Hörk József: A Sáros-Zempléni Ev. Esperesség története. Kassa 1885.

158 vén, a Dessewffy Tamás által tett alapitvány (710 frt) tör­vényes alakban biztosíttatni határoz tátott, ifjabb Desewffy András pedig megkéretett, hogy az azon évi szüreten gyűjt­sön még az urak között az esperesség javára s számoljon el a felügyelőnek. Bánó Imre bepanaszolta a kükemezei többi . patronust, hogy lelkésze fizetéséhez nem járul s azért elha­tároztatott, hogy azok fizetéséről Kükemezőn mindnyájok s a senior jelenlétében számoljon Fejérváry József. Miután a II. József császár által 1781. old. 25-én lei­adott türelmi parancs, 1782. január havában Sárosmegyé ben is kihirdettetett, a sárosi evangélikusok 1782. febr. 7-én Girálton hála ünnepélyt rendeztek, melyen megjelent minden ev. lelkész és patrónus, sőt a szomszéd megyékből is több ur, és tömérdek nép. Az ünnepély 9-kor vette kezdetét a zsúfolásig megtelt templomban mély körül a be nem fértek foglaltak helyet. Berzeviczky Imre senior, oldalán a szebeni dementis Mátyással s az eperjesi Nicolay Sámuellel, az oltár­nál szolgált. A szentlélek invocatiójával s közbe katonai zenekarral, énekeltetett Luther diadal éneke tótul (Erős vár ! ) az istenitisztélet nyelvén. A szószék mellett II. József arcz­képe Szónokolt Migyélka János esp. örátor. Azután zene­kar. Azután a senior latin nyélven imádkozott a császár­ért. A „Te DeumoV zenekisérettel énekelték. Áldást a se­nior osztott. Azután kimenvén a nép, bejött a kivül álló sokaság s azzal tartatott meg az ünnepély ugyanazon rend­ben úgy, hogy az isteni tisztelet délután 2 óráig tartott. Azután a helybeli uraknál 3 helyen, nevezetesen Potthurnyay Andrásnál, a ki a népet is megvendégelte, nagy lakoma. Délután ismét ünnepélyes istenitisztélet, melyen a margo­nyai Liptay Mátyás szónokolt s a senior az oltárnál szol • galt. Este azután nagy lakoma Pothurnyainál. 1788. nov. 28. Eperjes. Sok pap sok ur jelenlétében, Bánó Imre esp. felügyelővel. Berzeviczky Imre senior 1783­ban Liptó­Szent-Miklósra hivatván el lelkészül, ezen időtől mostanáig nem volt az esperességnek seniora s azért most Mihóky And- j rás eddigi Consenior választatott seniorrá, Conseniorráf Kordoss Márton, jegyzővé: Schulek András, orrátorrá [ Jesztrebinyi Sámuel, dékánokká (először ilyenek!) a felső völgybe Hecsko György, az alsóba Gabriny Görgy. A paz­dicsi, mernyiki és sókuti egyház az esperességbe kebe­leztetvén (másod izben?), a pazdicsi leik. Osernota Ezechiel,­lg zempléni conseniorrá választatott. A vallási ügynök 5 év óta fizetést nem kapván Sárosból, az agentiale ügye rendeztetett. Uj kivetés tétetett. • Euffiny János superintendens as egész kerületben egy körle­velet tett közzé 1788. jul 10-kér öl keltezve Dobsináról, melyben a kerület minden egyházát s lelkészét, félügyélőjét, volt esperességeit, nevezetesen a Kárpátaljit és szepesi VII bányavárosit, alakulásra, rendezkedésre hivja fel s melyben valóban rövid, velős vonásokban, kitűnő egyházi rendezetet nyújt, szólván az alapítványok, alapok kezeléséről az esperességek, esperesek, esperességi hivatalnokok, papok, tanítók és papjelölték kötelességeiről stb. Végül az egyes egyházak létét biztosító királyi és helytartótanácsi rendeletéket fel­terjesztetni kívánja, hogy azokat egy közös kerületi anyakönyvben megőrizhesse. Körlevélét az esperességek jegyzökönyveibe félvétetni rendeli. Teszi e rendezlcedést, mert úgymond, most már as egyház léte külerőszak ellen biztosítva lévén, belső rendjével kell jövő életét biztosítania. 1791. máj. 10. Eperjesen, kerületi közgyűlés, Szirmay István ker. felügyelő elnöklete alatt, számos egyházi és világi ur jelen­létében. Chászár András gömöri képviselő a gömöri espe­resség nevében kijelenti, hogy mivel a pozsonyi választmány javaslata az esperességek által a zsinat előkészitéseül tár­gyalva nem volt, annak tárgyalása ellen óvást tesz, (felvé­tetett a jegyzőkönyvbe) s kéri, hogy attól eltekintve s a betegeskedő s távollevő agg superintendenst helyettesítve, e közgyűlésből készíttessék elő a nemzeti zsinat, a mely az egész ev. egyházat rendezzí egész teljességében. Felolvas­tatván a többiek közös akaratával az 1790. novemb. 24-ki s 1791. febr. 10-ki pozsonyi egyet, convent jegyzőkönyve, a tárgyalás megkezdetett s kijelöltettek a következő gyűlésen megválasztandó zsinati képviselők s meghatároztattak napi­dijaik. (Rectorok 2 frt, felügyelő s hely. superintendens 3 frt.) A VI sz. kir. esperességből megválasztandó lesz : 4, Eperjes, Késmárk, Lőcse főiskolákból 4, Szepesből 4, Gömörből 4, Sárosból 2, Kis-Hontból 2, Hegyaljából 2. Ker. felügyelő 1 és Sontagh Sámuel kassai leik. mint a superintendens he­lyettese 1 = összesen 24. VI sz. kir. városi esperessé egy­hangúlag Hermann János lőcsei lk. választatott, a Szontagh Sámuel helyettes superintendens helyére. Folyó ügyek, külö­nösen a dézsma s az ágybér s a katholikus plébánosoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom