Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.
I. Fejezet
v6 nevezetes főgyűlésen (1843. s ept- 2 2> 23-) Az ott látottak és hallottak tápot adtak lánglelke tüzének, erőt, elhatározása kivitelére. AZ ELSŐ KÍSÉRLET. A kiküldött választmány eljárt megbízásában. Javaslatát elkészité. Jelentése és javaslata szó szerint a következő : „Alólirottak a végből küldetvén ki, hogy a Lipcsében és Drezdában fennálló Gusztáv Adolf svéd királynak czimzett jótékony egyesülethez hasonló fiókegyesületnek honunkban leendő fölállítása terveztetvén, ezen egyesület statutumait megtekintvén, a mi körülményeinkhez alkalmazva dolgoznánk ki egy tervet, miként lehetne nálunk is egy hasonló egyesületet létesíteni és a külföldivel czélirányos összeköttetésbe hozni: munkálatunk eredményét a főtiszt, és méltóságos egyetemes gyűléshez a következőkben nyujtjuk be. Midőn mi a G. A. alapitmányi evang. egyesület alapszabályait végig olvastuk, korántsem azon gondolat lebegett szemünk előtt, mennyi haszon áradna egyházunkra, ha emez egyesülethez csatlakoznánk, hanem az uralkodó érzelem, mely egész lelkünket eltölté, azon vallásos buzgó részvétnek, azon áldozatokban mutatkozó testvérszeretetnek bámulása volt, melylyel a nálunknál sokkal szerencsésebb helyzetű német rokonaink egyházi életök eszközeiben szűkölködő községeiken és iskoláikon segiteni törekszenek. S midőn e magas példát bámulnók, egyfelől nem titkolhattuk el azon anyagi szegénységet, melylyel hazánkban egyházaink küszködnek ; azon meleg részvét hiányát, mely egyedül volna képes a közös Ínségen közös erővel segiteni s azon körülményt, hogy mindazon segedelmezések is, melyek jeleimen hitsorsosaink gyámolitására fordíttatnak, nem mindig fordíttatnak oda, hol a szükség legsürgetőbb. — másfelől pedig biztos remény mosolygott felénk, hogy a német külföld magasztos példája, elhunyt őseink hálás emlékezete, kik ügyünk mellett nemcsak vagyonnal, hanem életökkel is adóztak, s az egyetemes gyűlésnek testvérekhez testvérileg intézendő felszólamlása felébresztendi honi hitsorsosainkban a buzgóbb részvétet egyházuk iránt s köztünk is történendnekoly intézkedések, melyek a szükség nagyságához mért segedelmezési forrásokat nyitandnak közöttünk, a segedelmezéseket igazságos arány s szigorú vizsgálat szerint juttatandják épen oda, hol a szükség a legnagyobb; szóval mindent elkövetendnek, hogy egyházi életünk, a legkiáltóbb szükségek elhárítása által felvirágozzék, s kül- és belsőképen erősüljön. Ezen czélt pedig nemcsak sokkal czélirányosabban, sőt hozzánk egyedül illő módon csak ugy érhetjük el legjobban, ha istenen kivül, ki minden segedelem kútfeje, kiváltképen önerőn-
