Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-09-18 / 28-29. szám (29-30. szám)
Hegyen épített város 204. oldal 1927. szeptember 18. Luther kettős arcképe. Irta: Marencsin Zoltán. Mottó: Mindnyájan azt akarják reformálni ami rajtuk kívül fekszik. De magukat, tulajdon énjük vágyait reformálják meg és semmi többet. Rabindranath Tagore. (Folytatás.) Mikor Luther fellép, la középkori keresztyén szervezet nehézkes romhalmaz m|ár, amelynek belsejében a molekulák meginogtak és felbomlottak. Lelke sötét szemüvegén keresztül feketének látta a feltámadó emberi vágyakozás!, ennek égnek feszitelt antenái Kardot ragad és dühének minden nekilendülésével belevágja veszedelmes ellenségébe, de a balvégzet folytán önön ütőerét vágta el. — Lutherről a kés lepattan. — Valami láthatatlan bűvkör védi — s belef.urodik az álkeresztyénség testébe — Jaj annak a népnek, aki saját prófétáit megöli ! Luther az elvérzett reformátorok hag'ya tékán, eme legszentebb alapon, épit templomot: s épp ebben van müvének erkölcsi nagysága. Két Luther. Eddig olyan megvilágításiján volt ő, mintha érdeme tanalkotás volna, mely azután szakadáshoz vezetett. Azt nézték, hogy miben különbözik az ő h’ttaina a római katolikus tanoktól, s mennyiben nyeri auktoritását a Szentirásból... Mennyi visszaélést szüntet még... s a felfogás terén milyen módosításokat hozott .. Pedig ezen egyszerű, szobatudós-munkát elvégezte volna Mélán eh ton is, mint a hölgy el is végezte.... Hogy öntudatlanul is ez a tanalkotó Luther áll az előtérben, ezt bizo nyitja* az is, hogy kátéja még mindig tekintély, melynek idő- zserütlen, több száz éves jellegét senki sem meri szőnyegre hozni. Bár ía dolog éppúgy áll, mintha valaki élő nyelvet tanul s ho?zá négyszáz éves szótárt és 'nyelvtant használ. Nagy hiábavalóság tehát Luthert épp azon a ponton vinni a folyvást fejlődő korok öntudatába, ahol ő örökké a Í6-ic század gyermeke marad. ^ Minden bizonnyal két Lutherről kell l e szélnünk. Az egyik ott él kora tusakodásában, eszmecseréiben, vi'ágeseményeiben, saját környezete intelligenciájában. A másik kinő mindebből, alakja nagy arányokat öl', mintha csak messze kihelyezett vásznon, mozgó képen látnok őt... aki mellett úgy veszünk el, mint a liliputiak az óriás előtt. Ha tehát Luthert a mai korba akarjuk állítani, akkor nem a négyszáz éves arcképét veszem elő, a tétteleit, hanem a mostani fotográfiáját, mind a gyönyörűséges tulajdonsággal, amely az ő énjét alkotja. Mai protestantizmus. De a mai protestantizmus itt e téren még nem ismerte fel a maga szerepét, hanem megrekedt csökönyösséggel, harcias magatartással nagy örömét leli a megfordított Luther képben: Kifelejti belőle la ínágyot, mintha az nem is lenne, hogy azután annál nagyobb imádattal boruljon le a porlandó ereklyék előtt. Hiába való tehát a dicsekvés, hogy Lutherrel egy gondolaton vagyunk és vele egy hintán ülünk. Mérleghinta az: mikor ő lent vall (dogma, hitvallás), mi fent vagyunk; s mikor ő fent (szív, lelkesült ség1), mi sülyeJ dűlik. A protestantizmus, amikor azt állítja, hogy Luther nyomdokain jár, erősen ámít a önmagát, s csak arról tesz bizonyságot, Iio :y nem ismeri az egyén és a tömeglélek közölt viaskodó nagy emberi tragédiát; s nem ismeri az atmoszférát, amelybe a föld s a széles néprétég tartozik. A föld közepes tisztaságú; fokozata nem bírja el az ideális törekvéseket s há ezekkel mégis megbarátkozik, akkor előbb leánya- jg'iaslitja magához: a saját szintjére hozza, mert csak igy képes azokat a nép lelkivilágához közel vinni. Az eszme világát a torn egember n e m sz i v leli, s ha mégis belé néz, sötét szemüveget V.esz a szemé é, hogy a világosságot letompitísa, erejét lefokozza. iEz kétségbevonhatatlan igazság, mert az idő s a történelem lépten-nyomon igazolja. S ezért nem csodálkozhatunk, ha a történelmi protestantizmus egészen más, mint azt Luther in idea látta... mert a történelmi erjedés s az általános emberi lelkiállapot olyan mereven és konokul helyezkedett szembe a légiszebb igazságokkal, hogy itt is beállott a feltétlen szükségesség: tematerializálódott a pünkösdi tűz, betűbe fül ladt a szellem. A jelennek Lutheréit potom áron vesztegetjük a el a múltnak Lutheréért. .. E kényszerűség elől a protestantizmus nem tudott kitérni, mert ahhoz, hogy dacolni tudjon, s felséges céljáért wormsi magatartást tanúsítson, ahhoz túl gyenge volt... Nem lehetett erősebb önmagánál s annál a nyomásnál, mely rá nehezedett... . íme csak most világiik meg a maga valóságában az a törvény, hogy az isteninek emberivé kell lenni, hia itt e földön hatni akar. Óriási horderejű a Jánosi mondás: »ho logo sz zarksz egeneto...« »és az ige testté lett és iakózék miközöttünk ...« Mert mindennek, ami az égből száll alá, itt csak akkor lesz értelme és nyomatéba, ha inkarnálódik, anyagba burkolózik s ha csak olvan hala- vány, sötét fényt ad, mint a mocsárban tükröződő nap fénye __ A tömeg és az egyén Ez azonban nem oly hiba, amit a protestantizmus tömeg-mozgalmának szemére lehetne vetni.., Az általános -emberi előtt a
