Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-11-11 / 20. szám
Hegyen épített város 152 1928 november 11 A Reformáció emlékének szép ünnepély keretében hódolt a budapesti ev. leánykollégium. Liedemann Éva és Trautmann Emilia növendékek adták elő pályázatban első dolgozataikat, Krempe Éva szavalt, Kolossy Mária és Kiltz Erzsébet sikerült zongoraszáma, továbbá az énekkar szereplése egészítették ki a hangulatos ünnepélyt, melyen dr. Paffay Sándor püspök, dr. Schneller István egyetemi tanár és dr. Haberern J. Pál közös felügyelő is megjelentek. Az Ébresztő novemberi száma gazdag tartalommal megjelent. Közli az ifjúsági munka részletesen kidolgozott programmját. Két ismeretterjesztő előadást, Jézus Élete Tanulmányt, Társasjátékokat, az Imahét anyagát, külön imaheti anyagot serdülő fiuk részére (cserkészek is nagyon jól használhatják) jól használható reklámrajzokat, valamint az ifjúsági munka legfrisebb híreit. Novemberi számban ezenkívül képesmelléklet is van. Előfizetési ára egész évre 3 pengő. Megrendelhető : IX., Üllői-ut 29. II. A németországi Gusztáv Adolf egyletnek 73. főülését a breisgaui Freiburgban 1928 szept. 16-án D. dr. Rendtorff hatalmas beszéddel nyitotta meg. Megemlékezett az elhalt D. Panck Oszkárról, a G. A. E. nagyérdemű volt elnökéről, azután az egyletnek az egész földre kiterjedő munkájáról. Sokan (legutóbb a jugoszláviai képviselőházban) politizálással vádolják az egyletet. Ámde a G. A. E. egyedüli politikája abból áll, hogy az evangélio- mot minden népnek a maga nyelvén hirdeti. Evvel erősiti az egyházat és építi Isten országát. D. Geissler főtitkár ismertette a nyomtatásban megjelent évi jelentést. Rámutatott a külföldi diasporák nagy szükségletére. A templom- építés és különösen az Athénben felépülő templom, a diasporák lelkészei, tanitói, diakonisszái sok áldozatot igényelnek. Ez évben 150 theotogiái hallgatót (köztük 9 magyart) látott el az egylet stipendium-al. Az egylet 100 éves jubileumi alapjára már most felhívja a figyelmet. A német anyaegyház ne feledkezzék meg leányairól, a dias- porákról. Igaz, hogy az egylet a múlt évben elérte már a háboruelőtti idők bevételét, a 8 millió márkát, ámde azért ne szereljen le. Bevételeit, hogy a szükségleteknek eleget tehessen, kétszerezze meg. Geissler után Götz miniszteri igazgató köszönte meg a G. A. E.-nek népmentő munkáját. Felette értékes előadást tartott D. Schian főszuperintendens, breslaui tanár, a reformáció jelentőségéről. Az egyháznak szüksége van gyülekezetekre, s ezeket a régi bevett eszközökkel, igehirdetéssel, tanítással s Ielkipásztorkodással kell építeni. Bruns lelkész a galíciai diasporát festette le élénk színekkel s kiemelte különösen D. Zöckler staniszlaui szuperintendensnek nagy érdemeit e diaspora lelki gondozása körül. Este megint a városi ünnepi csarnok látta vendégül az ünneplő közönség ezreit. Gyönyörű oratóriumban, Handel Messiásában volt itt részünk. A szólóénekesek Berlinből jöttek, a vagy 200 tagú énekkart és 40 tagú zenekart Freiburg szolgáltatta. Ünnepi csendben, templomba illő áhítattal hallgattuk itt végig a nagy mester nagy művét, amely a Megváltó élettörténetét és világ- megváltó misszióját tartalmazza. Az egész mű csupa szt. írási igék összetételéből és megzenésítéséből áll s még a laikusra nézve is felemelő hatású. Az egész idő alatt az Ur lelke táborozott a sokaságon. Az ülés utolsó napján Ulrich gráci lelkész beszélt Eph. 2. 10., a Lutherkirchében Schmid balstali (Schweiz) lelkész Kor. 11. 4. 1. alapján. Alig hogy D. Dr. Rendtorfí megnyitotta az ülést hatalmas berregés volt hallható. »Zepelin schwebt über uns !« — szólt az elnök. A következő pillanatban az ezer és ezer ember már mind kint volt a gyülésteremből s kendőlobogtatással a »Hoch«-al köszöntötte a német észnek és technikának legújabb óriási művét. Amikpr eltűnt a léghajó, ezer és ezer szívből s szájról szállt fel az ének : »Deutschland, Deutschland über alles !