Túróczy Zoltán: A győri evangélikus templom másfélszázados jubileuma 1785-1935. Győr 1936.

Győri templomok

36 idején vette körül a népet és a szomszédgyülekezetekért, hová a templomnélküliség idején jártak templomba. De természetes, hogy megtaláljuk beszédében a hála szavait II. József iránt is: „Ha azt felelném, hogy az Istenhez és Isten után legfőbb s egyedül való Urunkhoz, Második Joseff Császár és Királyunkhoz, háládatossággal légyünk, olyan dolgot mondanék, melyet Ti az én intésem nélkül is szívetek szerént megtselekeztek". Az ember megérzi, mit érezhetett az a gyülekezet, mikor könnyhullatásos örömének láttára így kiált fel Ráth Mátyás, II. Józsefhez szólva: „S valyha tennen szemeiddel láthatnád, Te is, kiért mostan szíveink szinte kiomlanak, Ditsőséges Második Jóseff!, hogy saját munkádban gyönyörködhetnél." De érdekes, hogy a türelem és békesség jegyében hangzik az egész beszéd. Pedig mi sem volna természetesebb, mintha ez a különben is harcias lélek kirohanna azok ellen, akik mindeddig megakadályozták a templom építését. Ráth pedig így prédikál: „Szánt szándékkal nem szóllottam a különböző vallásúaknak egymást türésekrül. Mert a mi vallásunk annál sokkal többet kíván mi tőlünk ... Mi halálos ellenségeinkkel is tartozunk jót tenni". II. József türelmi rendelete úgy intézkedett, hogy a szabad vallásgyakorlatot nyert gyülekezetekben a stólát a róm. kath. papnak kell lefizetni. Jellemző Ráth Mátyás fennkölt gondolkodására, hogy figyelmezteti híveit, el ne felejtsék ezt. Kővel dobtak meg, kenyérrel dobtunk vissza. Mind ennek pedig ott van a rugója, hogy a fatemplom népe bűnbánó gyülekezet volt. Megrendítő, ahogy leborul Isten előtt: „Orczánk pirulva s rettegve meg kell vallanunk Te előtted, hogy mi mindnyájan egyiaránt méltatlanokká tettük magunkat arra, hogy Szent Igéd köztünk világoskodnék". így értjük meg azután, hogy ez a prédikáció ébresztő igehirdetés. Alapigéje Lukács 12, 47—48. s keményen mutat rá arra az igazságra, hogy a templom nem minden. A templom nem vég. A templom kezdet. A templomnak nemcsak öröme, hanem felelőssége és kárhoztatása is van. Nagyon komoly volt a fatemplom első igehirdetése. „Vegyük elménkre, hogy jövendőben ugyanaz, sőt még annál is nagyobb veszedelem érhet bennünket, ha a végtelen jóságú Isten újra reánk terjedett kegyielmességével visszaélünk és ha mostantól fogva igazán meg nem térünk." Bizony, jó hosszú volt ez a beszéd. De hát a gyülekezet kiéhezett sokaság volt s úgy esett neki az igének, mint a kol-