Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.

40 Mátyásnak, akkor berzeviczi rectornak, a kinél az elemeket tanultam s azután Regis-Király István kezébe adattam ugyanott, a ki 6 évig tanitott, a ki után, midőn Hamburgba ment lelkésznek, a zsámbok­réti Yescheseh Márton következett. Pabriczius 4 évig, 1610—1614-ig tanitott itt. (Stankovitz Mihály idejében). Fabriczius Mátyás végül péchujfalusi lelkészszé hivatott el (Sárosba) ez iskolából, s 1614 körül irta alá a törvé­nyeket. (44 sz.) Mivel a sárosi lelkészek anyakönyvében — úgymond Rezik — utódját sehol sem találom, csakis 1623. Tagani Ádámot az oszlánit, azt hiszem, hogy egész ez évig volt itt lelkész. Fabriczius 1616-ban esperes assessorrá, 1623. (mint palocsai lk.) conseniorrá választatott. 1631-ben jelen volt a radácsi templom felszentelésénél. Jegyzet. Zolnay János kézirata szerint 1614 körül berzeviczi rector volt Selecensis István is. 6. §. Stephauus Regis-Király. Beluschai születésü, atyja Király László, anyja Matóli Borbála. Tanulmányait Osemeli Miklós illavai és Ladiszlaidesz János trencséni születésü helyi tanítóknál kezdette s majdnem 7 évig folytatta. Majd Privigyén tanult Demiani Baltazár és Vilhelmi Séraphin alatt 4 évig. Innen Trencsénbe ment s ott thuróczi Thorani Andrásnál tanult 1 évig. Majd Bánóczon töltött 3 évet, Ursiny Illéstől, és Bártfán 2 évet Weiszmann Mártontól tanulván, Bátfán egy ideig az iskola „seniorja" volt. Innen, mint azt ő maga irta meg a maga életrajzában (midőn Zabler Pétertől felszenteltetett), 1614-ben a nemes Berzeviczy-család által a berzeviczei iskola igazgatására hivatott meg s azt 6 teljes éven át igazgatta. 1620-ban ugyanazon, vele szemben sok jóakaratot tanusitó nemes család által hamburgi lelkészszé hivatott meg s 1620. sept. 25-én, 15. Trinit. vas. felszenteltetett Lőcsén Zabler Péter superintendens által. Végül Szebenbe hivatott lelkészszé. Itt született 4 fia, a kiknek nevelésére sok gondot fordított és egy azok közül mégis megtagadta atyját, t. i. Izsák, mert ez, miután a sárosi Dobóról a nyitrai Gal­góczra vitetett volna lelkésznek, kitért az ev. egyházból katholikusnak. Igaz a régi példabeszéd : 100 „Plures sunt détériorés : pauci vero patre meliores", vagy : „Áequat raro Patrem soboles: sed plurimi ab illis Dégénérant, pauci superant probitate parentem". Regis-Király István lelkiismeretességéről sok szépet irt unokája nemes Regius János sárosmegyei pénztárnok. Regius-Regis-Király István a sárosi esp. törvényeit 1621. márt. 3-án irta alá. Meghalt 1658. jan. 30-án. (Temettetett febr. 2-án.) §• Molitoris János. Alacsony sorsú szülőktől született, küzdelmek között neveke­dett. Tanítványa volt Blaschko Mihály jankoviczi lelkész, a ki őt felszenteltetése alkalmával írott önéletrajzában mint olyat emliti, a kitől 3 éven át tanult Berzeviczén (1618 körül). 8. §. Weschesch Márton — Vesés. (Zolnay szerint Wassas [?]) Zsámbokréti születésü. Ennek tanítványa volt a berzevicze születésü Coci János, a héthársi iskolának egykor rectora, a ki őt kitűnő tanárnak mondotta. Rövid ideig működött, mert az 1622-ben uralkodott pestisnek áldozata lett a kántorral, Curtz Mártonnal együtt. Jegyzet: Ezen Coci János, a ki 1635-ben jul. 22-én bajori lelkészszé szenteltetett fel, midőn mint tanuló 1622-ben Berzeviczén •tanárát Weschescht pestisben meghalni látta, ' azzal szemben azon tiszteletet s kegyeletet tanúsította, hogy vállain vitte őt a sirba a kántorra], a szintén pestisben meghalt Ourtz Mártonnal együtt, a kiket azután egy sirba temetett. Megerősíti ezt Matthaei Menyhért is, a kokavai Briccius Diariumában, az 1622. évről ezt jegyezvén íel : Augustus 17-től 1622-ben Berzeviczén a pestis kezdett dü­höngni és sz. András napján (nov. 30.) tul tartott. Meghalt ott akkor 456 ember, s én ott jelen valék. Ugyanott meghalt ekkor sept. 21-én a rózsahegyi születésü, nagytiszteletü, jeles lelkész és a sárosi lelkészek seniora Zarewuczius Mátyás 3 napi betegség után, a ki betegsége kezdetén rögtön elné­mult s vele együtt meghalt 3 leánya. S ugyancsak ekkor meghalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom