének­karok közt a legelső helyen áll. Ez főképen nt. Reif Pál elnök és Mikus-Csák István mű vészkarnagy érdeme. Egyházunk többi szervei­nek példa'adásul álljon itt szerepléseinek sora: 1928 szept. 29-én a Stúdióban szerepelt. Nov. 11-én Esztergomban, az ottani Nőegylet javára rendezeti önálló hangversenyt. Dec. 8-án az uj kelenföldi templomban rendezeti hangversenyen szerepelt., Dec. 9-én Alagon akis fejlődő egyház javára megismételte az esztergomi előadást. Dec. 16-án templomi ingyenes hangversenyt adott a mi templomunkban. Dec. 39-án Szövetségi kul- turestén, úgyszintén 1929 jan. 13-iki kultur- estén is szerepelt. Márc. 24-én böjti hangver­senyt rendezett a templomban. Nagypénteken a Passió olvasást kisérte grandiózus művészet­tel előadott énekekkel. Máj. 6-án a Deák-téren az Ifjú évek« javára szerepelt. Okt. 20-án a Brit- és külföldi bibliatársulat jubileumi esté­lyen szerepelt a Vigadóban az egyesület protes­táns énekkarokkal. Ezeken kívül minden rádiós istentiszteleten és ünnepen szerepelt egy-cgy énekkel. Úgy a Vezetőség, mint a kar minden egyes tagja méltán számíthat hálás köszöne- ttinkre. 32. sz. Levente cserkészcsapatunk Szép múltjához hasonlóan működött ez években is. Kun Attila parancsnok és Harsány György parancsnokhelyettes vezetése mellett, 100 taggal. Több kirándulást tettek, szárazon és vizi-uton. Ünnepélyeket rendeztek. Templomi és Cserkészszövetségi szolgálatot adtak. Részt vet­tek a kerületi cserkésznapon. A csapat 3 tagja pedig, az angliai jamboreen. Az 1928-as évi nyári táborozás Ipolytarnócon, az 1929-es évi Nagvbátonyban volt. Pénztát és administrate Mindkettő kezelése a legnagyobb rendben történik, mint azt az ellenőrök igazolják. Ezért Pelrik Jolánka pénztáros és irodakezelőt illeti a hálás elismerés. Köszönettel tartozik még Szö­vetségünk az igen tisztelt Petrik Nővéreknek, mert hontalanságunkban még mindig rendelke­zésünkre áll irodánk részére egy szoba, önzet­len jósággal felajánlva. Taglétszám 250 tagunk van. Az utolsó évben nem ta­pasztalható szaporodás, mert 5—6 uj taggal szemben ugyanannyi régi tag kilépett. Vannak azonban olyan tagok, akik nem léptek ki, de nem is fizetnek. Vajha meghozná a közeljövő a régvárt hé- j kés nyugalmat és rendet, hogy Szövetségünkben és egész Egyházközségünkben fokozott erővel indulna meg a munka, az élet. 1929, október 30-án. *Giióth Emil t szövetségi titkár. 0 A szociaíizmusz Pál apostol: Mindeneket megvizsgáljatok és ami jó, megtartsátok. A vallásnak az eszköze az egyén. Bibliku­sán; edénye! A szociális bajokat az egyén erősítése, lelki edzése utján akarja orvosolni. Passzív, statikai erővel való megtöltése utján, hogy a szociális bajok elviselésére legyen ereje. Össze ne rop­panjon alattuk. Türelem a szenvedés óráin. Békesség a jó szándékú emberek iránt. Meg­értés, megbocsájtás. Lemondás a mohóságról. Az igy megedződött egyén aktivitása, dinamikai erőkifejtése külső kényszer nélkül is szociális érték: örömteljes szolgálni vágyás, segíteni vá­gyás, adni és mindig csak adni vágyás: Krisz­tusnak fehér szociálizmusa. Krisztus azonban ismerte az embert. Jeruzsálem, Jeruzsálem... de te nem akar­tad ! Az ember egyszerűen nem akar, ha egy­szer már nem akar. Beszélhetnek annak sze­reiéiről, ha egyszer nem kell neki. Egyszer próbálta Jézus a kötélcsattogtatással a szere- tetlenség hátán. Csak visszalopództak a ku- fárok Istenházába megint. A kovász lassan járja át a világot. Ha az egyház körülnézett állami segítség után, sőt maga a pápaság érezte, hogy az emberiség megtartására világi államhatár lomra van szüksége, az eredetileg és indító okai­ban nagyon logikus és gyakorlati érvényesítése a krisztusi tanításnak és kiindulásában ko­rántsem jelentett hivságos hatalmi kérdést. Ha,- nem csupán számolást az emberi természelj- tel: nem kell a tömegnek a szeretet, az öröm­teljesen szolgálni ké$z, az áldozatos, a fehér szociálizmus. Kapni, kapni, kaparni! Dum- modo nobis bene! és utánam .az özönvíz!

Next

/
Oldalképek
Tartalom