Tanodai hirlemény 1845-1846
helybeli gyülekezeti tagoknak összegyülekezése mellett — kővetkező rendben ment végbe, volt ugyanis: 1) Négyes dal, különösen ez alkalomra szerzett költeményre, éneklék azt intézetünk éneknövéndókei Feil György énektanitő vezérlete alatt. 2.) Magyar előadás, ünnepélyi beszéd Dr. Teichengraeber L.tol. — 3.) Négyes dal. — 4.) Német előadás — gyülekezetünknek na- nagyobbrészben németajkú tagjai iránti tekintetből — tartotta id. Schedius L. kir. tnok, ki mint gyülekezetünk és tanodánk még egyik élő alapitótagja és az oskolának több éveken át volt felügyelője, érdekes történeti kimutatással fejlesztette volt le a’ hallgatók előtt, minő sikerrel al- kalmaztaték légyen a’ Pestalozzi-irány intézetünknél, értekezvén ennek folytán általában a’ Pesta- k>zzi-szellemü nevelésről. — 5.) Karének, ugyancsak mint az előbbi, alkalmi költemény „erős várunk nékünk az isten“ dallamára hangszerezve. Ezen éneket harsánylag viszhangoztatá az egész gyülekezet. — 6.) Magyar előadás, tartandotta Kanya Pál, de ez az időnek már későre haladta miatt elmaradván, kevés napokkal utána kisebb körben olvastatott fel. — 7.) Költemény Pestalozzira, felolvasta Stuhlmüller Sam. oktató. S.) A’ fentebbi karének 2-ik része. E közben kézen forgott P. saját kézírásának és arczképének több példánya, bemutattatván a’ közönségnek a’ nevelési emléklapok l-ő füzete is, melly épen P. születés napjára készült el, ugyan ezen emléklapok — netalán még a’ legközelebbi hóban kijövendő második füzetében helyt foglaland- ván az imint elősorolt előadások is. — 4.) Ä confirmatioi vagy az egyházijai felvétetésnek felavatás ünnepe. Ez a’ magyar ajkú fiatal egyházi polgárok részéröl, tartatott f. é Május 10-én szokott egyházi szertartással a’ melly alkalommal az oktatók is járulának az ur asztalához; a’ németajkuak részéröl, Junius 7-én; a’ tótajkuak részéröl pedig, 17-ik Májusban. 5.) A’ köz Májusi örömnap, tartatott az idén Május 9-én mint az előbbi években, úgy ezúttal is , a’ budai hegyek kiesebb vidékében a’ zugligetben, a’ növendékseregnek soknemü ártatlan vigalmai között ’s minden miveltebb rangú közönségnek legmeglepőbb színe előtt. Külömben rendkívüli kirándulásokban is részeltetek még az oktatók növendékeiket, a1 szerint a’ mint az idő engedte, így kirándultanak volt a’ többek között a’ szónokköltészi osztály növendékei — valamint eddigé minden évben egyszer, úgy az idén is: Visegrádra Jun. 7. és S-án; máskor az Ó-budai régi római romokhoz; a’ Rákosra, ’s a’ t. 6.) A’ r. oktatók születésnapját a’ kegyelet és tiszteletteljes vonzalomhoz képest a’ mellyel növendékeink lelki atyáikhoz ragaszkodnak, az idén is nagy örömmel ülte meg minden külön-külön osztálynak növendékcsapatja. -- 7.) Halál által az idén két növendéket veszíténk, a’ jeles Ziltzer Arnimot a’ szónok-költészi osztály l-ő évii növendékét, kinek hosszas sorvadás rágta el élte gyökerét, — el- takaríttatott — tanulótársainak szokott gyászkisérete mellett f. év. Május 20-án, sírja felett osztályának oktatója tartotta a’ halotti beszédet; és Thomasevics Mihályt a’ 2-ik elemi osztály növendékét. — Ezenkívül épen csak az l844/5 ki tanév tavaszán vesziténk volt még egy szonak-kötész osztályi növendéket, az árva Lippert Károlyt, hasonló mellbetegségben. A’ többire nézve emlékezhetni, hogy szinte 20 éve is elmúlt már, a’ nélkül hogy csak egy tanítványt veszítettünk volna, de külömben az idén is csaknem általános jó egészségnek örvendtek egyébkint valamennyi növendékeink, mi a’ tanítás - mulasztásoknak gyérültéböl világlék ki. — 8.) Oktatói tanácskozmányba (oktatói conferentia) ezen évben oskolai felügyelőnk által csak háromszor valánk egybehíva ’s ekkor is csupán rendesen szerkezeti és sohasem fegyelmi dolgok elintézése végett, mi mindenesetre rendes és nyugodt évre mutat; külömben kisebb körű és barátságos tanákat gyakran tártának az oktatók egymásközött. — 9.) Oskolai választmány gyűlés — a’ melly az osk. felügyelő elnöklete alatt az összes r. oktatókból, a’ helybeli lelkészekből és a’ gyülekezetnek 6 választott képviselőiből egészül ki — ez évben 4-szer tartaték, egyik fő és terjedelmesen vitatott tárgya volt, — helybeli oskolánknak a’ felállítandó prot. fő oskoláhozi csatlakozásának kérdése; külömben pedig foglalkozók még — az alább idézendő nm. m. k. H. tanácsi Intézményekkel és azoknak részint életbeléptetésének módjával, részént pedig a’ kerületi és négy suprensi egyetemes gyüléshezi felterjesztésének kérdésével. — 10.) A’ tan- segély dijak eloszlogatása az 184«/5-ik tanévben ollyképen történt, hogy a.) Ä Maria Dorottya 5 cs. kir. fensége a’ főherczeg Asszony 6 évrei alapítványából — mellyböl az évenkinti kamatnak fele u. m. 40 ptt. mindig a’ tökéhez csatoltatni a’ másik fele pedig kiosztatni szokott és pedig a’ szónok-költészi osztály két szegényebb és a’ mellett szorgalmas és jó magaviseletü tanulói közül egy vidéki és egy helybelinek — segitteték ez évben: Czekus Gyula Tapió-Szele