Poszvék Sándor: A Dunántúli Ág. H. Evang. egyházkerületi "Gyámolda" története (Sopron, 1897)

Előszó

Hálás kegyeletet akar ébreszteni a mult, reményt a jövő, buzgó érdeklődést a jubiláns intézet iránt. S nyíltan bevallom, hogy a főczél mellett más tekintet, bizonyos önző érdek is vezérelt, midőn e nem könynyű feladat megoldására vállalkoztam. Mióta gyámoldánk a létért való nehéz harczot vívja, sokszor jutott kifejezésre az a nézet, hogy az intéző körök nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket. Hol nyiltan, hol leplezetten koczkáztatták azt a szemrehányásszerű véleményt, hogy az igazgatóság nem lép fel azzal az erélylyel, melyet ily komoly helyzetbe került intézet érdekében kifejteni kellene. E vád, ha van alapja, első sorban a számvevőséget sújtja. Ilyen s ezekhez hasonló nyilatkozatok mindig fáj t ak. Nem, mert a gyámolda érdekében kifejtett munkásságom elismeréssel nem találkozott — majdnem harmincz évre terjedő számvevői működésem elég hosszú volt arra, hogy az érzékenykedésről leszokhattam — hanem egyedül azért, mert az az intézet szivemhez nőtt. E munkában megtalálhatók mindazon adatok, melyekből az említett nézet képviselői új támadó fegyvert kovácsolhatnak ellenünk, vagy védő fegyvert számunkra. Én kötelezve éreztem magamat e munka megírására. Hisz 1865. óta mind e mai napig, részint mint az igazgatóság tagja, részint mint számvevő nemcsak autopsia útján ismerem gyámoldánk viszonyait, hanem ügyeinek intézésében munkás részt is kell vennem. Másfelől e munkával akartam leróni a hálás kegyelet adóját azon egyházkerület iránt, mely nagybecsű bizalmát előlegezte nekem akkor, midőn alig léptem volt át az ifjúkor határát s e bizalom jeleivel azóta is lekötelező módon kitüntetett. Itt-ott talán hosszúra nyúltak fejtegetéseim. Szolgáljon e tekintetben mentségemül az az indító ok, mely vezérelt.