Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-11-20 / 39. szám
Hegyen épített város 252 oldal 1927. november 20. csak azért, hogy felélessze bennünk a szent lángot. Búcsú közben visszanézünk e megpróbáltatásban gazdag egyházi évre. Bánatos a lelkünk, de bízunk abban, hogy Isten keze csak azt hinti el, ami a múltban elhervadt, elhamvadott, ami csak elfojtaná az égi tüzet. Aki a nagy természetnek törvényt adott, hogy ismét megújuljon az őszi hervadás után, megújítja az erős lelket is mibennünk. Fellobogtatja keblünkben a hit szövétnekét, hadd vesse utunkra boldogító fényét és teremjen szivünk szent bizalmat és drága reményt, hogy megvalósíthatja még lelkünk Krisztus szerete- tét, az életet a pusztulás után, Glatz. November. Irta: Marencsin Zoltán. Most, hogy a nap éj befordul, sok csengő csendül meg az őszben s oly drága anyás lesz a föld, mint régen, mikor messziről jöttem. Jöttem, valahogy mindig este, mikor csillagot szór az ég. Most látom csak, mily sötét van idelent a lélek fenekén! Az idő mindig november, mikor a levél a fáról lehullt s rajta két árvult körte csillog a csüggedt ősziségben. Nekem tartja a kincseit, egyedül nekem, másnak nem. Csak most látom, hogy nincs a világon nagyobb ajándék, mint mikor a szegény anya néhány körtét tesz a tálra, avagy burgonyát hoz elénk tejjel. „Bár rettentő örömében nekünk adná a világot!“ Ez aztán az édes — bús szorongás, mikor ott kint minden sötét és november csillagai nagy-nagy pazarlással szivünkre hulló fénysugaraikkal minden fájót összehordnak. Reám nehezedett az őszi hangulat, amikor nem egyszer lopva sírok, amikor a fény siet a napba és minden meleg visz a múltba, amikor összekapsz árnyék a köddel és a csonka fa táncol a szélben. Ez az idő az, mikor érzem, hogy valamit elvesztettem, aminek tán neve nem is volt. Emléknek még tán fiatal, de valóságnak igen régi. Ó, én vezeklő Lázár, én érzem, hogy belül a föld dübörög és titkos, sötét folyosókon vöröslámpás vonatok egyre messzibbre szaladnak és száguldó kocsijaik bársonyvánkosán lefátyolozott asszonyt visznek. És én ilyenkor leláncolva, csak állok és hallgatom a messze dübörgést. A vonat csak megy egyre messzebb. S nekem tetetnem kell, hogy nem tudom, hogy gyér a fény; egyre mordabb az alagút, ahová sok kincset visznek titkos keleti karavánok, amely nem is rég, az enyém volt. És hiába kiabálok, mert a hangom hangtalan, lábam szaladva helybenáll. Csak a kezem hadonász, csak a szemem lesz piros és villog, mint két könnyes opálkő. Cbmelov. 1Ö27. Gondolatok. Irta: Sztehlo Kornél. 1. Az Isten létének bizonyítása. -. — Van-e Isten? A szkeptikus bölcselkedő kételkedéssel fogadja, a kutató materialista tagadja a személyes Isten létét. Azt mondják: nincs, mert érzékeinkkel fel nem ismerhetjük. Ebben van a nagy tévedés. Ha eszünkkel úgy gondolkozunk, amint az az észnek adva van, akkor el kell ismernünk, hogy az Isten létét érzékeinkkel igen is felismerhetjük. Ám, ha kétségbe vonjuk azt is, hogy amit látunk és hallunk és amit tapasztalatainkból következtetünk — való, és tépe- lődünk, nem-e puszta csalódás, nem-e képzelődés, akkor megszűnik a lehetősége annak, hogy létünk és annak célja felől egyáltalában Ítélhessünk. Szembe helyezkedni az ésszel és az ész felismeréséből folyó igazsággal — eszte- lenség. Mi csak azokkal állunk szóba, akik az emberi józan ész felismerései alapján kutatják az igazságot. Itt azzal az ellenvetéssel találkozunk, hogy az embernek az őskorban Isten léte felől más nézetei voltak, mint a jelenben. Ámde ez csak azt bizonyítja, hogy az emberi ész felismerési képessége épugy a fejlődés törvényeinek van alávetve, mint minden más tényezője a művelődésnek. Ha mi a kérdéssel foglalkozunk, nem az őskori ember fejlődési foka szerint, hanem a mai művelődés foka szerint kell ítélkeznünk. Az embernek a jelenségeket, melyeket érzékeivel felismer, valóknak, a következtetéseket, melyeket ezekből észszerüleg levon, helyeseknek kell elfogadnia. Ha ezt nem teszi, akkor egyáltalában nem fogadhat el semmit valónak, sem helyesnek, azt sem, hogy ami van, az tényleg megvan és hogy az, ami egyenes vagy ferde észjárás szerint nincs, tényleg nincs. Eszünknek a tapasztalatból merített, tehát érzékeink által megállapított egyik igazsága, hogy nincs hatás ok nélkül. Ebből azt kell következtetnünk, hogy a mindenségben látható hatásoknak oka van és ez ok az Isten. Következik ebből, hogy az atheismus eszte- lenség. Menjünk tovább. Van-e ennek az Istennek, aki minden létnek végső oka, akarata is, bir-e öntudattal, személy-e, vagy az, amit tapasztalunk, az csupán öntudat és akarat nélküli véletlennek folyománya? Érzékeink megmondják, eszünk megállapítja, hogy törvények uralkodnak a természetben. Örök változatlan törvények. Mi a törvény? Előre megállapított akaratnak kényszerítő nyilatkozata, amely azt rendeli, hogy ez az ok meglegyen és ennek az oknak ez legyen a következménye. Hogyan legyen azonban valami előre megállapitva, anélkül, hogy akarva ne lett lé
