Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1928-01-15 / 2. szám

Hegyen épített város 16 1928. január 15. zürichi Jakab apostolról nevezett templomban ugyanezen tárgyról az egyik munkásvezér, a genfi hivatal elöljá­rója, orgonaszó után programmot adott. A szövetségünk védnöksége alatt működő Levente cserkészcsapat viszont épen választmányunk egyik tagjának a szülői tanácsban elhangzott javaslatára tett egyízben lépéseket a tanonc- fiúkkal szemben házi fenytés címén tapasztalható kegyet­lenkedések intézményes megakadályozására. Szövetsé­günknek a jövőben e téren is szép munkára nyílik alkalma. A szennyirodalom és a szennyes tendenciájú és tar­talmú filmek ellen való internacionális küzdelem is egyikí feladata az egyelőre Bécsben székelő nemzetközi rendőr­ségnek. Húsz kultúráltam képviselője alakította meg é fontos intézményt négy év előtt s idei összejövetelén máris jelentős sikerekről számolhatott be. Nem látjuk! azonban a programúiban a leánykereskedelem és a per­verzitások ellen szervezendő irtóhadjáratának követel­ményét külön kiemelve. Pzesslér főkapitány helyettes hittestvérünknek, ki most vonult nyugalomba, szabadjon figyelmét erre felhívnunk. U. Az olvasatlanul hagyott biblia címen megszívle­lendő, bájos anekdotát közöl orosházi laptársunk: Kis fiúcska rátalál a porlepte családi Szentírásra. Lapozgat benne. Végre megszólal: Anyukám, mondd csak, a Biblia igazán az Isten könvve? — Persze, hogy az, kis fiam, — feleli az anya. — No adjuk vissza az Istenkének, hiszen mi úgy se olvassuk. — Ráillik erre a német mondás: Kinder und Narren, sagen die Wahrheit. Hány evangéli­kus házban hiányzik egyáltalában a Szentírás? Körzet­gondnokok beszélhetnének erről. Ez is a Budai Luther- Szövetség tagjainak szánt feladat. 0. E. L. Merészen kivágott ruha viselőjét leckéztette meg püspöke megbízásából, annak hittérítőből lett tit­kára, „A főtisztelendő úr, mint, méltóságos asszonyom, tudja, — még a régi szokásokhoz ragaszkodik és nem szereti, ha a nők így járnak. Én, részemről, — aki hat évig a vadak között működtem — mondhatom, hogy az ilyen látványt már inkább megszoktam.“ Külföld. Felavatták az első bolgár evangélikus lelkészt. A budapesti norvég misszió lelkésze, Johnson Gisle, püspöke megbízásából, most avatta lelkésszé Glücksmann Mihály bolgár alattvalót. A lelkészavatás érdekességéhez tarto­zik, hogy huszonhárom esztendővel ezelőtt ugyancsak Johnsolin Gisle lelkész keresztelte meg Glücksmannt. Az ünnepies lelkészavatáson teljes számban jelen volt a bu­dapesti bolgár követség személyzete is. A párizsi magyarság karácsonyi ünnepet rendezett vasárnapon a Párizsban élő szegény magyar kisgyerme­kek számára. A Párizsi-kávéház nagytermében felállított karácsonyfa körül összegyűjtötték a kisgyermekeket, akik a Himnuszt énekelték. Utána báró Korányi Frigyesné és dr. Papp Karola magyar orvosnő osztotta szét nekik az ajándékokat. Istentiszteletink sorrendje budai vártemploniunkban. Január 15-én 9 órakor ifjúsági, végzi Reif, 10 órakor német, végzi dr. Varsányi, 11 órakor magyar, végzi dr. Varsányi. Január 22-én 9 órakor ifjúsági, végzi Gaal, 11 órakor rádiós magyar, végzi vendégszónok. Január 29-én 9 órakor ifjúsági, végzi Glatz, 11 órakor magyar, végzi dr. Varsányi. Karácsonyfát állítottak „Mindeneknek“ a német vá­rosok. Különösen az idegen országból származók erősen látogatták. így Nürnbergben és Münchenben ta­valy december közepétől karácsonyünnep másodnapjáig a pályaudvari tereken napszálltától