Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-10-23 / 35. szám

1927. október 23.

220 okiul

Hegyen ópltett város

Dr. Masznyik Endre temetése.

A magyar evangélikusok nagy halottját barátai és tisztelői e hó 15-én kisérték utolsó útjára. A halottas ház ravatalos termét a gyászoló közönség egészen megtöltötte, de sokan gy ülekeztek a szabad ég alatt is, hogy tőle búcsút vehessenek és a gyászbaborult család fájdalmából részt kérjenek.

Az egyház dr. Masznyik Endrét saját halottjának tekintette és dr. Raffay Sándor püspökünk gondoskodott, hogy’ a lesújtott családot a temetés anyagi terhe ne érhesse. A ravatal előtt is ő mondotta a búcsút a halottnak és a vigasztalást a gyászolóknak. Beszédét lapunk főhelyén közöljük.

Utána dr. Szlávik Mátyás lelkész, fömun- katársunk, ny. theológiai igazgató, szólt a következőképpen :

Dr. Szlávik Mátyás beszéde:

— Alkonyuló életemnek egyik legszomo- rubb fejezetéhez és feladatához jutottam. Harmincöt évi eperjesi tanárságom alatt, fájdalom, gyakrabban nyílott alkalom hozzám közel álló barátokat és kollégákat elparentálnom, de egy’ sem állott közelebb hozzám elhunyt barátomnál akivel négy’ évtizedes érintkezésem az eszményi barátság igaz követelmény’einek is megfelelt és nem egy’ jó gy ümölcsöt termett magyar evangéliumi egyházi és tudományos theológiai irodalmunkban.

— Jubilálni akartunk és ime, temetni jöttünk.

— Ama nevezetes napon, múlt hó 24-én, születésének 70 éves fordulóján, hálaimája után baráti asztalánál felállással üdvözöltük őt, a mestert, mondván: a beszéd idejét más alkalomra: jubileumára hagyjuk. Ki hitte volna, hogy akkor utoljára üdvözöltük.

— A találó jellemzés után, amelyet volt pozsonyi kollégája, főtisztelendő főpásztorunk, az ő jellegzetes tanári és irói munkásságáról az imént adott, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.

— Maradandó értékű alkotásaival a legjobbak: a Masznicziusok és Bél Mátyások mellé került evangédiumi egyházunk szellemtörténetének gazdag táblájára.

— Legnagyobb alkotása pedig az ő népies bibliafordítása ami egyházi nyelvünknek azt je- jelenti, amit Arany János Toldija jelent nemzeti irodalmunkban.

— És volt idő, a Protestáns Irodalmi Társaság megalakítása után, amikor pesti, debreceni, pataki, nagyenyedi és eperjesi barátaival és tanár- és irótársaival szövetkezve, szinte egymagában képviselte a magyar protestáns tudományos theológiai irodalmat, úgy, hogy nem ok nélkül „a magyar nemzeti theológia főpapjának“ s egyetemes felügyelőnk az ő nevét „fogalomnak“ nevezte.

— Búcsúzóul meghajtom előtte s az ő értékes munkája előtt régebbi kartársai és barátai képviseletében a hálás elismerés zászlaját.

— Endre barátunk: Nyugodj békével. Isten veled. Viszontlátásra!

Ezután dr. Schindler Gyula főmunkatársunk búcsúzott el a Budai Luther-Szövetség disztagjától és lapunk szellemi vezérétől a következő szavakkal:

Dr. Schindler Gyula beszéde:

— A Budai Luther-Szövetség tagjai és a Hegyen épített város munkatársai és olvasói is eljöttünk, hogy vezérünktől és mesterünktől elbúcsúzzunk. S eljöttünk, hog\ tanúságot tegyünk hálánkról, elismerésünkről, szeretetünk- röl és hűségünkről.

— Mesterünk, ma éppen ez órára lapunk szerény szerkesztőségébe vártunk, hogy szépre, igazra, jóra gyújtó lelked nagy kincseiben részesülhessünk s ime, e szomorú helyre értünk, hol halhatatlan lelkinek csak enyésző, hideg, néma hüvelyét találjuk.

— Mielőtt elhagytál volna, nagy feladatokat bíztál reánk a jövőre. Pedig mi sokan együtt e gyászos pillanatban nélküled kevesebb erőt érzünk e szent munkára, mint «mennyit Te egymagádban bírtál. Azt hagytad ránk, hogy „Meg kell lennie az evangélikus Bél Mátyás Akadémiának'‘, mely Isten szolgálatára egyesítse a magyar evangéliumi hitü tudósokat, Írókat, művészeket.

— Nagy elődöd két századdal ezelőtt ugyanazokon a földrajzi helyeken működött, ahová Téged vezérelt a Gondviselés. De mig Bél Mátyás a korának észkultuszában, az emberi tudományokban jeleskedett, Te, Mesterünk elméd nagy kincseit a szív oltárán áldozád és Jézus Krisztus, Pál apostol és Luther irányításával megalkuvás nélkül a szivekben lakozó Isten örök Igéjének szolgálatára és dicsőségére szenteléd. S ezért e pillanatban lelki szemeim előtt eloszlik a jövőt takaró fátyol és látom, hogy annak az evangélikus iskolának a homlokzatán a Te neved fénylik.

— Mesterünk! Hivó szózatod a magyar nemzeti egység megteremtésére szólította fel különböző felfogású magyar testvéreinket. Szózatodat a törhetetlen meggyőződés sugalta, hogy az egység csakis a Krisztusi szeretet örök fundamen- tomán, evangéliumi hittel épülhet fel.

— S mi most a gyásztól letörve, nélküled meggyöngülve állunk tetemed körül. De kitűzött feladataink teljesítésére lelked forrásából merítünk erőt s azzal a szent fogadalommal búcsúzunk el, hogy tanításodat követjük és evangéliumi egyházunk, hazánk diadalát mindenkor a Te utaidon járva munkáljuk. De, ha emberi gyarlóságunk mégis letéritene az elv és hithűség