Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.

104 8. a zsegnyei, 9. a ránki (Abaujban), 10. a felső-kemenczei (Abaujban), 11. az abosi, 12. a német-jakabvágási, 18. a magyarjakabfalvai és 14. a daróczi. Ezek közül nemsokára ezután a magyar-jakabfalvi és a daróczi (1753.) elveszvén, magában Sárosban összesen 10 ev. templom és egyház maradt s azok is nagy veszélyben forogtak, de Isten segítségével megmaradtak, a katholikusok által el nem foglaltattak. Azon templomok, melyek az evangélikusoknak kezén maradtak Sárosban egészen 1781-ig, a türelmi rendeletig, a következők voltak : 1. a margonyai, 2. a girálti, 3. a kükemezei, 4. a laposi, 5. a komlósi, 6. a komlós-keresztesi, 7. a kapi-német-falvi, 8. a zsegnyei, 9. az abosi, 10. a német-jakabfalvi. Pár évvel 1781. után újra felépitettetett a templom. 11. Hanusfalván és 12. Ófalván, 13. Sókuton (Zemplén), 14. Mernyiken (Zemplén). És 15. Pazdicsesal (Zemplén), mely (1762.) leégett egyházi épületeit újra felépítette, 16. Kladzánynyal Zemplénben, mely 1805. okt. 20-tól elválván Pazdicstól, anyaegyházzá lett s a két abaujmegyei egyházzal : 17. Ránk és 18. FelsőKemenczével együtt == összesen 18 egyházat visitálhatott Nicolay Sámuel superintendens (1806-ban). Az evang. népre a templomok elvételével bekövetkezett szomorú sors. Elvesztvén templomaikat, iskoláikat, papjaikat, tanítóikat, az üldözött evangélikusok, éltök és vagyonuk veszélyeztetésével, titkon látogatták az olyan helyeket, melyeken még ev. lelkészek voltak, hogy a magok régi megszokott módja szerint imádják Istenöket. De a r. kath. papok, kik majdnem minden templomtól megfosztott ev. egyházba befészkelték magokat, a földesurakkal egyetértve, — nemcsak akadályokat igyekeztek görditeni az ilyen zarándokiások elé, de arra törekedtek, hogy minden néven nevezendő alkalmat is elvegyenek az ilyen ev. istenitisztelettől. E czélból szigorú (testi) büntetés terhe alatt megtiltották és megtiltatták az evangélikusoknak az ev. istenitiszteletben részt venni vasárnapokon s ellenkezőleg pénzbir- * ság és testi büntetés terhe alatt kényszeritették az evangélikusokat a misében s a processiókban részt venni. Mivel pedig még ezen üldözést is elbírták viselni az evangélikusok, III. Károly idejétől a törvény, illetve királyi rendelet értelmében a r. kath. papok szolgálatával kellvén élniök: a r. kath. papok gyermekeiket keresztelni, a jegyeseket esketni s halottaikat temetni — mint már is emiitettük — mindaddig vonakodtak, mig r. katholikusokká nem lettek. 109 Ezen uton sikerült a r. kath. klérusnak az egykor legvirágzóbb ev. egyházakat is megrontani s a népet tömegesen visszatéríteni a r. kath. egyház kebelébe. De szép szerével is téritett a • klérus. Azt hirdette ugyanis, hogy a két vallás között semmi, vagy igen csekély a különbség, s hogy a népre minél jobban hathasson, megengedte a visszanyerni óhajtott népnek minden megszokott szertartásait és sok éveken át az ev. énekes-könyvből énekeltetett a templomban. Hasonló módon téritettek az egyes helyeken a földesurak is. — Azonban igen sok esetünk, példánk van arra is, hogy a földesurak áttérni nem akaró jobbágyaikat előbb minden vagyonuktól megfosztották s azután elűzték a szegényeket. Más földesurak ev. jobbágyaikat — mint már emlitve is volt — elfogatták, föld alatti börtönökbe zárták, éhséggel kínozták, iszonyúan verették; az állhatatosakat télközepén halas tavaikba is lökték s ott addig tartották, míg a hidegtől félholtan vétettek ki s szájukat azután erővel szétnyitván, erőszakkal dugták abba a szentelt ostyát. Szóval minden néven nevezendő, a vallásos fanatismus által sugalt, borzasztó kínzásoktól sem riadtak vissza az ev. nép üldözői, mig csak nem sikerült nékik, a mit fájdalom, végre is elértek, megtörni az ev. egyházat Sárosban és az egész sáros-zempléni esperességben. A sárosi evangélikusok kiköltözködése, illetve elvándorlása. Különösen a felső Tarcza völgyön a leghevesebb üldözéseknek lévén kitéve az evangélikusok s főleg 1740. körül báró Barkóczy Klára, Szirmay Tamás főispán neje részéről, sokan közülök, mindenüknek hátrahagyásával éjjel, titkon megszöktek. Ezek közül sok száz telepedett meg Nyíregyházán, a Bánátban. Mások más helyre vonultak, vándoroltak el, a hol biztonságban maradhatni véltek, különösen a szomszéd egyházakba. Sok, különösen iparos család, a mely vagyonosabb volt s a mezővárosokban lakott, a szab. kir. városokba menekült s ma is vannak K.-Szebenben, Bártfán, Eperjesen p. o. a héthársi üldözötteknek utódai, mint : a Klauszmannék, Klauzerék, Kélerék, Frohmannék, Munyay- és Kuhlmaunék stb. stb.