Mikulik József: A Gömöri Ág. Hitv. Evang. Esperesség története 1520-1740. Pozsony 1917. (Magyar Protestáns Történelmi Emlékek 2.)

A gömöri ág. hitv. evang. esperesség története 1520-1741 - IX. KORSZAK. A gömöri ág. hitv. ev. esperesség küzdelme 1711-1741.

142 Mikulilc József. szigorúan megtartandó és hogy az az ellen vétő nemes a világi hatóságtól 6 — 25 ftig terjedő pénzbüntetéssel, a nem nemes pedig 12—50 botütóssel sújtandó (Sexti Schmal. 224 — 236 1.). Ezen és más efféle intézkedéssel azonban Gömörben csak néhol tudtak célt érni, oly helyen mint pl. Dobsinán, hol egy két cseléden kívül egy róm. kath. lélek sem találkozott, a lutheránus városi tanács a parancsokat tisztelettel tudomásul vette, de azontúl a legkevésbé sem törődött velők. Hogy ennek is elejét vegye, az ellenreformatio arra törekedett, hogy minden városban és helységben róm. kath. plébánia legyen, mely törekvés új meg új égbekiáltó jogfosztások és sérelmek kapcsán különösen Mária Terézia uralkodása Gömörben Balassa Pál apostolkodó főispánsága alatt valósíttatott is. 1737 március 4-én elhúnyt Regis Márton rozsnyói (berzétei) lelkész alesperes ós u. a. évi május 6-án Leporini András oláhpataki lelkész esperes is, mire 1737 julius 4-én Dobsinán Fabriczi András nagyszlabosi lelkész választatott esperesnek (Sexti Schmal. 243—244). Ez alatt Kuncz mint az esperesség követe (ágense) folyvást Bécsben tartózkodott és bármily nehéz is volt e követség költségeire adózni, az egyes egyházak és „pártfogók" — értsd a nemes és előkelő híveket — azt még is szó nélkül tették. Így történt 1737 október 10-ón Gömör-Panyíton is, mikor a szükségelt összeg Draskóczy Sámuel indítványára az egyes egyházakra arányosan kivettetett (Sexti Schmal. 246 1.), ugyanakkor az 1738-ban el is űzött Mikovini Pál oláhpataki lelkész már keservesen panaszkodott, hogy az Andrássy család ok nélkül üldözi (Sexti Schmal. 247 ós 250 1.). Antoni Sámuel superintendensnek 1738 augusztus 18-án bekövetkezett halála és roppant pompával történt temetése után (Sexti Schmal. 255—256 1.) esperességünk súlyos kényszerhelyzetbe jutott. Eddigelé ugyanis érdeklődés nélkül nézte az alkudozást, mely a szomszédban az iránt folyt: milyen négy kerületre osztassék fel az ország úgy, hogy a hivatalban lévő öt superintendensnek egy-egy kerület jusson? Antoni Sámuel halála után a kérdés legegyszerűbb megoldása természetesen az lett volna, ha Pfannschmidt Keresztély lőcsei (szabad kir. városi) superintendens a gömöri és kishonti esperességek által is elismertetett volna, de ezen két esperesség ahhoz semmiféle kedvet nem mutatott, mindkettő élni kivánt régi jogával. A kishonti esperesség megunta ugyan 1739-ben a főnólküli állapotot ós Michaelides Sámuel superintendenshez — a bányakerülethez — szegődött; de a gömöri esperesség nem tágított ős törekvése Sáros. Zemplén, Abauj és más megyék törekvésével találkozván: Pfannschmidt Keresztély mellőzését és egy ötödik superintendens választását határozták el és 1739 junius 25-én Köviben a szavazatok