Rosenauer Károly: A Beszterczebányai Á. H. Ev. Gymnasium története. Besztercebánya 1876.
A beszterczebányai ev. gymnasium mint egyházi intézet 1678-tól a legújabb időkig.
84 keresztülvitelére utasíttatott. ') Ennek következtében Burius és tagtársai kénytelenek voltak a bölcsészet tanításával felhagyni, s a rhetorica, poésis, héber nyelv, s az alsóbb osztályok többi tantárgyainak előadására szorítkozni. 2) Hogy az ékesszólás tanítása a beszterczebányai ev. iskolánál ezután még néhány évtizedig türetett, kiváltképen azon körülménynek tulajdonítható, hogy a rhetorica a jezsuiták tanrendszerében is az alsóbb tanulmányokhoz (studia inferiora) számíttatott. Az 1700, 1701, 1703-ban és a későbbi években megjelent királyi biztosok nem mulasztották el ama megszorító rendeletet megújítani, s annak végrehajtását a városi hatóságnak szivére kötni; 3) egyelőre azonban a nevezett tanintézet nagyobb megcsonkítás nélkül létezett tovább, a haza és a prot. egyház javának előmozdításában hathatósan közreműködvén, s ugyanekkor oly jeles férfi került ki belőle, a minő Bél Mátyás volt, nem sokkal később pedig a következő superintendensek növekedtek fel benne: Pilárik Jeromos, Záborszky Jakab, Hruskovics Sámuel, és Pevlaky József. Midőn Burius J. hivatalos működését megkezdte, az iskolai tanácshoz egyebek közt azon indítványt terjesztette be, hogy a tan- és leczkerend évenkint a nyilvános vizsga után, mely Július hó elején szokott tartatni, vizsgáltassák meg, és az időviszonyokhoz s az iskola állapotához képest módosíttassák. A királyi biztos megszorító rendelete következtében az iskolai tanács Buriust s a többi tanárokat felszólította, hogy ama indítvány értelmében a megváltozott viszonyokhoz alkalmazott tanterveket készítsenek el az egyes osztályok számára, s azokat terjeszszék be. Ez meg is történt. 1G99 Julius havában a köz vizsga után minden egyes tanár saját osztályát illető leczkerendet nyújtott be s e munkálatok közül szerencsénkre kettő a beszterczebányai ev. egyház levéltárában fenmaradt, melyek közül az egyik a legfelsőbb osztály számára maga Burius által van szerkesztve, a másik pedig a legalsóbb osztály számára Egyedi által íratott. Az elsőnek czime ez : „Methodus, qua informabuntur singulae classes scholae Novisoliensis, a collegis praecipuis exhibita, pro lubitu dominorum patronorum mutanda, digerenda, corrigenda, post examen anni 1699;" 4) a 1) V. 1. 280, 24, 1699 Jau. 30: , ;Quae temeraria praesumptio ot inobedientia, quemadmodurn nobis summe displicet, ita eandern sine debita auimadversioue non sumus permissuri." 2) Burius maga ekképen emlékezik meg erről: „Nos antea quidem his lioris (szerdán reggel,) explicavimus theologiam moralem, et iam ad officia illa perveueneramus, quae homo christianus sibi ipsi debet ; sed quia nobis istis lectionibus interdictum est, ne videamur adversariis nostris tractare, quod scbolas altiores sapiat, bebraeam linguam majorennibus, quorum plerique ad tbeologicum Studium contendunt, propinandani constituimus." Továbbá a csütörtöki órákról így szól: „Nos quidem antea bis boris etiam logicam inculcavimus; verum cum hoc quoque Studium ob interdictum suspendere coacti fuerimus, autoris Justini tractationem reassumsimus." — Egyh. lcv. 31, B, a. 3) Y. 1. 280, 95; 280, 22; 280, 2; 60, 22. — 1702 Jan. 2-án az egyik biztos megparancsolta, hogy az ev. iskolának harangja szedessék le; ily csekélységekre is fektettetett súly. 4) Egyh. lev. 31, B, a. — Aláírva van: „Job. Burius, m. s." Burius dolgozatát e sorokkal kezdi meg, melyeknek tartalmáról az imént tétetett említés: „Cum inter desiderata mea, quae ante hos tres annos amplissimis scholae nostrae patronis exhibui, ultimum quidem