Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.

219 A) 13. Egykor virágzott, de elpusztult egyházak. Nagy-Sáros. A nagy-sárosi ev. egyház igen korán keletkezett s igen korán rendezkedett. A n.-sárosi várban a husziták tanyázván 1441-től, a reformátió elő volt készítve s midőn 1528-tól a vár a reformátióhoz szitó Perényi Péter birtokába jutott, a városban magában is nyert ügye volt a reformátiónak. Első reformátorai s papjai voltak : 1548-ban Georgius Flórián, Bricius 1564 körül, Philippus Gábor 1565 s ezek által s különösen a császári katonaság prot. lelkipásztorai (Schwendy Lázár), legfőként azonban báró Reuber János 1568—1584-ig Felsőmagyarország fő­kapitányának tábori lelkésze : Leuthammer János által, a ki urának kívánsága szerint itt az ev. egyházat, melynek Taz főpatronusa volt, teljesen rendezte, az egyház élete korán felvirágzott, úgy hogy már ez években egy ev. magyar anyanyelvű gymnasium is felállítható lőn. — (1570—1580 körül). Korán jelentkezett itt a calvinismus is és az is rendezkedvén, úgy látszik, egy ideig két egyház, egy evangelikus és egy reformá­tus létezett itt. Azonban a reformátusok rövid különállás után az ev. magyar egyházba olvadtak. A nagy-sárosi ev. egyház, 1564-ben jun. 8-án a Bártfán tar­tott zsinaton a felső-magyarországi 5 szab. kir. városhoz csatlako­zott (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Szeben) és. elfogadta az 5 sz. kir. városok által 1549-ben aug. 14-én I. Ferdinánd magy. királynak be­nyújtott u. n. Quinquepolitana Confessiót. Elfogadta pedig annál is inkább, inert mindig e városokkal tartott s azok 1546-ki juliusi eperjesi gyűlésen hozzájárult az azok által alkotott 16 articulushoz. — Ezen Confessiót azután újra. aláirta 1579. okt. 20-án az eper­jesi zsinaton s végül 1594. okt. 4—5. a bártíai zsinaton a többi ev. sárosi egyházakkal együtt, N.-Sáros is az 5 sz. k. városi esperesség­hez csatlakozott, — s abból csak is akkor 1609. lépett ki, midőn az igen megszaporodott sárosmegyei ev. egyházakkal az 1608-ki I. t. ez. alapján önálló sárosmegyei esperességet alkotott. Ekkori

Next

/
Oldalképek
Tartalom