Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VII. Fejezet

— 80 — alkotásának emlékére közegyházunk országszerte ünnepélyes istenitiszteletet fog tartani : ott találjon titeket az istenházában, pásztorokat és hiveket, nagyokat és kicsinyeket, gazdagokat és szegényeket ez emlékezetes nap . . ." Mikor pedig 1891 május 3-án a protestáns templomok tornyaiban országszerte megszólaltak a harangok, úgy éreztük magunkat, mint egy tőlünk távolabb eső nép 1776 julius 4-én, mikor a filadelfiai kormányhatósági palota harangjai szólaltak meg. Ahová a harangszó a szelek szárnyain elvitte az örömhírt, akik azt hallották, örömükben sirva fakadtak. így kezdődött nálunk e szép ünnep, ezrek hálaadásával s úgy folyt le, mint a hitújítás első százados ünnepe 1617-ben a Thurzók grófi kastélyában. Együvé gyűjtötte itt a nagyokat: a Thurzókat, Perényíeket, Zrínyieket, Nádasdyakat, Révayakat, Illésházyakat, Széchyeket, Prépostváriakat, Bocskayakat, Bánffyakat, Zólyomyakat, Bethleneket, Batthányiakat, Törököket, Forgáchokat, Rédeyeket, Károlyakat, Lórántfyakat, Thökölyeket, Máriássyakat, Sennyeyeket, Berényieket, Szirmayakat, — Kemény, Barcsay, Zay, Barkóczy, Nyáry, Divéky, Ujfalussy, Fancsy és Haller családokat. Ott a kicsinyeket, gazdákat, zselléreket, városi polgárokat, az egyház összes intelligens elemeivel egyben. Folytatását képezte e lélekemelő ünnepnek az a még fényesebb ünnep, mit az 1790—91-dik évi XXVI. t.-c. emlékére a mindkét protestáns egyház „zsinati atyái" 1891 december 6-án Pestvármegye tanácstermében rendeztek. Az első szónok: az öreg Simeon, a magyarországi protestánsok patriarchája, az ősz báró Vay Miklós, koronaőr, és a magyar országgyűlés főrendiházának elnöke. Örökké emlékezetes szavai, melyekkel a közös gyűlést megnyitotta : „Elfogódik lelkem azon szokatlan és ritka tünemény hatása alatt, hogy mindkét evangélikus hitfelekezet zsinati képviselőit itt együtt tisztelhetem és üdvözölhetem. Egyfelől visszaszál lelkem hitbeli hőseink közös zsinatainak korszakára, amidőn hazánkban a protestánsok a XVI. században még együttesen fáradoztak és buzgólkodtak a protestántizmus nagy élőfájának meggyökeresítében, igaz hittel, szabad meggyőződéssel. Majd a különleges elválás megtörténvén, minden hitfelekezet önállólag, de ugyanazon alapokon szervezte hazafias meggyőződése szerint a maga egyházát. Az alap, amelyen működtek, mindig ugyanaz volt, a bekövetkezett nehéz harcok, amelyek elseperték mindazt, ami már megteremtetett, a két felekezet egyetértését nem tudták megzavarni". Azután báró Vay Miklós dr. Győry Eleknek adta át a szót, ki a nap emlékének megfelelő ragyogó emlékbeszédet mondott. A legszebb gyöngysorokat szinte ide iktatjuk ez emlékbeszédből : „Mentől több tagja a nagy embercsaládnak szentelheti magát szabadon, zavartaianúl, legszentebb érdekeiben nem háborgatva, gyűlölködéstől meg nem bénítva az anyagi és szellemi haladás s erkölcsi tökéletesedés munkájának; mentől több oly tiszta forrása nyilik meg az eszmék világának, mint aminőt e törvény hazánk oly sok polgára számára megnyitott, — annál sikeresebben, annál belterjesebben folyik ez a munka, amely üdvös és hasznos az egész emberiségre nézve Mig /