Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-10-23 / 35. szám
Hegyen épitett város 228 oldal Í927. október 23. dogsága volt. És mikor a lelked otthonából, az akadémiáról, a szived otthonába, a rajongásig, sőt majdnem gyermekesen szeretett családod körébe hazafelé mentél, sokszor el-elnéztük csendesen mosolyogva, hogyan kaszálod le a valóságos vagy a képzelt fűszálakat a kezedben lévő pálcával vagy esernyővel. Ebből a gépies mozgásból tudtuk már, hogy még menésközben is problémákkal viaskodik a lelked s minden egyes öntudatlan megmozdulással egy-egy megoldásra váró kérdést háritasz el kutató lelked- nek utjából. így igyekeztél naponként tisztázni a lelked harmóniáját. Mert te nemcsak emlegetted, hanem vallottad is az emberiség egyik legnagyobb bölcsészének azt a nézetét, hogy, ha az Isten az egyik kezében mindentudást és a bölcsességet, a másikban az ezek után való törekvést tartaná és azt mondaná, hogy válasszak közülök: én a tudás és tökéletesség után való törekvést választanám, mert csak ez lehet egyedül méltó az emberhez. És te ebben a nemes törekvésben emésztetted fel az életedet. Mintha csak a te kedves apostolodnak, Pál apostolnak az életigazsága ült volna a lelkeden: — Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. És sohasem voltál készen a munkáddal. Mert az Isten igazainak kutatásával és megismerésével nem is lehet készen az ember soha. De az igyekezet meg volt benned, sőt magad voltál a megtestesült igyekezet. Mert érezted, tudtad bizonyosan, hogy tégedet valamire megragadott a Krisztus Jézus. Megragadott az ő evan géliomának szolgálatára, az ő igazainak hirdetésére, az ő igéjének apostolságára. És te ezt a megragadást átérezted, megértetted, felismerted s annak munkájától, terhétől meg nem rettentél, hanem azokban gyönyörűségedet találtad. Sőt e szent hivatás betöltésének munkáit megtetézted a tieid, szeretteid boldogitásának az áldozatos munkáival is, mert tudtad, érezted, hogy erre is megragadott a szeretet fejedelme, az Ur Krisztus Jézus. Ez a szakadatlan, emésztő, munkás törekvés az evangélium emberének igazi élethivatása. Különösen azé, akit szent pályája arra kötelez, hogy ne csak keresse és szolgálja, hanem másokkal is közölje a felismert igazságokat, vezérlő ideálokat. És te, dr. Masznyik Endre, ennek a munkának is a fanatikusa voltál. Ezért munkálkodtál te olyan nagyon sokat, mert sohasem voltál készen, sohasem érted el egészen a célt. Nem is érhetted, mert a föld nem a végső célok elérésének szinhelye. Amiért megragadott téged az Ur Jézus Krisztus, most már teljes valóságában áll előtted. Ha eddig csak tükör által láttál, most már látsz szemtől-szembe. Most már végre elérted a célt: odajutottál, akit úgy szerettél, akit olyan buzgón szolgáltál, odajutottál a te Mestered elé. És megállasz Előtte, nem a hazatérő tékozló fiú pironkodó szavával: „Atyám, nem vagyok méltó, hogy gyermekednek neveztessem“, — hanem a nemes küzdelemben elfáradt és pihenni vágyó lélek ama vallomásával: „Uram, a te házadnak szerelme emésztett engemet“. És az Ur az ő nagy irgalmasságában, elfedezi minden te gyarlóságodat, és minden fogyatkozásodat, csak a lelked tüzes buzgóságát, csak a szived szeretetét és az életed áldozatait nézi egyedül és azt a Szentet, aki ott áll melletted és kézenfogva vezet be az örök hajlékokba. És szól az Ítélet: „Jól vagyon, jó és hiv szolgám, kévésén voltál hű, sokra bizlak ezután: menj be a te Uradnak örömébe!“ S bi- zonyságtevőkül ott áll melletted a te kedves és nagy apostolod, Pál és a te nagy mestered, az evangélium fáklyagyujtója, a hatalmas Luther. Velük együtt léped most át a múlandóság és az örökkévalóság nekünk gyászos, de neked már dicsőséges határát. Masznyik Endre, azt kérdezem én most tőled s mindnyájunktól: kell-e, lehet-e ennél dicsőbb, kedvesebb, áldottabb és kívánatosabb jubileum? Ezt a jubileumot nem emberek készítették neked, hanem a jó Isten. Mi csak áldó kegyelettel nézünk eltűnő alakodra, melyet már a megdicsőülés glóriás fénye sugároz körül. Legyen áldott eltávozásod, legyen áldott közöttünk maradó emlékezeted mindörökké! Ámen. Gyémánt. — Masznyik Endre emlékére. — Még a minap itt fénylett, ragyogott, Egy régi Gyémánt, aminél nagyobb, Kristályosabb ritkán található A földporon, hol a nagy Alkotó Pazarkezűn szétszórta kincseit, Hogy így is szépre-jóra intsen itt. Itt ragyogott. Az Alkotó keze Szabott, jelelt, hasogatott vele — Oly finoman, oly szépen, könnyedén, Hogy öröm és szent gyönyör ült szemén S ünnepi fényruhába öltöze, Hogy földön is van ilyen eszköze .. . S nem hagyta itt. A porból fölvevé Magas magához. Ott is föltevé, Föl oda, hol még méltóbban ragyog, Ragyogóbban, mint földi csillagok: Hogy légyen az egész menny féyesebb, Az Ur koronája meg — ékesebb! Budafok, 1927 október 15. Petrovits Pál
