Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-10-11 / 18. szám
1928 október ii 135 Hegyen épített város megtaláld és megismerd az isteni forrást, ahol a »Bölcseség«, az »Igazság« fakad. Mert ebben az Országban, a Szentek Szentjében, mindent tanulhatunk, tapasztalatokat gyűjthetünk, itt növekedünk érzelemben, értelemben és akaratban, itt láthatjuk meg az örökkévaló igazság testetöltött képét. Te, akit a világ minden gyönyöre ki nem elégit, akit a múló dicsőség és barátaid nyájaskodásai le nem nyűgöznek, keresd az utat, kerüld ki az erdő sűrűjét, ha az ég ragyogó boltozatát látni akarod. Igen, vagdald le az élet fájának száraz ágait, hogy megláthassad a csillagokat, amelyek segítségével tájékozódhatsz és a múlandó dolgok járhatatlan bozótjából kijuthatsz. így keljünk útra. Igv indultam útnak én is. . Láttam Örökkévalóságomat. Láttam minden dolog forrását, minden dolog szépségét, tökéletességét, örömét. Megizleltem az Örökkévalóságot. Amit tapasztaltam, csak az én szempontomból irható le, csak*az én talán jelentéktelennek látszó szavaimmal adható vissza. De ha erős volt benned a vágy és ha hosszú várakozásod kegyelemre talált, ha magad próbáltad ki, ha ezek a dolgok leheleteddé, életed lényegévé váltak, akkor érted ”leg> akkor tudod meg, hogy te is megizlelted az Örökkévalóságot, mert te is megtapasztaltad azt, ami változhatatlan, állandó és örökkévaló. Tengerben. Az életfelszinen Lebegni, úszni fenn : Úgy retteg a szivem. A lelkem réveteg, Magános mélyeket Keres, néz, méreget. Ez őstermészete, Törvénye ! Véthet-e Maga is ellene? Felszín : — nem terepem Ki mondám kereken, Hogy én nem szeretem. Felszínen a szemét Ragad meg legelébb S ott úszkál szanaszét. A mélyet szeretem, Hol messze tereken A drága gyöngy terem. • Itt érzem jól magam, Erős a bizalmam, Gyöngy itt, ami csak van. Petrovics Pál EGYMÁS KÖZÖTT Rovatvezető: Borbély Ilonka A közelmúlt napokban olyan sok szó esett a mai idők égető problémáiról — válásról, egykéről, halandóságról. Előadásokon, újságban, egyházi es politikai körökben ezekről tárgyaltak, lehetetlen észrevétlenül elhaladni mellette. Beszéljünk róla egymás között mi is. A vita hevében támadhat egy-két életrevaló idea s talán gyenge erőnkkel mi is hozzájárulhatunk a megoldáshoz. Ez alkalommal a válással kapcsolatban teszek egyket szerény megjegyzést és remélem, hogy olvasóim hozzászólásukkal alkalmát adnak a probléma alapos megvitatására. »Miért olyan sok a válás s ml ennek az oka ?« hangzik a kérdés százszor, ezerszer. Felelet is érkezett reá. Egyik az erkölcsi élet meglazulásáhan, másik a rossz anyagi viszonyokban látja a baj gyökerét, a harmadik a világháború természete s kövei ke/men vének tártje. Az orvoslásáról is sokat vitatkoztak. Az egyik oldalon uj házassági törvényt sürgetnek, hogy a válást megkönnyítsék ; a másik oldalon az ellenkezőjét találnák a legjobb ellenszernek. Valamelyik napilap karácsonyi számában nem kisebb ember mint Mussolini nvilatkozik a dologról. Kijelenti, hogy legközelebbi teendőjének tartja a házasság felbont- hatatlanságanak kimondását. Mikor olvastam a cikket, első gondolatom az volt : igy csak olyan ember beszél, aki boldog családi életet él. Aki ellenben nem találta meg a házasságában a megértő, odaadó élet társat, az bizony a válás megkönnyítésében látja a megváltást. IX* beszéljünk teljes tárgyilagossággal a dologról. Mindegyikünk tudja, hogy már az esküvőn elhangzik az intés: »Amit Isten egybeszerkesztett, ciuber azt el ne válassza«. Első pillanatra tehát természetesnek látszik, hogy mindenki a válás ellen foglaljon állást. Azonban, ha jobban meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez az álláspont nem is olyan jó, nem is olyan emberséges s nem is olyan erkölcsös. Pár esztendővel ezelőtt egy előadássorozatot hallgattam végig, melyet egyik kiváló püspökünk tartott. Partnerem — egy katholikus ember — elragadtatva hallgatta a világos, szinte megdönthetetlen fejtegetéseket. Az egyik előadás témája a házasság volt s természetesen szó került a katholikus felfogásról is, amely szerint a házasság szent s mint ilyen felbonthatatlan. Mondanom sem kell, hogy katholikus partnerem kíváncsian várta az erre vonatkozó megjegyzéseket. Az a következőkép hangzott : — A katholikus álláspont teljesen helyes lenne, ha az emberek az angyalok tulajdonságaival bírnának ; de addig, mig csak tévelygő, esendő, gyarló emberek vagyunk, senkisein kívánhatja tőlünk, hogy jóhiszemű tévedésünkért egész elrontott élettel lakoíjunk. Mert ki láthat a másik leikébe? Senki ! Ha belelátna, nem lennének rosszul sikerült házasságok, mert magának mindenki önzésből is a legjobbat választaná. Ha nem lat bele, ez az embernek olyan fogyatékossága, amiről ő maga tehet legkevésbbé s éppen ezért lehetetlen ráháritani olyan súlyos büntetést, amilyen a pokoli házasélct. — Bölcs és emberséges szavak — mondotta a partnerem s én úgy éreztem, valóban a mi vallásunkról mindenki megállapíthatja, hogy a szeretet vallása s nem kegyetlen, rideg ragaszkodás a dogmákhoz. Az evangélikus ember szivébe vésték : A betű öl, a lélek az, amely megelevenít. De menjünk tovább. Tegyük fel, hogy a közeljövőben csakugyan hoznak olyan törvényt, amely a válást megkönnyíti. Sokan irtóznak ettől, azt mondván : Akkor növekszik meg csak igazán a válások száma. É11 nem ezen a véleményen vagyok. Elképzelhetetlennek tartom ugyanis, hogy ez a törvény, amikor bizonyos engedményeket hoz, egyszersmind ne tenné meg az óvintézkedéseket is a túlkapások ellen, a tartásdij stb. szabályozásával és mértékével. Ez pedig önmagában elég ok arra, hogy az emberek jól meggondolják a válást. Vagy ha ez elégtelen, a házasságkötés előtt is biztosíthatják egymást kölcsönösen, hiszen akkor tele szerelemmel, szép reményekkel ki nem vállalná ezt ?