« Az Országos Luther-Szövetség november 14-én délelőtt konferenciát tart. Ugyan azon napon d. u. 3 órakor a leánykollégium Sütő-utcai kistermében választmányi ülés lesz, amely után 5 órakor közgyűlésen tárgyalja a szövetség ügyeit. A szövetség belépésre jogosító jegyeket Az Evangélikus Papnők Országos Szövetsége november 14-én d. u. 6 órakor a Deák-téri templomban vallásos estélyt rendez, amelyen egyházunk asszonyait és leányait szívesen látja. Százötven ebédet adott budapesti református családok bevonásával a református diákok Soli Deo Gloria Szövetsége hetenként arra rászoruló főiskolás diákoknak. Ezt az akciót most folytatják és kibővítik. A terv az, hogy legalább 50 szegény, de komoly református diáknak legyen a hét minden napjára ebédje. Néha az ebéd jelenti a reggelit és vacsorát is. Szeretnénk az evangélikus egyetemi ifjúság gondozásáról is ily hirt közölni. Letették a református leánynevelő intézet alapkövét. Többszáz főnyi közönség jelenlétében tették le szerdán délben, a reformáció évfordulóján, a reformátusok uj Baár- Madas leánynevelőintézetének alapkövét. »Itt nem csupán felekezeti ünnepségről, egyszerű iskolaépítés megkezdéséről van szó«, mondotta beszédében Némethy Károly dr., a budapesti ref. egyházközség főgondnoka, »hanem a magyar nőnevelés megnövekedett fontosságú szent ügyét szolgáló kultúrintézmény létesítéséhez kezdünk.« A nagyszabású épület a Rózsadomb keleti oldalán fog állni, ott tették le alapkövét, melyen az első kalapácsütést Dókus Ernő, a ref. konvent világi elnöke végezte, utána Rad- vánszky Albert evangélikus egyetemi felügyelő, Petri államtitkár, a kultuszminiszter képviselője, Józan Miklós református püspöki vikárius, Czettler Jenő dr. képviselőházi alelnök, Ripka Ferenc főpolgármester, Sipőcz Jenő polgármester, Pintér Jenő tankerületi főigazgató. Némethy Károly dr. bejelentése szerint az uj intézet minden valószínűség szerint már a jövő év őszén megnyílhat. Négyezer négyszögöles telkéből tennisz-, sétahelyeket, virágházakat, konyhakertet, játszótereket is hasítanak ki. Kétemeletes lesz az internátus épülete, csakúgy, mint a liceumé s a két szárnyat az oratórium köti össze. Hegyen Épített Városra adakoztak : Arnold Alfréd 3, vitéz Áts Sándor 6, Balog Jánosné 3, Beck Ottó 3, Berlik Irma 2, Bagyinszky Jánosné 3, dr. Biró Pálné 6, Bognár Imre 3, dr. Böngérffy Kálmán 3, Bucz Béláné 3, Entz Emma 6, Gall Adolfné 6, dr. Glatz Erich 1.50, dr. Gulden Róbert 5, Guist Endre 6, Hennel Emil 3, özv. Hibján Samuné 3, Kontsér Kálmán 3, Pataky Jánosné 3 pengőt. Együtt 71.50 P. Budafok ünnepe. Fölemelő ünnepség keretében folyt le november 4-én a nemrég önállósult budafoki ev. egyház- község első rendes lelkészének, Petrovics Pál vallástanárnak és volt erdélyi lelkésznek beiktatása. Délelőtt 9 órakor kezdődött az ünnepély istentisztelettel, amelyen Broschkó G. Adolf, a budapesti ev. egyházmegye esperese gondolatokban gazdag beszédet intézett az uj lelkészhez és a gyülekezethez. A hivatalos eskü letétele után, amely esküt Sommer Gyula váci lelkész-esp. jegyző olvasott elő, a beiktatott lelkész megtartotta beköszöntő beszédét, amelynek vallásos és hazafias ereje és mélysége, valamint költői szárnyalása megragadta a lelkeket. Majd ünnepélyes ház- gyülés tartatott az egyházmegyei elnökség vezetése alatt, amelyen Mikler Károly dr. egyházmegyei felügyelő az esperesség, Macskássy Sámuel 1. felügyelő a budafoki ev. egyházközség, Sommer Gyula az egyházmegyei papság, Demjén éstván ref. lelkész a helybeli ref. egyházközség, Záborszky Nándor Budafok r. t. város, Szabó Aladár vallástanár a kelenföldi ev. egyházközség nevében üdvözölték az uj lelkészt. Ezután még egész hosszú sora következett az üdvözleteknek a különféle testületek részéről. Az ünnep séget közbeszéd fejezte be, amelyből üdvözlő távirat küldetett Paffay Sándor dr. püspök urnák. Budaker Oszkárt a zalaegerszegi és soproni egyház is lelkészévé választotta. A Harangszó értesülése szerint Budaker Oszkár a soproni szószéket választja, tehát Zalaegerszegen uj választás lesz. Ifjú évek cim alatt a vallástanárok képes ifjúsági folyóiratot indítottak. Szerkeszti: Algőver Andor. Az Ízléses kiállítású, tartalomban változatos, értékes 1. sz. október 1-én jelent meg. Előfizetése a tanévre 4 pengő. Szerkesztőség és kiadóhivatal helye: Budapest, Vili., Kisfaludy-u. 19. I. em. 5. sz. Ev. ifjúságunknak melegen ajánljuk. .£■ ..