Mikulik József: A Gömöri Ág. Hitv. Evang. Esperesség története 1520-1740. Pozsony 1917. (Magyar Protestáns Történelmi Emlékek 2.)
A gömöri ág. hitv. evang. esperesség története 1520-1741 - II. KORSZAK. A gömöri ág. hitv. evang. egyház szervezkedése. A murányi fraternitás. 1578-1596
26 Mikulik József. köszöni létezését! sőt merem állítani, hogy azon esetben, ha Andrássy Miklós vagy más főúr részt vesz az egyházi ügyek vezetésében, ha a hitújítás megerősítését a maga művének is tekintheti: nem fér hozzá a jezsuiták csábítása, át nem tér ós meg nem hazudtolja magát. A míveltebb elem, a nemesség és polgárság, az egyházi szervezettel megbarátkozni nem tudott és szinte különös, mikép lehetett pl. Maschko Menhárd vagy báró Herberstein Gyula a fraternitás védnöke, holott annak gyűlésein szólási joggal sem bírt, hogy erősíthette meg a szabályokat, melyek hozzájárulása és megkérdeztetése nélkül hozattak? Hiába az emberi természet önző és ritka példa, hogy valaki a „másét" megvédje. Nem kell feledni azt sem, hogy a földes úr e korban jobbágyai felett „bíráskodott' ; ós így rossz szemmel nézhette a lelkészt, ki nemcsak magának követelte sok tekintetben e bíráskodási jogot, de a „földes úr" felé is emelkedett, őt is hatósága alá vonta. Mind ez súrlódásokra adott okot, melyektől a nyílt ellenségeskedésre csak egy lépés volt. Hogy ez így ós nem másként volt, igazolja Pilcz Gáspár 1) 1585-ben írt műve, melyben keserves panaszt találunk a felett, hogy „az urak a gonoszokat Jegyezgetik és egyházi fenyíték alá vonásukat meg nem engedik, holott a lelkészt csekély okból is elmozdítani akarják"; (Klein János, Nachrichten I. 294 1. 1789. évi kiadás) de igazolja különösen az, hogy a jezsuiták első műve volt a bűnösök megfenyítését a földesúrra bízni, kit ezáltal magoknak meg is nyerték. A röghöz kötött jobbágyság engedelmeskedett az új hatalomnak, elvállalta és teljesítette, mit ezen hatalom előírt; de nem minden vonakodás nélkül és csak addig míg a nyomás tartott; hite a lelkészi tekintély hatalmában ós nem saját meggyőződésében gyökerezett és mihelyt kilátás nyílt a tehertől szabadúlhatni, kész is volt hitet cserélni. Ez sem történik meg olyan könnyen, ha a jobbágyság is hozzászólhatott volna ahhoz, mi őt nagyon is érdekelte, mikor tudniillik hitéről ós meggyőződósérői volt szó. Figyelembe veendő az is, hogy e korban a török, az *) Pilcz Gáspár el5bb nagysárosi, majd márkfalvai, 1584-ben dobsinai és 1584 ben ismét szepességi lelkész (és Rueber János kedvence) volt. Dobsinán átélte 1584 ben október 14-én a városnak a török által történt elpusztítását, melyet 1585 ben egy 1671-ben Wittenbergában Klesch Dániel által kiadott művecskében tüzetesen és a kor fogalmaihoz híven leirt. A borzasztó vészt, de különösen azon körülményt, hogy a törökök által fogságba hurcolt 349 lélek Rimaszombatban a templomba záratva töltött egy éjjelt büntetésnek nézi, ,,mert a nép az úr házát kerülte és gonosz volt"! Nevezetes a leírásban az is, hogy szerinte a csapás több felsorolt előjelből következtethető volt. Pilcz Gáspár különben mint titkos kálvinista sok zaklatásnak volt kitéve, míg 1593-ban „tévedéseit' Iglón nyilvános ülésben visszavonta és 1605-ben mint 80 éves aggastyán sírba szállt.
