Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-04-29 / 11. szám
1928 április 29 83 Hegyen épített város Az orgona — Ellesett panasz — Virágvasárnap volt és a hívek délután megtöltötték a templomot, hogy a hangversenyen műélvezetet, lelki épülést szerezzenek. A templom világos tónusa, a beömlő napfény és a derült ég, mind örömet fejezett ki, s az arcokon látszott, hogy a nagyhét gyásza nem örök, diadalmas feltámadás váltja fel. Mindenki vidám, csak egy kedvetlen arc tűnik fel a várakozók között... Ki ez? Nem örül az ünnepen. Mindenesetre különös ünneprontó arccal járkál. A templomi hangverseny után még kedvetlenebb, elfog valakit és agyonbeszéli. Talán korholja?. Halgassuk ki... Nem. Panaszkodik és mi leírjuk a fájdalmát. »Virágvasárnap minden évben van és elszomorító, hogy az emberek, akik a virágról nem feledkeznek meg, a templom legszebb virágára, az orgonára sohasem gondolnak. Szomorú érzés a művésznek, amikor látja, hogy tudásának a felét se adhatta, mert hangszere gyarló, nem engedelmeskedik, nem érti meg a mesterét. Amikor építették, már túlzott volt a takarékosság. Az orgonaépités fejlettségéhez képest nagyon művészietlen hangszer került ide. A háború alatt még megcsonkították.[A legfőbb sípjait hadicélokra beolvasztották. Évtizedes por lepi az egész szerkezetet. Csonka testén a levegő nedvessége is erős munkát végzett. Hangolót se látott. Csodálatos, hogy még egyáltalán valamelyes hangot ad. Tizenhat változatából kettőt elvittek, kettő kezdettől rossz, három pedig teljesen a porba fulladt. A többi erős, egyik se finom. Monoton bugásuk a közének kíséretét is megrontja: Már 1700-ban is sértette az Ízlést, de ma már az orgonára még evangélikus templomban is művészi feladatok várnak. Az egyszerűség nem mehet túlzásba. A müvé- szietlenség épp úgy bűn, mint a cifrálkodás. Az orgona olyan legyen, mint az egészséges lélek. Az érzelmek és hangulatok minden árnyalatát hűen fejezze ki. Gondoljuk csak el, az év különböző ünnepének hányféle hangulata van. E hangulatokat az orgonista festi alá, fejleszti ki, erősíti meg bennünk, hogy a lelkész termő földbe vethessen. Az ünnephez az egységes lelki dispozicióegyik főalkotó elemét, a hangulatot ő tartja fenn. A zene a legkönnyebben fér a szívhez, s éppen ezért a zenei előkészítést nem kicsinyelhetjük le. De kérdem, lehetséges-e ez, ha az orgona apatikus, állandóan ugyanazt a hangulatot zengi a fülünkbe, a pompázót vagy a búskomorat, amelyik változatát a viszonyok és az idő vasfoga regiszterei közül épen meghagyott? Ugyebár nem. Az ilyen orgona a szólóének vagy hangszer, vagy karének kíséretére nem való. Női hangot, férfi hangot, hegedűt, csellót ugyanazzal az unalmas színnel (Salicional) nem kísérhetjük. A még megszólaló másik túlerős, még kevésbbé alkalmas. A szólóból minden hangot elnyomna, elnyelne. A kellő kiséret nélkül pedig az előadó művész munkája sehogy sem érvényesül. Ma, amikor a zene mindannyiunk szivéhez megtalálta az utat, az egyházak kötelessége, hogy a templomi zenéjüket a kor színvonalára hozzák, különösen ha rádió útján az országos és még nagyobb figyelem központjában áll. A trianoni határon innen és túl százan és ezren hallgatják. A magyar nyelven elhangzó istentisztelet zenéje ne rontsa le a hatást. Ne fessen hamis képet a magyar főváros nivcau-járól. Hozza az embereket közelebb hozzánk és az egyházhoz. Azt hiszem, mindenki átérzi fájdalmamat, amikor odaülök a manuálja elé,hogy megszólaltassam ekiérdemesült nagy, de panaszos, nyöszörgős öreg harmóniumot. Az egyetemes evangélikus érdek kárára nyög, siránkozik, hiszen a zene propagativ erejéről ma már felesleges a vita. Ne várjuk meg, amíg az öreg teljesen össze- roskad, ne mondjuk, hogy jó volt évtizedekig, jó lesz ezután is. öregszik és az idők új, nagyobb igényű embereket hoztak s ami jobb állapotban jó volt régen, ma megrokkanva, már nem az. Szervezzük meg az orgonaépítő bizottságot és lásson az erős, energikus munkához. Jövő virágvasárnapján szólaljon meg az új hangszer: a szó igaz értelmében vett orgena, a hangszerek királynője, aki egviitt sir a sírokkal és örül az örvendők- kel«. Jegyezte Buda-varában az Ur 1928. virág vasárnapján Nótárius Az Evangélium népe Salgótarján és környékén az evang. egyházban. 1925—1927. Közzéteszi Dr. Csen^ödy Lajos lelkész. Salgótarján (Munka-nyomda) 1928. 21 lap. A debrecenihez hasonló, élni akaró és tudó evang. egyházközség. Lelkészét bpesti működése idejéről jól ismerjük és becsüljük. Felügyelője Zelenka Ottó jbiró és Eisele Gusztáv főmérnök, hitoktató Szeged lelkésze Sztrokay Dániel ; orgonista-kántora Kovács Géza s gondnoka Telmányi István. A lelkész avatott tollából szép cikket olvasunk •Vallásunk-egyházunk« címmel, amelyben a római egyház jellemzése s az evang. és protestáns jelzőnk magyarázata mesteri, »Egyházképet* címmel az evang. istentiszteletet és szertartásokat ismerteti. Szép szokásnak tartom a Mi- atyánknak halk orgona- és harangszóval kisért elmondását, de mégis félek, hogy e külső szépség a bensőség rovására lehet. Az egyházkormnyázat és anyagi ügyek rajzában szívesen vettük volna a hívek létszámának s az egyházi adó és adományok elszámolását. A kormányzótestület rovatában találóan mondja, hogy »presbiternek lenni nemcsak tisztség, de sokkal inkább kötelességvállalás.« Fiókegyház van Lapujtón és Zagyvaapátfalván. Kisternyc önállósult. Egyházi és társadalmi szervei a Nő- és leány- egylet, a Lutherszövetség és annak énekkara. A népmozgalmi adatok szerint 1927-ben a lelkész keresztelt 35 újszülöttet, esketett 13 jegyespárt, temetett 30 halottat, úrvacsorában részesített 1057 hívőt, komfirmált 17 gyermeket. Áttért 28, kitért 2. A reverzális jogával— szerintünk is helyesen — nem él. A római lélekvásárlást elitéli. Találóan jellemzi »közegyházunk helyzetét«. A megoldandó kisebb-nagyobb feladatok közé sorozza a templom belső átfestetését, annak és a papiaknak tatarozását, egy kultúrterem megépítését s a szorványterületek híveinek intenzivebb lelki gondozását. Az emlékkönyv borítékján praktikus intések találhatók, amelyek a debrecenire emlékeztetnek. Áldás kísérje a lelkész és egyházközsége további jóigyekezetét és nemes törekvését I Sz. M.
