Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

II. Fejezet

— 26 — Zelenka Pál és báró Radvánszky Béla alig, hogy új állásaikat a gyámintézetnél elfoglalták, nyomban megkezdődött a nagy munka, minden irányban. Míg az ellenfél megmozgat minden követ, igénybe veszi megmérhetetlen nagy befolyását, mely a nagy vagyonra támaszkodik és értékesiti nemcsak az egyházi, de úgy a társadalmi, mint a politikai élet terén is, hogy mindenütt megingott régi, kiváltságos állami pozícióját visszanyerje és azt újabb intézményes jogok kierőszakolásával, az államtól magának jövőre is biztosítsa : — addig hazai mindkét protestáns egyházunk nem tud még törvényes jogaival sem élni kellőleg, nem meri az államvagyonból még az őt jogosan megillető részt sem megkövetelni. Ez a gyávaság-szülte eljárás okozta és okozza, hogy az 1848. évi XX-dik törvénycikk végrehajtása a maga teljes egészében még mindig késik és ki tudja, hogy még meddig fog késni, ha az álomból idejében fel nem serkenünk. Ilyen nyomorúságos és lealázó állapotban ki ne tudná, hogy legnemesebb törekvéseinkkel mindjárt a megvalósítani akarás első percében nagy akadályokba ütközünk, tehetetlenségünk, anyagi szegénységünk, mint egy ordító oroszlán ránk mereszti félős tekintetét és elnyeli még a jóakaratot is. Ugyan hová is jutottunk volna mindez ideig, ha az alkotmányos állam törvényhozása már eddig is meg nem szavazza számunkra mindjárt az alkotmány visszaállításakor, a négy evangélikus egyházkerületnek az évi 20.000 forint szubvenciót ? Ha segítségünkre nem jő, úgy az 1883. évi XXX., mint az 1893. évi XX., 1898. évi XIV. és az 1907. évi XXVII. törvények megalkotásával, melyekkel módot nyújtott evangélikus egyházunknak, hogy az államsegély igénybevételével, immár tűrhetetlenné vált állapotainkon némileg segíthettünk? Segíthet magán az az egyház, mely bár nem egyszer vért izzadott, híveinek verejtékes keresményéből eddig is évente az állam helyett több, mint 12 millió koronát fordított egyházi és iskolai célokra. Hogy e segélynyújtást megelőzőleg mily elszomorítóak voltak egyházi állapotaink, ennek megvilágosítására csak egy képet akarok festeni.

1 „Nincs szánandóbb teremtménye Istennek e hazában, mint a protestáns egyházak nagyobb részénél működő lelkitanító. Keresztül vergődik az iskolákon, keservesen tanul és koplal azon boldog hiszemben, hogy majd nyílik számára tér az egyházban, hol a hithűségét, életcélját érvényesítheti. S a pálya megnyílt — az egyház adott neki működésre tág tért . . . , de megvonta tőle azon pillanatban a tisztességes megélhetés eszközeit. Papíron 200—500 forintot biztosít ; itt a föld, — ott a rét, — itt a párbér, ott a tandíj ! Vedd annak hasznát, szedd be azt, ahogy tudod. Jót kíván neki : élj meg a fizetésből, úgy, ahogy tudsz. Vigasztalja : szegénységünkből több nem telik. Kötelezi : élj és ruházkodjál tisztességesen, enged át magadat hivatásodnak egészen, önts lelket a holt anyagba, tanulj és taníts, adj nemes példát. Arany tanács. De mi haszna ! A megélhetés gondja letördeli lelki szárnya tollait egymásután, az 1 Lásd „Gyámintézet" III. évfolyam, 1886 1-ső szám.