Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-11-22 / 21. szám
1928 november 22 157 Hegyen épített város Azért a rendes étkezési időn kívül bármi uton-módon valami ennivaló kerül a gyermek kezébe; a szülő kíméletesen, de ellentmondást nem tűrő hangon félreteteti a szekrénybe vagy bárhova, azzal az Ígérettel, hogy majd a rendes étkezéskor előveheti. A gyermek játékai mellett nem ritkán el is feledkezik a csemegéről. De a szülőnek legyen gondja, hogy emlékezetbe hozza. »Vedd elő, édes gyermekem csemegédet.« Mennyivel több elégedettség és öröm buzdul föl ilyenkor a gyermek lelkében, mintha azt a nyalánkságot időn kívül és talán a szülök helytelenítő nyilatkozatai között fogyasztotta volna el. Aztán van e nevelési rendszernek üdvös erkölcsi hatása is. Először a gyermek gyakorolja a kívánságok legyőzését, megszokja az önuralmat és észrevétlenül, öntudatlanul hozzászokik, hogy milyen édes a megengedett élvezet. Korunk betegségének egyik főoka az, hogy igen sokan, talán a nagytöbbség nem tud, vagy nem is akar uralkodni saját indulatai s kívánságai felett. Sőt talán nem állítok valótlant, ha azt mondom, hogy az idegen, nem keresztyéni szellem megfertőzte a közvéleményt és ez nemcsak szükségtelennek tartja az önuralmat, de fennhangon hirdeti szóval és Írásban, hírlapi cikkekben és szépirodalmi müvekben a testiség természetszerű erőinek mindenható hatalmát, amely ellen az emberi akarat, az okosság, az erényesség, a becsületérzés hasztalanul küzd. Annálfogva azok, akik igy gondolkodnak, egyenesen helytelenítik, kárhoztatják a nevelő törekvését amikor a nevelteknek akaraterejét a természeti kívánságok, indulatok és szenvedélyek ellen sikeres küzdelemre edzi. Pedig az^önfegyelmezés elhanyagolása után szükségképen következik a gerinctelenség. Az ilyen ember, ha valami jót is cselekszik, ennek az indító oka nem önzetlenség, hanem hiúság, feltűnési vágy. Ez a fegyelmetlenség az oka a sok bűnözésnek, amely miatt ma az egész társadalom, szegény és gazdag, ur és szolga egyaránt szenved. Sok szülőnek, rokonnak, ismerősnek rossz szokása az,f hogy a gyermeknek, különösen a leánygyermeknek figyelmét már a zsenge korban a ruházatra tereli. Nem szenved kétséget, hogy a gyermeknek tisztántartása s lehetőleg Ízléses öltöztetése szülői kötelesség. Józan ésszel azt se kifogásolhatja senki, ha a szülői szeretet a gyermeknek minél csinosabb külalakjában gyönyörködik. De soha ne éreztessük a gyermekkel, hogy a szép ruha dicséretre méltó érdem. És a rokon, ismerős ne hízelegjen a szülőnek azzal, hogy a gyermek ruházatát a gyermek jelenlétében egekig magasztalja. Sok szülő nem győz csodálkozni afelett, hogy felnőtt lánya miként lett pipere- hajhász, divatimádó ; holott ha végiggondol nevelése mozzanatain, megtalálja a kis szikrákat, amelyek a szertelen hiúság lángját a gyermek lelkében felgyújtották és táplálták. Az sem helyes, ha a szülő és rokon elhalmozza különösen karácsonykor — a gyermeket játékszerekkel. A nagy bőségnek természetes következménye, hogy a gyermek megunja játékait, azok iránt egykedvűséget tanúsít, majdnem azt mondanám, hogy blazirttá lesz. A közönyös ember pedig sem a természet szépségeiben, sem az emberi élet virágaiban nem tud gyönyörködni, az ilyen ember teher önmagának, haszontalan különc az emberiség elöhaladásában. Azért igen okosan teszi a szülő, ha az összegyOlemlett játékszerek közül egyiket-másikat félreteszi s csak akkor adja elő, amikor tapasztalja, hogy a gyermek a kezei közt levő játékot megunta. A rejtekből előkerülő és már talán el is feledett játék ilyenkor újság ingerével hat. A természetszerű nevelés szabályaival homlokegyenest ellenkezik sok szülőnek az a törekvése, hogy gyermeke minél korábban minél érettebbnek mutatkozzék. Mihelyt a csecsemő fejét kezdi emelgetni, az anya türelmetlen vágyakozással igyekszik gyermekét felültetni, jóllehet a zsenge gerinc még nem bírja el a felsőtest súlyát. Hasonlókép igyekszik némely szülő erőszakkal siettetni, hogy a gyermek saját lábán járjon. Hiszen igaz, hogy némi biztatgatás, segítés jótékonyan hat a gyenge tagok erősödésére, de ez a biztatás igen mérsékelt legyen, hogy a gyermek mozgó szerveit túlságos fárasztás folytán el ne lankassza. A mi a természet törvényei szerint okvetlen bekövetkezik, azt idő előtt ne erőszakoljuk. A természetes fejlődést bevárni nem tudó türelmetlenség — vagy talán inkább dicséretekre éhes hiúság — korán foglalkoztatja a gyermek fejletlen értelmét is, például versecskék betanulásával, vagy azok fclmondatásával; továbbá a felnőttek társadalmi szokásainak utánzásával. Pedig a gyermek értelmének későbbi fejlődésére a korai érettség nem lehet jótékony hatással, kivéve, ha azt maga a természet idézi elő. Erőszakkal korán érett gyümölcs korán lehull. Gondolja meg minden szülő, hogy a gyermek nem játékszer, akivel rokonok és ismerősök előtt gyönyörködtető mutatványokat rendezhet, hanem Isten adta drága kincs, akinek testi s szellemi jólétéért a szülő Isten előtt felelős. Maxima debe- tur puero reventio — mondja egy római költő még a keresztyénség előtt. A jó keresztyén, mint minden gondolatában és cselekedetében, úgy gyermeke nevelése körül is, a szerető mennyei Atya törvényeit tartja szem előtt. A gyermek lelkében már korán életre kelti az Istentudatot; fölébreszti, ápolja a hitéletet. Az első gyermekkorban a gyermek az ö imáját még szajkó módon mondja ugyan el, anélkül, hogy szavainak értelmét felfogná, de környezetének arckifejezése s egész viselkedése az imádság alatt már sejteti a gyermekkel a pillanat rendkiviilisé- gét és komolyságát. így az áhitat hangulata a gyermek lelkében szinte észrevétlenül, megszokás utján fejlődik ki. E hangulatból azután később, ha a gyermek a nagy természet életéből és az ember lelki életének nyilatkozatairól tapasztalatokat szerez, akkor sarjad föl a fogékonyság az Istentudat befogadására s az Isten törvényei szerinti hitélet megkezdésére. Addig pedig, inig a gyermek a lelki élet magasabb színvonalára fölemelkedni nem képes, a Gondviselés életvezéri s birói szerepét a szülő gyakorolja. Az ítélkezés, a
