Az 1942 évben érettségizett növendékek emlékkönyve - Budapesti Evangélikus Gimnázium
Alsó osztályok története
10 Remport tanár úr valóságos rendőri zseninek bizonyult, amint az aránylag egyszerű ügyeket napról-napra dagadó hatalmas bűntény-komplexummá bonyolította, hogy azután a következő napok alatt megint legombolyítsa. Végeredményben a hetekig tartó tárgyalások után nála is többnyire mindenki büntetésben részesült, akinek a neve az eljárás folyamán előfordult. Különösen nevezetes volt a „Tajgetosz eset“-, amelynél Sárkány tanár úr még különösen szigorú eljárást kért. Talán a ponyva- regényekben sem olyan fontos és rejtelmes kérdés a ,,ki volt a gyilkos”, mint ekkor nálunk az, hogy ki fogta a fényképező terem ajtajának kilincsét. Ezt azonban nem lehetett kideríteni; mindenesetre mindazok, akik akkor a környéken voltak, büntetést kaptak (még Bottlik Jóska is!). Azt is nagyon nehezen felejthetjük el, hogyan fogadta Remport tanár úr Igricinek Engel által kitépett haját. Hogy az összeállítás teljes legyen, még a sorozat végén meg kell említeni a felsőből Endrődi tanár urat, aki a büntetést különböző rejtélyes jegyek alakjában noteszében végzi, vagy esetleg „az ügyet hivatalos útra tereli.” * * * Nagyon megkapó esemény volt számunkra elsős életünkben a nyolcadikosok ballagása. Ilyent még sohasem láttunk, alig bírtunk szabadulni az ünnepélyesség és újszerűség varázsától. Ez évben ugyanis az egész iskola kiment megkoszorúzni a hősök sírját. A hajókirándulás is csodálatosnak tűnt fel hatalmas tömegeivel. Az idegenlégió-filmekre emlékeztető, végtelennek látszó hegymászás és porbagázolás a tűző napon, aligha felejthető el. No meg a nagy harcok odafent, — hogy a Szahara-analógia teljesen tökéletes legyen, — vízért. A többi osztályban azután mindig a váci Pokolcsárdába hajóztunk. * * * Ha egy alsós diákot megkérdeztünk volna, melyik órát szereti legjobban, bizonyára azt válaszolta volna: a tízpercet. Mert a szünet akkor még nem erős (és némelyeknek egyedüli) tanulást jelentett, mint a felsőben. Sőt még az a különös szokásunk is megvolt, hogy a házifeladatokat otthon írtuk meg. így tehát teljes szabad tízpercünk volt. Ha azonban mindazt meg akarnám említeni, amivel ezeket a szüneteket el szoktuk tölteni, külön emlékkönyvtárakra lenne szükség. Mert minden képzelhetőt csináltunk (sőt sok olyat is, amire már senki sem gondolt volna). Csak néhány gyakoribb szórakozásunkat említjük meg. Kezdetben még nem volt nagy fantáziánk: csak a fogócska, futóverseny, távolugrás és verekedés közismert formáival szórakoztunk, ami sok poros ruhát és sebes térdet eredményezett, no meg minden félévben egy igazgatói hirdetményt, amelyben „a tanári kar mély megdöbbenéssel
