Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.

II. Fejezet

II. FEJEZET. FEJLŐDÉS. SZERVEZKEDÉS. Lázas hévvel fogott hozzá Székács, most már mint elnök, hagy munkájához. Az együtt maradt központi bizottmánynyal elvégezte a sürgős teendőket. Azok elseje volt a programnak végleges megálla­pítása. Megtörtént. A programm i860, oct. 15-ikén kiadatott és a központi bizottmány minden egyes tagja által aláíratott. Szószerinti szövege: 1) »Magyarhoni prot. egyházunk eléggé megérett arra, hogy érezze szükségeit; a hol pedig a szükség érzete megvan, ott a vágy a baj orvoslása után élénken nyilatkozik, a mi azután arra készt, hogy utak s módok felől gondoskodjunk, mikép lehessen a bajon segiteni. Egyházunk szükségei között pedig alig van érezhetőbb s kiál­tóbb mint az anyagi szükség. A kellő anyagi eszközök hijá­nyában az egyház csak tengődik s nem képes azon magasztos czéloknak megfelelni, melyekre hivatva van. S bár a nélkül, hogy a szerénytelenség vétkébe esnénk, be­vallhatjuk, mikép egy pár évtized óta sok történt részünkről, a mi anyagi bajainkat nem kevéssé enyhiti s egyházunk jövendő felvirágzásának szép reményét állítja, kilátásba, — mégis, ha ma­gunk körül tekintünk, még sok oldalról emelkedik felénk a szük­ségnek orvoslás után kiáltó szava. ') Kiadta Pesten az ág. hitv. ev. egyetemes egyházi gyámintézet központi bizottmánya: Dr. Székács József elnök, Häuser Ernő és Geduly Lajos Pozsonyban. Pálffy József és Csapó Pál Sopronban. Czékus István és Berzevitzy Egyed Rozs­nyón. Ivánka Imre és Mocskónyi József Tápió-Szelén — mint középponti választ­mányi tagok. 5* /

Next

/
Oldalképek
Tartalom