Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-15 / 2. szám
Hegyen épített város lü 1928. január 15. Uj feladatok előtt. Molitórisz János előadásának váza. A protestantizmus négyszáz esztendős múltra tekint vissza. Ez idő a protestantizmus életében a szakadatlan önvédelmi harc korszaka, amelyet minden ereje megfeszítésével küzdött végig a puszta létért, az elfogultság és a türelmetlenség ostromával szemben. Itt van a magyarázata annak, hogy a protestantizmus még ma se olyan tényező az emberiség életében, amilyenné lenni hivatva van. A protestantizmus a reformációban örökkévaló, nagy isteni értékeket hozott magával. Nem azért, hogy ezeket csupán a vallási szertartásokban használja fel, avagy hitelvi tételekben megformu- lázva soha véget nem érő hitviták alapját vesse meg. A protestantizmus a maga értékeit azzal az isteni megbízatással kapta, hogy azokat az emberiség közkincsévé tegye. Eszméivel áthassa, megújítsa nemcsak a vallási, az egyházi, hanem a társadalmi életet, egyáltalán az emberiség egész szellemi és anyagi életét. Olyan életberendezés, erjesztő kovász legyen, amelyik úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben magasabb színvonalat jelent. E megbízatást hozta magával a protestantizmus az ő megszületésében. De e megbízatásnak mindeddig nem felelhetett meg, mert hiszen minden ereje az önvédelemre kellett. Az önvédelmi harcban, az életnek, az erőnek, amely benne rejlik, csodálatra méltó bizonyságát szolgáltatta, mégsem tudott irányító befolyást gyakorolni az egyetemes nagy emberéletre. A protestanizmus egész négyszáz esztendős múltja során olyan helyzetben volt, mint a fogságból hazatérő és lerombolt templomát újjáépítő zsidóság. Csak egyik kezével hordhatta össze a lerombolt templom széthullott köveit, csak egyik kezével rakhatta a falakat, mert a másik kezében kardot kellett tartania, hogy védekezzék a rátörő ellenségek ellen. Ez volt a protestantizmus helyzete eddig. De most az ötödik évszázaddal új korszak elé érkezett. A vallásüldözések ma már jogállamban végérvényesen megszűntek. Nemcsak tételes törvények biztosítják a szabad vallásgyakorlatot, hanem az államok minden igyekezetükkel elősegítik a különböző keresztyén egyházak munkáját, támogatják őket. Ilyenformán a protestantizmusnak az önvédelemben eddig lekötött erői most már teljes mértékben felszabadultak. Az emberiség életépítő leghatalmasabb tényezőjévé válnak. Négyszáz esztendőn keresztül a puszta létéért küzdött a protestanizmus, most, amikor minden életereje felszabadult és szabadon ráléphet a pozitív munka terére, mi más lehetne a feladata, mint az, hogy hódító egyházzá váljék! Igen, ez az a nagy feladat, amelyik a protestantizmusra vár történetének ötödik évszázadával: hódító egyházzá lenni! Nem maga választotta e feladatot önkényesen, ez isteni kényszerűség rajta, amelynek vagy engedelmeskedik és él, vagy nem engedelmeskedik és akkor menthetetlenül pusztul. Az életnek természete a növekedés, az erőnek a terjeszkedés, a hódítás; ahol a növekedés megáll, ott valahogyan már megkezdődik a halál, és ahol terjeszkedés semmi alakban sincs meg, ott meghanyatlott az erő és csak idő kérdése, mikor omlik össze végképen. A protestanizmus létkérdése, hogy hódító egyházzá legyen. A történetíró, amikor a nagy angol világbirodalom nagyságának, hatalmának okát keresi, arra a megállapodásra jut, hogy e világhatalom azért lett ilyen naggyá, mert az angol világrészekben gondolkodik. Az bizonyos, hogy ahol összezsugorodnak a szemhatárok, ahol a látókör összeszűkül, ott gyarapodásról nem lehet szó. A protestanizmus üldöztetésével járó elnyomóttságánál fogva nem emelkedhetett fel eddig szélesebb szemhatárokat kívánó célok kitűzésére. Meg kellett elégednie kisebb feladatokkal. A mai protestanizmusnak ki kell emelkednie eddigi szűkebb látóköréből. Ma már idejét múlta dolog gravameneskedéssel és protestánssal előállani. Ma már pozitívum kell, nagy célkitűzés és bekapcsolódás a nagy küzdelembe, amelyre pattanásig feszülnek a mai ember izmai és idegei. Amilyen mértékben látjuk súlyosodni a pro- testanizmusra váró feladatokat, olyan mértékben szorongat minket a kérdés: vájjon az a protestantizmus, amely az üldöztetések viharában helyét olyan csodálatos hősiességgel állotta meg, olyan rendíthetetlen kősziklának bizonyult, elég erős lesz-e most, amikor a hódítás ideje elérke zett? Mindenekelőtt: felismeri-e a reá váró új és nagyszerű feladatot? Nagyon természetes, hogy ez a felismerés lassú folyamat. A nagy feladat, a felkészülés sem történhetik meg egyszerre, szinte máról- holnapra. Ehhez hosszú időre van szükség. Ma még a protestantizmus a régi és új feladatok elválasztó határmesgyéjén áll. De máris mutatkoznak a biztató jelek, hogy a protestantizmus új elhivatásának megértéséhez mindjobban közeledik. Nemcsak a külföldi protestáns országokban, hanem nálunk is fokozott egyházi munka indul úgy a mélyebb, a teljesebb hitélet kiépítésére, mint az egyháztársadalmi szervezkedésre. Annyit ma már mindenütt kénytelenek megvallani, belátni, hogy most már az egyházaknak többet kell tenniök, mint amennyit eddig tettek, legfeljebb a cél nem áll még elég tisztán a szemek előtt és nem eléggé határozott, öntudatos a munka. Nagyon fontos a protestantizmusra nézve az, hogy világosan álljon előtte a cél, amely felé haladnia kell és ne tévelyegjen mellékutakon, ne pazarolja erejét olyan célok kergeté- sében, amelyek feladatkörébe nem tartoznak. Hol keresse a protestantizmus a célját? Jézus vallásának centrális gondolatában! Mi a Jézus vallásának centrális gondolata? Az Isten országa. Mi az Isten országa? Nem élettelen
