Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-02-27 / 9. szám
1927. február 27. 59. oldal Hegyen épített város a gondja. Alamizsnáját nem lenézd keggyel osztogatta. Szegényeit névszerint ismerte, gondjaikat, bajaikat résztvevő szeretettel megtudakolta. A jótékonyságban szinte pazarló volt. Szive mélyéből fohászkodott fel, miért nem lehet olyan gazdag, mint Károlyi grófné, mennyi jót tehetne akkor. Áldásokban megnyilatkozó hitének legnagyobb alkotása a budai gyülekezet. A pesli Deák-téri templomnak buzgó látogatójavolt. Télviz idején, mikor a Dunán átjárni nem lehetett, a palotában tartatott istentiszte letet és erre a híveket is meghívta. Régen tervezgette Budán gyülekezel alapítását, de érmek ezer akadálya voll. Nem utolsó a katholikns társadalom elfogultsága Ha a hívek a gyülekezet részére lelket, házal akarlak venni, valami titkos kéz mindig elütötte a kezükből. Végül Székács találékonyságban kimerithetlen esze segített rajtuk Jó barát vette meg az eladó házat és átengedte a gyülekezetnek Fenntartási tőkét úgy szerzet, hogy rábírta a főhercegnőt, adjon tízezer forint adományt, ha a hívek ugyanennyit összegyűjtenek. így megalakult a hegyen épített* gyülekezet. A nádor tréfásan niond'a a feleségének: «Ennek a Székácsnak több esze van, mint valamennyi többi lutheránusnak összevéve-. De meg kell jegyeznünk, hogy a főhercegnő sokkal többet adott a gyülekezetnek, mint a mennyit ígért. Bizony arra, aki minket magyarokat és protestánsokat annyira szeretett, a bécsi Egyházi hirek. Dr. Masznyik Márton főorvosnak, a B u- dai Luther-Szövetség elnökének loll:- ból mai lapunkban «Himnusz az Egyről» címen közölt tanulmány a szerző Sajtó- készen álló Vallásfilozófiájának tőre déke. Sikerült e nagy müvének e rendkívül érdekes részletét mutatványul tőle megnyernünk, engedélyét a közlésre megkapnunk és olvasóközönségünk érdekében reméljük, hogy kitűnő elnökünk Vallásfilozófiájából, valamint Reformáció-történelméből is még több szemelvényt fogunk közölhetni. E nagyértékü cikkekre külön is felhívjuk olvasóink figyelmét. Budai Luther-Szövetség helyisége. Tekintettel a Budai ev. gyülekezet körében beállott felette sajnálatos benső zavaros helyzetre, amelynek következtében szövetségünk a maga régi helyiségében hábori- tatlan munkát folytatni nem tud ', addig is, amig a helyzet tisztázódik, az egyház vezetőségének kifejezett kívánságára helyiségünket ismét megváltoztattuk és irodánkat II., Donáti-utca 49. (II, ént. 1Ő) alá helyeztük‘ át. Lapreklamáoiókat és körökben nem nézték valami jó szemmel Férje halála után 1847-ben kényszeri tették, hogy Becsbe költözzék át. « Kinder, ich muss tort!* mondta sírva B a uho fennek és Székácsnak. De kijelentette, hogy szive^egyel- len hazájában marad és szerelné, bárcsak itt temetnék el. Fz a kívánsága teljesült. Budán halt ineg. mikor leányának látogatására idejött. Utolsó órájában Székács magyarul imádkozott vele és magyarul áldotta meg, mikor nemes lelkét kilehelte. Csodálkozhattak a vakbuzgó Mária Terézia - építette királyi palota hideg-rideg falai, mikor az utolsó nádornénak, a Xádasdy Tamásné, Kanizsav Orsolya és a Thurzó Győrgyné, Czobor Erzsébet utódjának kojíorsója mellett elhangzott a szép (íellesl-féle halotti ének. mely Kis János fordításában igy hangzik: Mily gyarló az ember, mig él. For-ö, hamu s hulló levél». De az ilyen Luther leikétől ihletett nagy asszony emléke nem hulló levél. Maradandókig bele van az Írva hazánk és egyházunk történetébe. Gyümölcsözik derék utódaiban nemzetünk javára. Külsőleg pedig őrzi az a két emléktábla a Deák-téri, illetőleg a budai templomban. Es őrzi a budai gyülekezel nöegyesülcte. Legyen és maradjon is mindig méltó a királyi diakonisszának Mária Dorottyának névére . Szigethy Lajos hirdetésekre vonatkozó leveleket, valamint pénzküldeményeket kérjük Budapest 2. sz. postahivatalba egyesületünk posta fiókéra címez ni. Levelezőlapon bejelentendő kívánságra csekklapot küldünk, hogy a befizetést megkönnyítsük. Híreink. Amint készséggel közöltük és közöljük egyházunk és lestvéregvesüteteink hozzánk beküldött híreit, épj>eii úgy srvese» nyitjuk meg hírrovatunkat lapunk egész olvasóközönségének, ha közérdekű vagy családi eseményeket (örvendeteseket és szó morukat) tartalmazó híreivel minket felkeres A tanügyi bizottság folyó hó 28-én pénteken d u 5 órakor tartja a lelkészi hivatalban az egyházi közgyűlést megelőző ülését. Tekintettel a tárgyak fontosságára valamennyi bizottsági lag megjelenését kéri az elnökség. Eltemettük özv. Fodor Henrikné szül. Femkom Amalia testvérünket 77 éves korában. Benne gyermekei özv. G reg üss Imréné ás Fodor Ferenc reálgimnáziumi tanár páratlan szivjóságu édes anyjukat, egyházunk hűséges tagját, lapunk buzgó olvasóját vesztették el Áldás legyen emlékén!