Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-04-01 / 9. szám
Hegyen épített város 66 1928 április 1 szőtte őket: más emberekkel kerül szembe, akik nem kímélik sem terveit, sem őt. De még akkor sem boldog a hatalom rabjának élete, ha megkíméli munkáját az élet. Szíve minden zörejre megremeg, rémképeket lát, mihelyst kissé elborul felette az ég, félő lelke minden társában ellenséget kutat, tele van bizalmatlansággal, kétséggel és hitetlenséggel. A törtető ember szolgálata magán viseli az önzés bélyegét : legtöbbször viszonzásra vár, nincs benne türelem, sem tiszta áldozatkészség, mert szeretet nélkül való. — A szeretet nélkül való élet pedig önmagában hordja végzetét ; hiszen ki mint vet, azt aratandja is, amilyen mértékkel mérünk, olyannal mérnek nekünk is. Krisztus szolgálata egészen más. A Mesterben nem volt hatalomvágy. Más, igazi hatalmat biztosító valóság töltötte be ennek helyét : Mélyen fájlalta az ember szeretetnélküli, szánal- nalmas életét. Eljött, liogy segítsen vergődésén, hogy a hatalom, a dicsőség után törtető embernek megmutassa a dicsőség igazi útját, amely nem a hatalom szolgálata, hanem a szolgálat hatalmában áll. »Aki közületek első akar lennni, mindenkinek szolgája legyen.« Mindenkinek szolgájává pedig csak az lehet, akiben tisztán lobog az égi láng: a türelmes szeretet, aki nem vár jutalmat, hanem boldog, ha áldozhat. Tanítása igazságát a nagyhét megrendítő történetével pecsételte meg s megmutatta a keresztfa kínjai között, hogy a tiszda szeretet mindenkor boldogságot ad . . . — Mire nem volna képes gyermekéért az anyai szeretet? Odaadja, ha kell az életéthogy gyermeke boldog legyen. Krisztus is odaadta életét, hogy látva békességét, az igazság birtokába jussunk valamennyien. A halálra készülő s a keresztfán szenvedő Krisztus mélységes hite a mi kishitűségünkkel, önző kétkedésünkkel szemben, kőszálként áll a szenvedések viharában. Az ember fiának hatalmas a hite, ereje. Nem veszti szem elől azt, aki gondot visel, az égi madárra s aki ruházza a rét füvét; tudja, hogy az Atya Vele van s legyőzi a halált. Ha a mi szolgálatunkat is krisztusivá, mindent eltűrő áldozatos szeretetté avatja hitünk, akkor lesz még magyar feltámadás is. Csak így lehetünk képesek kitartó, zajtalan munkát végezni, mert az áldozatos türelemmel való szolgálat nagy dolog, amelyet nem tudnak elvégezni hatalomvágytól túlfűtött ambícióval telített modern stréberek, mert nincs hosszútűrés a szellemvilágban, csak ott, ahova az önzetlen szeretet napja tűz. Egyetlen útja van a dicsőségnek, a krisztusi indulattal végzett mun^-k -dás. így elmaradnak ugyan az apró győzelmek gyönyörködtető s az emberszívnek oly k|dvesx bokrétái, nem hűti le bosszúszomjunkat a visszafizetett sértés vér-, vagy könnypatakja, de gyilkos örömök közt se fogsz eltévedni s kérész^ alatt is haladhatsz — mint Krisztus — a dicsőség felé. Glatz József Petőfi Sándor fiúi szeretete Irta Schindler Gyula dr. ». .. a földön nekem van Legszeretó'bb anyám.« Petőfi: Egy estém otthon. A magyar nemzetnek két olyan nagy fia van, akit az egész emberiség ismer, becsül, ünnepel, dicsőít: az egyik Kossuth Lajos, a másik Petőfi Sándor. Kossuth Lajos a magyar nemzet függetlenségének szimbóluma és a politikai szabadságjogok lánglelkű, páratlan tehetséggel megáldott apostola. Petőfi Sándor a magyar nép szellemének, érzésvilágának géniusza, akinek »ott zeng dalaiban minden, ami a magyar nép kedélyében, életében költői«, egyben az általános, örök emberi érzéseknek a világirodalomban egyik legnagyobb költője. Petőfi páratlan a világirodalomban,,mert míg más költők harmincadik évükkel, sőt később kezdik tökélyre vinni művészetüket, ő 26 éves korában már meghalt s mégis mily sokat s mily tökéletes művészit alkotott. Minket,^evangélikusokat öntudatunkban erősíthet, hogyne két világhírű személyiség evangélikus volt. Most, amikor a világ szeme a newyorki Kossuth-ünnepre figyel, talán alkalomszerűbb volna e hasábokon is Kossuth Lajos emlékének hódolni. De ma március 15-e van, nemzeti ünnepünk és »március 15«-éről, Petőfi Sándor emlékezetéről harsog az ország. Mi ez alkalommal a világ zajától elvonulva, csendes otthonunkban lapozgassuk Petőfi Sándor költeményeit és azokból ismerjük meg Petőfit, mint szerető gyermeket. Petőfi már diák korában komoly, zárkózott fiú volt, sokat olvasott s legjobban szerette az önművelést. Élénk, örökké tevékeny képzelete a szépért lelkesedett és egyre friss benyomásokat kívánt. Csapongó képzelete a színházban talált kielégülést. Színház utáni határtalan vágya s külső fegyelmet nem tűrő természete korán összeütközésbe hozza az iskolával és édesatyjával. A meg nem értő iskola és a szigorú apa okozták első, mély fájdalmait. Mind a kettő a »rendes életre« akarta vezetni ; de az ő természete a rendes polgári kereteket nem tűrte. Egyik költeményében későbben igen jól jellemzi magát: v »0 nem, nem ! engem a rendes élet Időnek előtte megölne, tudom, Költő vagyok, költőileg kell Végigrohannom az életúton.« Atyja a lehető legjobb nevelésben akarta részesíteni, a legjobb iskolákba járatta s minden áldozatra kész volt, hogy tehetséges fiából »rendes« embert neveljen. A fiú azonban nem tudja megszokni az iskolát és előbb katonának áll be, majd 8 hónapi keserves katonai élet után, betegen, vándorszínész lett. Atyja ekkor kitagadja s »becsületes« nevének viselésétől is eltiltja »semmihaszna« fiát. Hat évig kóborol országszerte és e
