Elefánty Sándor: A Debreceni Evangélikus Elemi Iskola ötven éves története 1886-1936
A harmincas évek
Amint nevelői munkánkat az egyöntetűség, úgy tanításunkat is egy szellem hatotta át. Alkalmazkodva az új tanterv tanítva-nevelő irányzatához, úgy állítottuk össze többi évi tapasztalat, megfigyelések, helyi körülmények figyelembe vételével részletes tanmeneteinket osztályról-osztályra, talán túlságosan többet adva a gyermeknek, mint a tantervi cél követelménye, hogy minden tantervi vonatkozás nevelt, tanított értelmet fejlesztett, jellemet formált, isteni és emberi törvényeket vésett a gyermeki lélekbe. A gyakorlati élethez igazodtunk kirándulásainkkal, sétáinkkal, megfigyelő utainkon szerzett ismeretszerzéssel. Gyermektanulmány az, amihez tanítványaink harmadik éve maguk írták, rajzolták, kézimunkázták, adták lelkűk hímporát azokban a feljegyzésekben, írásokban, melyek osztályonként „A mi naplónk“ címet viselik. Az iskolai bizalmas együttes életének levelesládája e hat a naplók minden epizódjaival, jelentéktelen és jelentékeny eseményeivel, derűjével, borújával, színével együtt. Egyik-másik gyermek írása, rajza, fo galmazása, eredményekben túlmenőleg is szép, nemes, keresetlen, bájos. Amellett a gyermek lelki kiteregetődzése mesés érték a tanulmányozó tanítónak. Sokszor egy-egy gyermeki lélek talányszerű magatartása, zárkózottsága a napló soraiból villant ki. Innét ismertük meg, láttuk meg lelki fényképét. Hány félreismerés, rossz megítélés, elfogultság ősz lőtt el egy-egy feljegyzés gyermeki lelket felvillantó hatása alatt. Hányszor értesültünk a családi élet fonákságairól, a szülők ferde nevelési eljárásáról a naplóból, amit okosan felhasználhattunk szülői értekezleteken nevelői hatástalanításra A gyermek lelki életének kutatásával párhuzamosan megindult a rendszeres testnevelés, tornaterem híjján a helybeli Frontharcosok helyi csoportja Ferenc József-úti nagytermében tartottuk meg testnevelési óráinkat három éven át. Azonban a terem más célra adatván ki, azóta télen szűk termeinkben, nyáron és ősszel az udvaron végezzük a testnevelést. A gyermek testi vizsgálata, annak megállapítása, mit bír el a gyermek fejlődése közben évről-évre, hogy kímélhetjük testi szervezetét, iskolaorvosaink kezében volt letéve. 1922 -tői az iskolaorvosaink intézményesen szolgálták ezt. Kissné dr Bészler Gizella az ideális orvos rajongásával vizsgálta gyermekeinket, kutatta testi adottságukat, adott tanácsot, útbaigazítást a szülőknek. Ugyanilyen szellemben dolgozott dr. Makláry Elek is komoly elmerü- léssel. 1932. óta dr Székely Ferenc gyermekklinikai tanársegédben talpig gyermekorvost, lelkes kutatót, gyermekszerető orvost nyertünk iskolánknak. Az igazgató kívánságára az eddigi vizsgálati módszer kibővült, illetve teljesen a fővárosi vizsgálatok szerint folyik le. A fővárosi törzslapokat vezetjük mindenben: A gyermekről szerzett orvosi megfigyelések négy éven át jegyezve hű képet adnak a tanulók testi fejlődésé- séről vagy visszaeséséről, esetleges abnormitásukról. 28