Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-02-06 / 6. szám
Hegyen épített város 36. oldal 1927. február 6. Egyházi hírek. A Hegyen Épített Város szerkesztőségének és kiadóhivatalának helyisége. Szövetségünk Ragjainak szives tudomására hozzuk, hogy lapunk szerkesztősége és kiadóhivatala ideiglenesen elnökünknek II., llona-ucca 12. sz. alatt levő lakásán működik. Kérjük szövetségünk tagjait, hogy lapunkat érdeklő ügyekben ide forduljanak. Lapunk fenntartására szolgáló adományokat és előfizetéseket irodavezetőnknek Petrik Jolán urhölgynek II., Donáti-u. 49. sz. a. II. emelet levő lakására kérjük küldeni. Budai egyházunk preszbiteriuma — mint illetékes helyről értesültünk — f. évi február hó hó 8-án, kedden ülést tart, amelynek tárgysorozatába a Budai Luther-Szövetség számadásaira vonatkozó beadványának ügye is felvétetett. A Luthertársaság január 31-én Deák Ferenc emlékünnepet tartott. Pékár Gyula elnöki megnyitója után következett P o ln er Ödön egyet, tanár ünnepi beszéde és Bakó L. szavalata. Majd Kovács S. titkár ismertette a Luther-Társaság munkaprogrammját. Befejezésül a Lutheránia énekelt. Halálozás, özv, ilencfalvi Sárkány Sá- muelné szül. Stur Karolina, néhai Sárkány Sámuel áldott emlékezetű püspökünk özvegye, élete 88-ik évében Kecskeméten elhunyt. A nagy műveltségű, jótékonjr szivü nagyasszonyt széles körökben tisztelték és szerették. Gyászolják fiai: vitéz Sárkány Jenő altábornagy, Sárkány Béla kecskeméti lelkész, Sárkány Ernő főszolgabiró. Áldás emlékére. A Budai Luther Szövetség Vegyeskara énekpróbáit további intézkedésig minden kedden V27-től 8-ig a Várban az evang. iskola tornatermében 'tartja. Schulek Vilma a Deák-téri ev. iskola nyugalmazott tanítónője életének 85. esztendejében elhunyt. A Szepesi Szövetség január 30-án este 6 órakor tartotta évi közgyűlését dr. H a yda Gyula L. államtitkár, budai hittestvérünk elnöklete alatt. Kéler József dr. kúriai biró 66 éves korában Budapesten elhunyt. Halálát előkelő és kiterjedt rokonság gyászolja. Baumgarten Ferencet, a fiatalkorú elhunyt esztétikai irót, aki a magyar irodalomnak adományozott tekintélyes összeggel 1 alha- tatlanná tette nevét, dr. Kirch knöpf Gusztáv kerületi lelkész temette a kerepesi- uti temető halottas házából. „A Hegyen épített városra,, adakoztak. Alapi Isván 4, Albrecht Gusztáv 4, Aszódi leánynevelő intézet 4, Balogh Jánosné 2, dr Bánhegyi Aladárné 2, Bársony Oszkár 4, Bertsch Otto 2, dr Borsós Endréné 4, Bélák Lorand 2, Deschán Achillné 4, Dolozselik Gusztávné 2, dr. Futó Mihály 2, Fuchs Henrikné 2, Gerber József 4, Gujás Tivadar 2, Gyulai János 4, özv. Györy Vilmosné 4, Hanyek Antalné 5, Heffner Károly 4, Horváth Kornél 2, özv. Jankó Jánosné 1, Kocsi Erzsébet 2, Kótsch Mihály 2, özv Lang Józsefné 4, Levéli lelkészi hivatal 1, Marcsek János 4, Mátrai Ferencné 2, Mesterházy László 4, Miklós Berta 2, Mikus Csák Isváné 1, Nagy Kálmán 1.60, Németh Ilona 3, Paulovits Viktor 10, Pellech Kálmán 1.60 dr Petrovics János 2, Pippig Rezső 4, dr. Paulini Alfréd 5, Prinner Ede 16, Osztroluczky Edit 8, Pottornyay Vilmós 4, Raisz Béla 4, Sass János 2, Schmeisz Ágoston 2, Schmelzer Pál 4, dr. Schreiber Lajos 2, özv. Szabó Józsefné 2, Szépréti Szilárd 4, Vasas János 2 pengőt. Budai Luther Szövetségi tagdijat fizetett Harsány György 2, Pippig Rezső 2 pengőt. Munkaközvetítő hírrovatunkban az egész napra, vagy rövidebb időre foglalkozást (testi vagy szellemi munkát, varrást, hímzést, tanítást, óraadást, korrepetálást stb.) vállalni óhajtók ajánlkozását díjtalanul közöljük. Alkalmazottat keresők hirdetéseiért dijaink felét számítjuk fel. Minden beküldött hirt csak egyszer közlünk. Aki ajánlkozását, vagy hirdetését megismételtetni kívánja, ezt a szöveg újabb beküldésével érheti el. VIII-os gymnazista óraadást, vagy hásonló foglalkozást keres csekély díjazásért. Cim a kiadóban. 2—1 Ev. hittestvér oki. ápoló és masszírozó ajánlkozik házakhoz. Sinkovich József L, Vérmezö-ut 16. ___________ N yugalmazott gépész foglalkozást keres, esetleg bizalmi állást, csekély díjazásért. Podmaniczky-u. 21, 11. 7. Szüleiken könnyítendő 2 fiatal lány képességüknek, megfelelő tisztességes munkát keres. Cim a kiadóba. 2-1 Csempe falburkolást, kőpadiózati burkolást készítek. Ajánlatot kér Gerber József burkoló vállalkozó. II., Szász Károiy-u. 4. Telefon Lipót 981—44.______________ D ierner Gusztáv dr. önálló szerzői magyar nótaestélye cigányzene kísérettel a Zeneakadémián március 13-án vasárnap d. u. V26 órakor lesz. Jegyek kaphatók a Harmóniánál, a lelkész hivatalban és a Budai Luther-Szö- vetségben. Minden evangélikus ott legyen. 6—1 ELADÓ! 1 és 2 éves gyökeres szőlőoltványok sima és gyökeres amerikai vadvesszők több fajban; gyümölcsfák, akác és gledichia csemeték. Építéshez való falazó kő. — Árjegyzéket küld MOLNÁR MIHÁLY ABAUJSZÁNTÓ. póncif Pütor mészáros és hentes mester II., Duudjf I CICI téri piac: ajánlja elsőrendű áruit, hittestvéreink jóindulatú támogatását. Olcsó árak. kiszolgálás. Szónakérvén Pontos ELSŐ MAGYAR Általános BiztositéTársaság Alakult 1857-ben Budapest, IV., Vigadó-tér 1. sz. A legrégibb és legnagyobb magyar biztositó intézet. Fiókjai vannak az ország egész területén. Elfogad biztosításokat a következőkre: Emberélet és baleset, tűz, jég, üveg, autó, géptörés betörés, pénztári kiküldött kirablása, szállítmány, utipodgyász, értékküldemény, állat és szavatosság. Hirdessünk a Jegyen épített város“-ban. Sárkány-nyomda r.-t. VI., Horn Ede-utca 9 Tel. 21—90. Igazgató: Wagner Richard