éjfélig néhány kivi­lágított, hatalmas fa ragyogott. L. K. 900 siketnéina lelkigondozását tartozik egyúttal vál­lalni azon evang. pap, aki a hamburg-barmbecki köz­kórház lelkipásztori tisztét átveszi. Fényes javadalma­zást ígérnek. Vájjon mi hogyan gondoskodunk siketnéma hittestvéreinkről? Áldjuk Istenünket, ha épek vagyunk és segítsünk, ahol lehet. A vasárnapnak elismerését sürgetik gazdasági ér­dekből Törökországban. E. Cs. L. Negyvenhatezer bibliát vásároltak 1926-ban Csonka- Magyarországon. Nagy Sándor, a dunamelléki reformá­tus püspök titkára, érdekes cikkben számolt be az 1926. évi bibliaforgalomról. Megállapítja, hogy míg 1924-ben Cspnka-Magyarországon mindössze tizenhatezer, 1925-ben harminezer biblia fogyott el, tavaly már nem kevesebb, mint negyvenhatezer példányt vásároltak a legkülönbö­zőbb felekezetek tagjai. Az evangélikusok száma Angliában kb. 6, Ázsiában •U/á, Afrikában 1, Amerikában 4, Ausztráliában ll/2- Összesen kb. angol nyelvű 16 millió, míg fentiek összla­kossága mintegy 435 millió. Csehszlovákiában a róm. kath. egyházból a köztár­saság alapítása óta kitért % millió lélek; ezek közül fél­millió az új cseh protestáns egyházba, ti millió pedig hozzánk, evangélikushoz lépett át, miáltal felvidéki egy­házunk elérte ez egymilliós lélekszámot. E. Cs. L. A szászországi ev. egyház központi vezetősége bank- szövetkezetet alapított, hogy, mint tőkeerős szerv gíró- jával kisebb vagyonú gyülekezetek hitelkeresését kielé­gíteni segítse. Négymillió kínai embertestvérünk éhhalált hal, ol­vassuk elborzadva a napilapokban, és ugyanekkor azt x közlést, hogy az amerikai államok, akik a világ több mint kétharmad részét látják el kenyérmagvakkal és liszttel, oly tőkeerővel és „kitartással“ rendelkeznek, hogy nyugodtan raktározhatják el az Istenáldását és az árak további emelkedésére spekulálhatnak. Talán csak megmozdul ez utóbbiakban a Szentszellem és az emberi szolidaritás parancsszavára segítségére sietnek a jó­részt fakéreg és alomrágásra kényszerűiteknek. Ez a legsikertigérőbb munka lenne. P. L. Equadorban és Quatamalában sem tűrnek meg ezentúl idegen származású vagy bevándorolt (róm. kath.) papot és csak úgy, mint Mexikóban is, az egy­házi legfőbb hatalom a pápa helyett az állam kezébe került. Krausz Rezső kályhásmester, II., Vérmező-út 14., kéri a hittestvérek szíves támogatását. Protestánsoknak 20% engedmény. 10—7 Egyéves kereskedelmit végzett 18 éves fiatalember állást keres. Cím a kiadóhivatalban. (1—2) Vidéki leány elmenne szakácsnőnek, esetleg minde­nesnek is. Cím a kiadóhivatalban. (1—2) Pincér, hittestvérek útján állást keres. Cím a kiadó- hivatalban. (1—2) Gépész megfelelő állást keres. Cím a kiadóhivatal­ban. (1—2) Örökbe fogadna hat év körül lévő egészsé­ges, ép testű evangélikus árvaleányt- szomszé­dos vármegyében lakó 20 holdas, lakóházas, jó­módú magyar földmíves, akinek gyermeke nin­csen. Kimerítő adatok e lap szerkesztőjéhez kül­dendők. Állástkeresők ajánlkozását kétszer ingyen közöljük Ismételt kérésre újból hozzuk. EGYHÁZI PÉNZBESZEDÖNK MEGBE­TEGEDETT. Kérjük egyházközségünk tagjait, hogy úgy adományaikat, mint adójukat Wich- mann Ede pénztárosunkhoz, a várbeli iskola- épületünkbe, vagy pedig dr. Sztehlo Aladár gondnokunk kezeihez, II., Török-utca 8. sz. alá felhívás bevárása nélkül beküldeni szívesked­jenek. Europa irodalmi és nyomdai részvénytársaság. Igazgató Schmidek Tibor dr. Budapest, VI., Ó-utca 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom